Kincses Kolos 2024-ben ugyan nem tudta megközelíteni előző évi kiugró eredményeit, utolsó juniorévét így is a top100-on belül kezdi a jövő héten. A napokban Ausztráliába utazott három magyar fiatalból is egyelőre ő az egyetlen, aki már biztosan selejtezős a melbourne-i Grand Slam-tornán. Felelős edzője, Nagy Zoltán nagyon reméli, hogy a kvalifikáción sikeresen átverekszi majd magát, a főtáblán pedig a sorsolás függvényében akár meglepetést is okozhat. (Fotó: MTSZ/Bor Péter)
Gy. Szabó Csilla
2023. decemberében nemzetközi szinten is kiemelkedő szezont zárt Kincses Kolos, hiszen Monte-Carlóban megnyerte a TE U16-os Mesterversenyét, elnyerte az európai U16-os év fiújátékosa címet, a korosztályos ITF-ranglistán pedig a 700. hely környékéről a 170.-re lépett előre. Utóbbin természetesen 2024-ben is javított, szeptemberben a 148.-kon érte el karriercsúcsát, december 30-án pedig 153.-ként zárt. Ez utóbbi azt jelenti, hogy utolsó juniorévében várhatóan a százon belül, a 85. környékén kezdi meg a szezont. Köztudott, hogy a világranglistán a legjobbak között már minden egyes helyezésnyi javításért keményen meg kell küzdeni, Kincses Kolos esetében azonban külső tényezők is befolyásolták fejlődési ütemének lassulását a számszerű eredmények tekintetében. A Nemzeti Edzésközpontban készülő MTK-s játékos a legjobb amerikai egyetemektől kapott ajánlatokat, s mivel ezek közül az egyikkel élni is szeretne, 2024-ben a tanulás is a prioritásai közé került.
− Kolos tervei mindenki számára ismertek, így az is, hogy szeptember óta kiemelt figyelmet kell fordítania jelenlegi és jövendőbeli tanulmányaira – tudtuk meg Nagy Zoltán szövetségi edzőtől, aki Kolos felkészítését irányítja a NEK-en. – Éppen ezért egy-két betervezett versenyt el is engedett, az ősz folyamán pedig már a tengerentúlról is olyan követelményeket támasztottak vele szemben, hogy az optimálisnál mennyiségileg kevesebb tenisz és kondiedzéssel tudtunk csak készülni. A téli szünet annyiban javított a helyzeten, hogy legalább a tanulás nem vonta el a figyelmét, az edzésmunka terén azonban nem lehetett hirtelen, egyik napról a másikra sokkal nagyobb terhelést tenni rá. Ezt megelőzően viszonylag gyorsan kellett átállnunk a kemény pályára, amiben a számunkra fontos feladatként megjelölt felnőtt országos bajnokság segített bennünket. A már említett körülmények között kicsit döcögősen indult az ob előversenye, ám a szuperdöntőben nagyon jó tenisszel verte meg Madarász Gergőt, és úgy gondolom, hogy a Marozsán Fábián elleni teljesítménye miatt sem kell szégyenkeznie. A magyar bajnokságra láthatóan összeállt a játéka, de ami még ennél is fontosabb, elhitte, hogy tud ezen a szinten teniszezni. Füreden nagyon pozitív hozzáállást láthattunk tőle, remélem ez elkíséri Ausztráliába is.
A kemény pályára való átállás idejét az rövidítette, hogy november végén, december elején még salakon versenyzett Mexikóban, ahol egy J300-as, valamint egy J500-as korosztályos tornán indult. Előbbin a főtábla második fordulójában attól az amerikai Woestendicktől szenvedett 6:4, 6:2-es vereséget, aki jelenleg 24. a junior-világranglistán, de volt már 12. is. Az ezt követő A kategóriás viadalon a kvalifikációból kellett indulnia, a főtáblán pedig ismét egy amerikai top50-es játékos volt az első ellenfele, Benjamin Willwerth (J-ITF-45.) személyében, aki 6:2, 6:4-gyel bizonyult jobbnak a 17 esztendős magyarnál.
− A bravúr ugyan elmaradt Kolos részéről, viszont olyan ellenfelekkel mérhette össze tudását, akikkel a korosztályos Grand Slam-tornán is nagy eséllyel találkozhat – értékelte a mexikói túrát Nagy Zoltán. – Év közben azonban több ötven-hetven körül rangsorolt fiatalt is elkapott, ami azért világosan mutatja Kolos kiváló képességeit. Összességében ennek ellenére maradt benne néhány pont, amivel már akár az évvégére befuthatott volna a legjobb százba. Ez most az új rangsor érvénybe lépésével történik meg. Az új évben egyértelműen a korosztályos Grand Slameken való részvétel a célunk, ami Ausztráliában még a selejtezőt jelenti, később azonban bízunk az automatikus főtáblákban. Elsősorban ez utóbbi lebeg a szemünk előtt nyárig, ameddig tervezni tudunk. De visszatérve Melbourne-re, ott előny is lehet számára a kvalis szerepelés, amennyiben feljut a főtáblára. Ebben az esetben a folytatásban már a sorsolástól is sok függ, így ennek ismerete nélkül most még nem is tudok megfogalmazni számszerű elvárásokat vele szemben. Az indulás lehetősége ugyanakkor egy határozott pozitív visszacsatolás a számára, miközben erőt is adhat neki a folytatáshoz. Nagyon bízom benne, hogy kihozza magából a maximumot Ausztráliában. Ebben biztosan segíteni fogja, hogy az a Fekete Rudolf kísérte el őket, aki szezon közben többször is besegített nekem, és már korábbról is jól ismerték egymást.
A szövetségi szakember szerint Bíró Melindához és Nagy Botondhoz hasonlóan, Kincses Kolos számára is elsősorban lelkileg adhat komoly megerősítést a korosztályos Grand Slam-tornán való részvétel. Kolos esetében ezeken 2025-ben a főtáblás szereplés a cél, de Nagy Zoltán abban is bízik, hogy ezzel párhuzamosan a nyár végéig jó pár felnőtt világranglistás ponttal is gazdagodik. Ahhoz, hogy ez a férfi mezőnyben sikerülhessen neki, elsősorban mentálisan kell kiegyensúlyozottabbá válnia. A teniszben ugyanis ezen a szinten már többnyire fejben dőlnek el a legfontosabb dolgok.
Az elmúlt időszakban igen sokat dolgoztak a Nemzeti Edzésközpontban Kolos fonákján, s ennek következtében ezen a téren látható is a fejlődés. A szakember úgy gondolja, amikor a fiatal játékos kellően bízni fog ebben az ütésében, akkor tudja majd igazi fegyverként használni. Emellett adogatásainak sebessége is gyorsult, ami könnyebb pontokhoz juttatja saját szerváin. Ezek az előrelépések mind azt szolgálják, hogy Kincses komplettebb játékosként tudja felvenni a harcot korosztálya legjobbjaival, hiszen számára leginkább ez a cél.
− Kolosnak egyértelműen ott a helye a juniorok nemzetközi élmezőnyében, s ha minden jól alakul, szerintem ezt a világranglistás helyezésével is bizonyítani fogja. Ugyanakkor a felnőtt mezőnyben is el kell indulnia felfelé, amihez a hazai ITF-tornákat mindenképpen ki fogjuk használni – jelentette ki Nagy Zoltán, aki szerint Kolosnak a férfi mezőnyben sincs félnivalója, amit a balatonfüredi ob-n mutatott játéka bizonyít a legjobban. Most azonban a korosztályos topversenyeken van dolga, előbb Traralgonban, majd pedig Melbourne-ben.