search

Világtenisz

Soha nem leszünk barátok. Ezt a szerb klasszis jelentette ki, még a spanyol visszavonulásának kapcsán. Nadal szerint ennél azért közelebb állnak egymáshoz.

Csizmazia Zoltán

Megemlékeztünk mi is Rafael Nadal visszavonulásáról. A spanyol sztár már csak két versenyen fog részt venni. Az egyik a Six Kings Slam bemutató torna Szaúd-Arábiában, majd a Davis-kupa döntő, ahol Spanyolországot fogja képviselni. Utolsó előtti versenyén tehát még egy kis „aprópénzt” gyűjteni fog, erre lentebb még visszatérünk.

Most inkább azzal foglalkozunk, hogy mennyire kavarta fel az érzelmeket Djokovics kijelentése. A Nagy Hármas immár egyetlen pályán lévő sztárjátékosa azt mondta, hogy életének egy része el el fog tűnni Nadal visszavonulásával, de a kettejük kapcsolatát azért soha nem a barátság jellemezte.

Nole mindig is kakukktojás volt a „Nagy Hármasban”. Sosem jellemezte az a fajta őszinte érzés, ami például Roger Federer és Rafael Nadal között, de akár egyenként is tapasztaltunk, nem is egyszer. Bár Nadal állítja, ő a szerbet is szereti, Djokovics úgy érzi, nem fognak együtt olivabogyót majszolni Nadal mallorcai birtokán.

Nadal elmondta, azért tud kijönni riválisaival, mert hasonló értékeket vallanak.

– Így közelíted meg a sportot. Szerintem ezért lehetséges még a barátság, mert a végén megértjük mind a ketten, hogy ez csak egy játék. Az életben sokkal fontosabb dolgunk van a teniszen túl. A nap végén, ha jó kapcsolatod van a játszótársakkal, a melletted lévő emberekkel vagy általában az emberekkel, tapasztalataim szerint kétségtelenül boldogabb leszel. Szóval a tenisz csak játék, a kapcsolatok túlmutatnak ezen.

Úgy tűnik viszont, hogy Djokovics ezt egy kicsit másképp gondolja. Nem is olyan régen, amikor Nadalról, a rivalizálásról és általánosságban véve a barátságról kérdezték a spanyollal kapcsolatban, így válaszolt: „Mindig is tiszteltem és csodáltam őt, de még vele is lehetetlen a barátság” – idézte a szerbet a Corriere della Sera.

Azonban senki ne gondolja, hogy Djokovics kőszívű. Mindenki biztos lehet abban, hogy valami történni fog Szaúd-Arábiában, ami feloldja a kettejük közötti ellentétet. Ami most már biztos, hivatalos meccsük már nem lesz egymás ellen, hiszen az olimpián – az egymás elleni 60. összecsapásukat, – Djokovics nyerte 6:1, 6:4-re. Ez a szaúdi torna már nem számít annak, a szerbek nem lesznek ott a Davis-kupa döntőben, így maximum majd valahol, az Adria partján egyszer ütögetnek egymással…

Nadal, a maga hihetetlen jószívűségével már csak annyit mondott a szaúdi tornával kapcsolatban:

– Rengetegszer játszottunk egymás ellen, ebben már semmi új nem lesz. De mindig kihívás őt a másik oldalon látni. Örök rivális volt, az is marad. Ő az a játékos, aki a legmagasabb szinten teniszezett ellenem, átlépte azt a határt, ami nem sikerült mindenkinek – mondta a spanyol mosolyogva.

Visszatérve Szaúd-Arábiába. Rafael Nadal és a másik öt teniszező vesz részt a versenyen. Minden játékos garantáltan 1,5 millió dollárt kapni fog, az eredményétől függetlenül, a győztes pedig a tenisztörténelem legnagyobb díját viheti haza, 6 millió dollárt kereshet.

A három napos eseményre meghívott Novak Djokovics, Jannik Sinner, Daniil Medvegyev, Carlos Alcaraz és Holger Rune. Ez a verseny része annak a projektnek, amit Nadal az év elején kötött a szaúdi tenisz szövetséggel, amelyben nagykövetséget vállalt az arab ország népszerűsítésére.

Djokovics és Nadal a két kiemelt. Előbbi a Medvegyev-Sinner, utóbbi a Rune-Alcaraz meccs győztesével játszik. A második napon jönnek az elődöntők, majd szombaton a finálé.

Nagyszerű móka lesz, és egy zsíros csekk Nadalnak (is). Őt ismerve, egészen biztosan segítő ügyek támogatására fogja fordítani.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline