search

Utánpótlás

Továbbra sincs magyar korosztályos válogatott a Summer Cup döntőjében, a héten ugyanis két jó eséllyel induló csapatunk is a selejtezőben búcsúzott. A Kincses Kolos által vezetett U16-os fiúk Mannheimben végeztek csoportjuk negyedik helyén, míg az Udvardy Luca nevével fémjelzett U18-os leányok (képünkön) Mostban lettek harmadikok. Az első két helyezett jutott az augusztusi fináléba.

Gy. Szabó Csilla

A nem hivatalos korosztályos csapat Európa-bajnokság idei szabadtéri küzdelmeinek selejtezőit az U14-es korosztály kezdte július elején, de sem fiú, sem pedig leányegyüttesünk nem jutott a nyolcas döntőbe. A héten az ifj. Fekete Rudolf által irányított U16-os fiúk, valamint a Kisantal Péter által kísért U18-as lányok kísérelték meg az első két hely valamelyikének megszerzését, sajnos sikertelenül. Pedig mindkét gárda sikerrel vette az első fordulót, s bejutott a legjobb négy közé. A folytatásban viszont már másképp alakult a sorsuk. Udvardy Lucáékat ugyanis egyáltalán nem törte le az, hogy az elődöntőben sima, 3-0-as vereséget szenvedtek Belgiumtól, a 3. helyért játszott helyoszton nagy csatában sikerült nyerniük.

− Az első forduló sorsolására nem lehetett panaszunk, hiszen a horvátokat kaptuk, akik nem is okoztak problémát – kezdte értékelését Kisantal Péter. – Kiemeltként előnyösebb lett volna alul lenni a táblán, de végül felülre kerültünk és a belgák ellen kellett pályára lépnünk az elődöntőben. Mint a csoport egyik kiemelkedően jó együttese szinte egyetlen hibát sem adtak nekünk, az első játékos hihetetlenül pontosan és erősen játszott, ahogy a második is. Kitti egyetlen apróbb megingása azonnal szettveszteséghez vezetett.  Az ellenfelünk jobb volt nálunk, és megérdemelten nyerte a csoportot. Talán a lengyelek ellen kicsit több esélyünk lett volna, de ezt sohasem tudhatjuk meg. A harmadik helyért vívott csatában Luca fantasztikusan vitte a hátán a csapatot, a párosban pedig hibátlan harmadik szettet, vagyis meccs tiebreaket hoztak Kittivel. Ekkor már felénk fordultak azok a NoAd helyzetek is, amelyekből a meccs korábbi szakaszában mi jöttünk ki hátrányosan. Nagyon örülök hogy győzelemmel, ráadásul egy szép győzelemmel búcsúzhattunk, hiszen egy cseh csapatot mindig nagy szó legyőzni. Mi is jók voltunk, a hangulat és a csapat összetartás kifogástalan volt. Ebben nagy része volt annak is, hogy Udvardy Luca a maga példamutató és profi hozzáállásával a többiekre is jó hatást gyakorolt. Ezt egyébként a külföldi kollégák is észrevették.

Kisantal Péter számára azonban nemcsak a helytállás jelentett sikerélményt, de az is, hogy a meccsekre való felkészülés során tökéletesen tudott együttműködni például Punyi Gáborral, Udvardy Luca mesterével. Az MTSZ szakembere számára szövetségi edzőként ugyanis különösen fontos, hogy amikor vele vannak a válogatott játékosok, akkor is a klubedzők által meghatározott terv szerint haladjanak.

− Úgy gondolom, hogy eredményt csak akkor lehet elérni, ha egyirányban húzunk, számomra mindig is fontos volt, hogy kiegészítsem a hétköznapokban, a klubban folyó munkát. Tényleg öröm volt számomra, hogy a Punyi Gábor és tanítványa által naponta telefonon megbeszélteket személyesen felügyelhettem és segíthettem a feladatok kivitelezésében – fűzte hozzá fontos megjegyzésként Kisantal Péter.

Az U16-os fiúk megerősített szakmai csapattal vágtak neki a német útnak, a szövetségi edző ifj. Fekete Rudolfot ugyanis a Davis Kupa-csapat kapitánya, Nagy Zoltán is elkísérte. Utóbbival együtt tartották meg a mérkőzések előtti és utáni taktikai, illetve értékelő megbeszéléséket, majd a harmadik találkozót követően is közösen vonták le a tanulságokat.

Ifj. Fekete Rudolf, Kincses Kolos, Major Áron, Nagy Botond és Nagy Zoltán (balról jobbra) az U16-os Eb-selejtezőnIfj. Fekete Rudolf, Kincses Kolos, Major Áron, Nagy Botond és Nagy Zoltán (balról jobbra) az U16-os Eb-selejtezőnFotó: Magyar Tenisz Szövetség

A magyar csapat Luxemburg ellen kezdett és kötelező győzelmet aratott az első fordulóban. A betegségből éppen felépült elsőszámú játékosunk, Kincses Kolos mindössze három játékot veszített, ellenfele nem kényszerítette túl nagy erőbedobásra. Nem így a luxemburgiak másodikja, aki ellen Major Áronnak azért akadtak nehéz pillanatai.

− Soha, egyetlen ellenfelet sem szabad lebecsülni, ezen a szinten már csak jó játékosok lépnek pályára – jelentette ki ifj. Fekete Rudolf, aki szerint Major végül sikeresen megoldotta a feladatát, és ő is hozta a kötelező győzelmet, miként a Kincses, Nagy páros is. – Az elődöntőben az igen jó erőt képviselő hollandokkal mérkőztünk, ráadásul nehéz körülmények között. Áronnak azért adtam lehetőséget, mert az első meccsen jól játszott, kellő önbizalmat szerzett, úgy gondoltam, neki van nagyobb esélye. Az ellenfele azonban kétségtelenül jobb volt nála, s a vizes pálya csak növelte a fölényét. Kolos ugyanakkor hozta a meccsét, ráadásul a korosztályos európai ranglista ötödik, a junior világranglista ötvenharmadik helyezettje ellen. Óriási győzelem volt ez, alázatosan összeszedetten játszott, és megmutatta, milyen nagy lehetőségek is rejlenek benne. Saját bevallása szerint nem tett felesleges terheket saját magára, igyekezett nyugodtan játszani. Párosban, nagy sebességgel, agresszíven játszottak a hollandok, sajnos nem volt mit tenni ellenük. Természetesen most van némi csalódottság bennünk, de a folytatásban a legjobb németeket is nagy csatára kényszerítették, s ha újból játszanák a meccset, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy nem fordított eredmény születne, vagyis a végső holland siker is benne volt a pakliban. Mindezek fényében számomra különösen felértékelődik a téli eredményünk, amikor sikerült a csoportból továbbjutnunk. Most nem jött össze, dolgozni kell tovább!

A lengyelek elleni záró találkozón Nagy Botond kapott lehetőséget egyesben, aki egy nehéz kezdést követően nagyszerűen fordítani, és három szettben nyert. Kolos ezúttal egy fizikálisan különösen erős ellenféllel találta szemben magát, s a testi erőkülönbség a nedves pályán és a hűvös időben még jobban kijött kettejük között. A minden eldöntő páros első szettjében 5:5 volt az állás, amikor az eső miatt a csapatokban egy csarnokban, szőnyegen kellett folytatniuk a mérkőzést. A kellő összhangban, jól játszó Kincses, Nagy kettősnek ez kifejezetten előnytelen volt, hiszen az új borítás ismét az erőfölényben lévő lengyeleknek kedvezett.

− Az Európa-bajnokságok tükröt tartanak elénk, s mi azt szeretnénk, ha a mostani tapasztalatainkat a klubedzőkkel is meg tudnánk vitatni. A szerzett tapasztalatok ebben a korosztályban különösen értékesek, ha beépítődnek a játékosok programjába, akkor a fejlődés sem maradhat el. Zolival természetesen nagyon örülnénk, ha minden érintettel konzultálhatnánk erről – emelte ki a Kisantal Péter végkövetkeztetésével egybecsengő tanulságot ifj. Fekete Rudolf.

Summer Cup. Nem hivatalos korosztályos csapat Európa-bajnokság. Selejtezők.
U16. Fiúk. B csoport. Mannheim (Németország).
Negyeddöntő:
Magyarország – Luxemburg 3-0 (Kincses Kolos – Rodesch 6:2, 6:1; Major Áron – Reiter 7:6(1), 6:3; Kincses, Nagy Botond 6:4, 6:3)
Elődöntő: Hollandia – Magyarország 2-1 (Rottgering – Kincses 5:7, 1:6, Schoenmakers – Major 6:0, 6:1; Rottgering, Schoenmakers – Kincses, Nagy 6:4, 6:0).
A 3. helyért: Lengyelország – Magyarország 2-1 (Kosinski – Kincses 6:3, 7:5; Knitter – Nagy 6:1, 5:7, 2:6; Kosinski, Wazny – Kincses, Nagy 7:5, 6:4).
Továbbjutott az Eb nyolcasdöntőjébe: 1. Németország, 2. Hollandia.

U18. Leányok. A csoport. Most (Csehország).
Negyeddöntő:
Magyarország – Horvátország 3-0 (Udvardy Luca – Ivkovic 6:4, 6:1; Molnár Kitti – Knezevic 6:3, 6:2; Kis-Czakó Eszter, Molnár – Jerolimov, Knezevic 4:2, 4:2).
Elődöntő: Belgium – Magyarország 3-0 (Costoulas – Udvardy 6:3, 6:2; Waligora – Molnár 6:4, 6:4; Costoulas, Waligora – Molnár, Udvardy 4:2, 4:1).
A 3. helyért: Magyarország – Csehország 2-1 (Udvardy – Smejkalova 6:2, 6:3; Molnár – Valdmannova 1:6, 2:6; Molnár, Udvardy – Smejkalova, Valdmannova 5:7, 7:5, 10-3).
Továbbjutott az Eb nyolcas döntőjébe: 1. Belgium, 2. Lengyelország.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline