search

Világtenisz

Világhírű teniszező vendégeskedett a Balaton-parti városban. Még Manninger Jenő, Keszthely polgármestere is eljött megtekinteni Paul McNamee mérkőzését. Az időjárás is tisztelte a megjelenteket,  megkegyelmezett a szereplőknek: öt perccel a találkozó (s a napi program) befejezése után dörgéssel, villámlással érkezett csak a zuhé...

Árvay Sándor

Addigra azonban már a négyszeres Grand Slam-párosbajnok, s Navratilova oldalán vegyespárosban is diadalmaskodó ausztrál befejezte napi fellépését: 6:4, 6:0-ra győzött a derekasan küzdő Erdei Ferenc ellen.

Népes közönség volt kíváncsi a MaxCity MT700-as kategóriájú ITFWorld Tennis Masters Tour torna nyitónapjának mérkőzésére: játékostársak, edzők, érdeklődő teniszbarátok jöttek megtekinteni, miként játszik a 68 esztendős egykori klasszis, aki annak idején McEnroe, Wilander és a többi klasszis ellen is remekelt, párosban pedig világelső volt a profik elitmezőnyében. Párostársa, Peter McNamara, később Mark Edmondson oldalán sorra nyerte a tornákat, 1983-ban és 86-ban az ausszik Davis Kupa-nyertes válogatottjában is főszereplő volt.

Profi pályafutása végeztével a Hopman Kupa és az Australian Open tornaigazgatója volt 2006-ig, s ATP tornák supervisoraként is szerepet vállalt.

A játéktól most sem szakadt el, szenior tornákon lép pályára.

- Sajnos egyre kevesebbet - panaszkodott a totaltenisz.hu munkatársának, és súgva elárulta: legutóbb tavaszal indult versenyen. - Az ausztráloktól elérően kedvelem a salakot, s itt, Keszthelyen is nagyon jól érzem magam.

Megtudtuk azt is, hogy emlékszik honfitársa, Tony Roche és Gulyás István egykori párizsi döntőjére, amikor "a magyar játékos csodálatos sportszerűségéről bizonyságot téve, hozzájárult ahhoz, hogy a párosmeccsén megsérült Tony egy napot pihenjen, s szombat helyett csak vasárnap rendezzék az egyéni torna fináléját. Roche nyerte akkor a Grand Slam trófeát, Gulyás Fair Play döntésére viszont több mint ötven év távlatából is emlékezünk Ausztráliában".

A mérkőzés végén készült fotónkon Bíbok Tamás tornaigazgató, a két játékos, Erdei Ferenc és Paul McNamee, valamint Manninger Jenő, Keszthely polgármestere

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline