search

Hazai

Újabb magyarországi szenior verseny kapott nemzetközi elismerést.

Miután december elején a Nemzetközi Tenisz Szövetség MT1000-es versennyé minősítette a napokban sikerrel lezárult Körmöczy Zsuzsa Emlékversenyt, februárban újabb elismeréssel díjazta az ITF a versenyrendező szombathelyi Haladás VSE és a veterán mozgalmat szervező Szenior Tenisz Szövetség munkáját: a tavaly első alkalommal megrendezett Szabó Éva Emlékverseny (MT200) Verseny Elismerő Oklevelet (Tournament Recognition Award) kapott az a londoni központú testülettől.

A díjat a játékos elégedettségi felmérés alapján ítélik oda minden évben a legjobban szervezett versenyeknek, és a kitüntetés szerepelni fog az ITF versenynaptárában a Szabó Éva Emlékverseny neve mellett is.

A Szenior Tenisz Szövetség az utóbbi években jelentősen emelte a versenyek rendezési színvonalát, és úgy tűnik most kezd beérni az a többéves IT fejlesztés is, amelyet a Trixel Kft-vel közösen a SmarTenniScoring rendszer fejlesztésével értek el. A rendszer nem csak látványos, de megkönnyíti a rendezők munkáját, javítja a játékosok és a versenybíró közötti kommunikációt, és nem utolsósorban teljesen környezetbarát, hiszen a papír alapú verseny adminisztrációt teljesen kiktatja. Nem véletlen, hogy egyre több felkérést kap a Szenior Tenisz Szövetség különböző versenyek technikai lebonyolítására.

A Haladás VSE az idei évben is nagyon készül az eseményre, és ez az elismerés mindenképp azt mutatja, hogy érdemes időt, energiát fektetni egy ilyen magas színvonalú verseny megrendezésébe. Saját munkájuk mellett természetesen szükségük volt a Gravitáció Kft., a Simon Transz Kft. és az Euroboart Kft. pénzbeli támogatására is, hisz tudjuk, hogy egy több napos nemzetközi rendezvény megszervezése jelentős anyagi terhet ró a rendezőkre. Reméljük, továbbra is lesznek olyan támogatók, akik lehetőséget és fantáziát látnak e rangos sportesemény támogatásában. Egy dologban azonban már most biztosak lehetünk: Éva néni odafent nagyon büszke a szombathelyi klubjára.
Az emlékverseny ITF-től kapott elismerő okleveleAz emlékverseny ITF-től kapott elismerő oklevele

Fotó: hungarysport.hu/ITF

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline