search

Hazai

Keszthely és a hazai szenior teniszsport nagyszerű reklámja volt a vasárnap zárult tradicionális nemzetközi torna, melyen hagyományosan jól szerepeltek a magyar játékosok.

Árvay Sándor

A holland Frits Raijmakers (69), korosztálya egyik legjobb szenior játékosa már a jövő évi visszatérést fontolgatja, az osztrák Harald Hellmonseder arról tudakozódik, hogy jövő tavasszal tudja-e itt edzőtáboroztatni húszegynéhány fős linzi veterán teniszezőinek táborát, s a családtagokat. Horváth Imre, a Helikon TC vezetője pedig örömmel nyugtázza az ilyen kedvező véleményeket, melyek azt jelzik, a külföldi résztvevők jól érezték magukat a keszthelyi nagy nemzetközi szenior versenyen, a tradicionális négypályás kiserdei klubban, s az ugrásnyira levő megújult szálloda hat pályás modern teniszcentrumában.

Kellett is a sok pálya, hiszen keddtől vasárnapig húsz nemzet több mint kétszáz játékosa összesen 303 meccset vívott, megküzdve nem csupán egymással, de a kíméletlen hőséggel is. Amerikai, chilei, egyiptomi, görög és kínai indulók is voltak, s természetesen 119 magyar szereplő is szerencsét próbált a tradicionális viadalon, melyet először neveztek a közelmúltban elhunyt világklasszis Pintér Marie emlékversenynek, s díjazták vándorkupával a női 75+ korosztály legjobbját, a magyar Fuchs Annát. Trófeát kapott a magyar tenisz egykori örökifjú bajnokának, Lencsi bácsinak emlékére a legjobb nyolcvanas is: a Lénárt László vándorserleget egy évig a német Peter Adrigan birtokolja.

A torna díszvendége volt Pintér András, egykori Davis Kupa-kapitány, a szenior szövetség tiszteletbeli elnöke, aki a díszünnepségen megható beszédet mondott néhai felesége, immár a verseny névadója, Pintér Marie emlékét felidézve, másnap pedig jó hangulatú esti találkozóra, borkostolós, zsíroskenyér-partira invitálta a torna szereplőit. Sokan fogadták el a meghívást, baráti beszélgetések alakultak ki, jónéhányan pedig a háttérben villanyfény mellett zajló párosmeccset nézték.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) ollója szélesre nyílott, hiszen szeniorként versenyeztetik a 30+ korosztály tagjait is (Keszthelyen az 1994-es születésű török Arda Ugur volt a legfiatalabb), s pályára hívják a „szépkorú” idősebbeket is. Négyen szerepeltek e mezőnyben, közöttük az 1933-ban született Judik Zoltán volt a korelnök, a „mindössze” 85 esztendős Fegyveres Péter pedig az aranyérmes.

A verseny központjaA verseny központja

Negyven kategóriában osztott szép érmeket a Szenior Tenisz Szövetség, melynek szorgos kvartettje, Beöthy Bernadett, Erdei Csaba, Bíbok Tamás és Márton Kálmán, valamint a kiserdei klub mestere, Polozgai Ernő kora reggeltől a villanyfényes kapuzárásig vezényelte a programot.  ­

– Hazánknak, s leginkább a házigazda Keszthely városának remek reklámot jelent egy-egy ilyen rendezvény, messze földre elviszik hírünket. A Helikon szállóét s ízletes gálavacsorájáét épp úgy, mint a kis teniszklub villanyfényes meccsei szomszédságában meghirdetett borkostolót, melyen a hagymával terített zsíros kenyérnek legalább olyan sikere volt, mint a finom itókáknak. Élvezték a kikapcsolódásnak ezt a formáját is vendégeink, a vidám kedvű spanyolok még dalra is fakadtak, s meccselni hívták a németeket.

Pintér András tiszteletbeli elnök (jobbról) ad interjútPintér András tiszteletbeli elnök (jobbról) ad interjút

Persze a legfontosabb mérkőzések a salakon zajlottak. Nem vallottak szégyent a néhány nappal ezelőtti ljubljanai szenior tornáról gazdag éremkollekcióval érkezett magyarok sem, akik Szekrényes Zsolt, Bágyi Kinga, Balta Rózsa, a három aranyérmet begyűjtő Pestuka Szilvia, s a többiek vezérletével Keszthelyen is nagyszerűen szerepeltek.

A 65-ös urak tradicionális nagy csatájában Szekrényes 4:6, 6:4, 7:5-re nyert az 1. kiemelt osztrák Karl Pansy ellen. Fegyveres Péter húzta be a rangidősök elsőségét. Szintén elismerést érdemlő, hogy a legerősebb korcsoportban, az 55-ösök között Vízkelety Attila közeli csípőprotézis-műtétből felépülve legjobb magyarként elődöntős volt.

Sákovics Péter készül a mérkőzésreSákovics Péter készül a mérkőzésre

 

A magyar döntősök

FÉRFIAK

MS 35: 2. Szatmáry Adrián
MS 40: 2. Káplán Krisztián
MS 50: 2. Nyírő Richárd – Vigasz: 2. Walter Péter
MS 60: 2. Prágai Sándor – Vigasz: 2. Varga István
MS 65: 1. Szekrényes Zsolt – Vigasz: 1. Amberger Árpád 
MS 70, vigasz: 1. Horváth Zoltán András
MS 80: 2. Homródi Péter
MS 85: 1. Fegyveres Péter

Páros
MD 30: 2. Dobrotka Tamás, Thékes István
MD 40: 1. Káplán Krisztián, Koczka Gergely
MD 50: 2. Cuceu Ciprian, Turczer László (román, magyar)
MD 55: 1. Pongrácz Kristóf, Szabó Miklós
MD 60: 1. Parringer Christoph, Szekrényes Zsolt (német, magyar), 2. Prágai Sándor, Sákovics Péter
MD 65: 1. Márton Kálmán, Váry András, 2. Thurzó Pál, Vizi Ferenc
MD 70: 2. Erdei Ferenc, Holló János
MD 75: 2. Jan Kofol, Vas István (amerikai, magyar)

Az ezüstérmes olasz De Weile, Fransato duó, a győztes Szabó Miklós és Pongrátz Kristóf kettős, s Erdei Csaba az 55-ös párosok eredményhirdetésénAz ezüstérmes olasz De Weile, Fransato duó, a győztes Szabó Miklós és Pongrátz Kristóf kettős, s Erdei Csaba az 55-ös párosok eredményhirdetésén

NŐK
Egyes
WS 30: 2. Csízi Evelin
WS 45: 1. Pintér Nóra; 2. Hegyi-Hankó Tilda
WS 50: 1. Pestuka Szilvia; 2. Beck Katalin   
WS 55: 2. Balta Rózsa
WS 70: 2. Szűcs Mária
WS 75: 1. Fuchs Anna – Vigasz: 1. Kiss Ágnes
Páros
WD 40:  2. Almádi-Székely Éva, Szűcs-Villányi Ágnes
WD 45: 1. Hegyi-Hankó Tilda, Pestuka Szilvia; 2. Boboc Nicolea, Pintér Nóra (román, magyar)
WD 55: 1. Balta Rózsa, Wágner Judit; 2. Szerencsésné Miltényi Éva, Turi Zsuzsanna
WD 70: 1. Sitzwohl Ildikó, Szűcs Mária; 2. Kővári Erzsébet, Heiderose Toth (magyar, osztrák)

VEGYES
XD 30:  1. Hegyi-Hankó Tilda, Őrfi Erik
XD 40:  2. Almádi-Székely Éva, Wacha Gergely
XD 45: 1. Pestuka Szilvia, Thékes István; 2. Szűcs-Villányi Ágnes, Forgács Krisztián
XD 50: 1. Bodnár Györgyi, Cuceu Ciprian (román); 2. Beck Katalin, Bónyay Gábor
XD 55: 1. Balta Rózsa, Radulescu Olivier (román), 2. Wágner Judit, Pongrácz Kristóf
XD 60: 1. Szerencsésné Miltényi Éva, Sákovics Péter; 2. Bogár Szabó Éva, Szekrényes Zsolt
XD 70: 2. Fuchs Anna, Rakonczay Tibor
XD 75: 1. Kővári Erzsébet, Bakonyi Levente; 2. Kiss Ágnes, Pohly FerencMagyar Éva és Szerencsésné Miltényi ÉvaMagyar Éva és Szerencsésné Miltényi Éva

Beck Katalin, Pestuka Szilvia és Bágyi KingaBeck Katalin, Pestuka Szilvia és Bágyi Kinga

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline