search

Utánpótlás

Mind a négy kategóriában volt magyar résztvevője a Dunakeszin zajló J60-as ITF-torna szombati elődöntőinek. Egyesben két Vasas-versenyző, Nemcsek Gréta és Kovács Marcell (képünkön) harcolt a vasárnapi döntőbejutásért, ami utóbbinak sikerült is. Párosban a három magyar érdekeltségű duóból egyedül Nemcsek jutott a fináléba, amelyet végül játék nélkül nyert meg lengyel partnerével.

Gy. Szabó Csilla

A két héttel ezelőtti egy kategóriával gyengébb, Viszló Kupán résztvevő magyar fiatalok többsége a héten Dunakeszin próbált szerencsét. A fiúk között kilenc, a leányok mezőnyében nyolc hazai vágott neki a főtáblának. A legjobb nyolc közé azonban már csak Nemcsek Gréta, illetve Major Áron János, Nagy Botond és Kovács Marcell jutott be. Utóbbi kettő ráadásul éppen egymás ellen játszott a negyeddöntőben, amelyben Kovács okozott meglepetést azzal, hogy 6:7(1), 6:3, 6:2 arányban legyőzte a második kiemelt honfitársát, akivel ráadásul párosban is nagyszerűen meneteltek. Az elődöntőben a cseh Froechlich, Frohlich duótól szenvedtek csak 7:6 (5), 6:2-es vereséget.

− Nagyon jól kezdtem a meccset már öt-háromnál is volt két szettlabdám, amit nem tudtam megcsinálni – idézte fel az emlékezetes találkozót Nagy Botond, aki az F18-as hazai ranglistán pillanatnyilag a 4. helyet foglalja el. – Az első játszmát ennek ellenére még megnyertem, ám a folytatásban Marci egyre felszabadultabban játszott. Próbáltam nagyobb nyomást helyezni rá, de emiatt többet hibáztam, amit ő nagyon jól kihasznált. Papíron valóban én voltam az esélyesebb, a meccsnek azonban nem így álltam hozzá, tudtam, hogy nagyon jó ellenfelem lesz, aki ellen minden tudásomra szükségem lesz. Sajnos még nem vagyok a legjobb formámban, a keményről most álltunk át salakra, ez látható volt a játékomon. A meccs végére szét is estem. A nyártól viszont azt remélem, hogy az év végéig be tudok futni a junior világranglista első kétszáz játékosa közé.

A tizenhetedik születésnapját novemberben ünneplő ALFA-s teniszező, aki pillanatnyilag a 371. a korosztályos ITF-összevetésben, nincs is túl messze céljától, amelynek megvalósítása jövőre, utolsó juniorévében nyerne igazán értelmet.

Bocskay József Nemcsek Grétának szurkol Kovács Marcellel és Nagy Botonddal (balról jobbra)Bocskay József Nemcsek Grétának szurkol Kovács Marcellel és Nagy Botonddal (balról jobbra)

Hasonló tervek járnak a hozzá hasonlóan 2007-es születésű Major Áron János fejében is, aki ugyan most még csak a 653. helyen áll, de a székesfehérvári döntőjét követően, a dunakeszis negyeddöntőért is értékes pontokat kap majd. Ő a torna első számú kiemeltjétől, a végső győzelemre legesélyesebb román Alexandrescou-tól kapott ki. A Vasas teniszszakosztályának vezetője, Bocskay József szerint Áronnak egy szinttel feljebb kellett volna lépnie ahhoz, hogy esélye legyen a komplex játékot bemutató román fiú ellen, aki bizony nagyon nehéz ellenfél volt. S bár Majornak is voltak lehetőségei, ellenfele jobb volt nála.

A szintén vasasos Kovács Marcell viszont várakozáson felül szerepelt azzal, hogy bejutott a torna döntőjébe. Egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen valamennyi meccsét három szettben nyerte a fináléig vezető úton. Szombaton ugyanis a cseh Frohlich ellen is túlórázni kényszerült, jóllehet a 6:3-ra nyert első szettet követően úgy tűnt, ezúttal két játszmában befejezi a mérkőzést.

− A másodikban, kettő-nullás vezetésnél kicsit kiengedtem, ő pedig a fonákomra kezdett játszani, amellyel nem tudtam úgy tartani – értékelt a végül 6:3, 4:6, 6:3 arányban megnyert elődöntő után Kovács Marcell. – A döntő szettben ellenfelem megpróbálta tartani a labdát, és kivárni, amíg én nem rontok. Öt-egynél sajnos elsiettem a meccslabdát, ezt követően automatikusan jött egy kisebb hullámvölgy, amiből végül sikerült kijönnöm. A salakra való átállás számomra mindig könnyebb, ennek köszönhető, hogy idén már egész szép sorozattal rendelkezem junior ITF-tornákon. A korábbinál stabilabb lettem, igaz, nyernem eddig még nem sikerült. Talán holnap.

A leányok mezőnyében nem jelentett túl nagy meglepetést Nemcsek Gréta menetelése az elődöntőig, hiszen ő volt az egyetlen magyar kiemelt, mégpedig a második, s idén már két egyes, valamint egy páros tornagyőzelemmel is rendelkezik a juniorok között. De saját korosztályában, a Tennis Europe U16-os kategóriájában is három kupánál tart, hasonló elosztásban, mint a nagyobbak versengésében.

A Vasas 14 éves játékosa Dunakeszin is jól indult, az első fordulóban mindössze egy, a másodikban pedig két játékot veszített. A harmadikban a szlovák Gross ellen 6:3, 6:3 arányban nyert. Az elődöntőben az egy évvel idősebb, cseh Dobiasova volt az ellenfele, akitől 6:2, 5:7, 6:1-es vereséget szenvedett.

Nemcsek Gréta nagy csatában egyenlített, de nyerni nem tudott egyesbenNemcsek Gréta nagy csatában egyenlített, de nyerni nem tudott egyesben

Bocskay József szerint tanítványa, amit ezen a napon meg tudott tenni, azt meg is tette, most nem volt benne több. Ha csúcsformában lett volna, akkor bizonyára lenyomja ellenfelét a pályáról. Hosszú menetelés áll a fiatal játékos mögött, ami elsősorban mentálisan hagyott nyomott a teljesítményén.

− Az eredmény maga nem rossz, hiszen Gréti elődöntőt játszott – értékelt Bocskay József. – A mai napon a játékából bizonyára nem tudott volna többet kihozni, a viselkedéséből viszont biztosan. Utóbbin elsősorban a negatív energiákat értem, amelyekkel mindig saját magát hozza nehéz helyzetbe. S bár örülök annak, hogy a vereséget soha nem fogja másra, egy ponton túl nem szabad tovább foglalkozni a történtekkel. Az irány jó, akkor is, ha most éppen kifogták a szelet a vitorlánkból. Dolgozunk tovább és az újabb széllökéssel a hajónk is új lendületet kap.

Nemcsek Gréta a tőle megszokott szigorúsággal és maximalizmussal beszélt az elődöntőről honlapunknak:

− Nem akarom a fáradtságra fogni a vereséget, mert egyáltalán nem éreztem magam annak. Már pénteken sem játszottam igazán jól, ma pedig még gyengébb napot fogtam ki. Sok lehetőségem volt, de ingerült lettem, ami csak tovább rontott a helyzeten. Nem volt jó első szervám, sem tenyeresem. Csak a fonákomra támaszkodhattam, ami sohasem jó jel, hiszen nem az az erősségem. Nagyon csalódott vagyok.

A leány párosok küzdelmében mindkét ágon volt magyar játékos a szombati elődöntőben. A Kálmán Luca, Mihálka Anna kettős a cseh Drukerova, Janickovicova duótól kapott ki (6:3, 7:6(5), míg Nemcsek Gréta a lengyel Nadia Affelt oldalán 3:6, 6:2, 12-10-re verte a szlovák Tímea Gross, Natalia Koppova párost. Az igazi meglepetés azonban csak a meccs után következett, mert ekkor derült ki, hogy a Kálmán Lucáékat búcsúztató cseh duó feladta a döntőt, amelyet így játék nélkül Nemcsekék nyertek.

− Természetesen Gréti lelkének most nagyon jót tesz ez a győzelem. Ugyanakkor edzői szemmel is a lehető legjobban alakultak a dolgok, hiszen vasárnap egy teljes nap pihenőt kaphat. Szerdán már ismét meccs van, s bár fizikálisan nagyon jó állapotban van, mentálisan azért most jól jön egy kis töltődés. Remélem önbizalmat ad neki az, ahogy a párosban a meccslabdát megütötte – tette hozzá Bocskay József a győztes páros elődöntőt követően.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline