search

Világtenisz

Négy magyarral a mezőnyben vasárnap 11 órakor kezdődik a Roland Garros, az idei második Grand Slam-torna. Talán az egyik legkülönlegesebb francia nemzetközi bajnokság lesz ez, hiszen egy régi hagyomány szakadhat meg Párizsban.

Csizmazia Zoltán

2005 óta csupán kétszer fordult elő, hogy ne Rafael Nadal, vagy Novak Djokovics nyerje a férfi döntőt. Két svájci zavart csak bele a megszokott rendbe, 2015-ben Stan Wawrinka a szerbet győzte le, míg 2009-ben Roger Federer nyerte egyetlen Roland Garros bajnoki címét. Most pedig ott tartunk, hogy Párizs kapui bezárulhatnak az uralkodók előtt: több szakértő egybehangzó véleménye szerint szinte bizonyos, hogy nem fog összejönni Nadal 15., sem pedig Djokovics 3. elsősége.

Nadal 2005-ben, akkor még 19 évesen lett először Párizs bajnoka. Azóta volt, hogy sorozatban négyszer (kétszer is) és egyszer öt éven át bizonyult verhetetlennek. Szinte folyamatosan sérülések kísérték a pályafutását, így aztán már tavaly úgy döntött, hogy végleg befejezi az aktív sportot, a 2024 amolyan levezető szezon lesz számára. A június 3-án 38 éves spanyol a napokban megérkezett Párizsba, ahol a jövőjét firtató kérdésre furcsa választ adott:

– Ha azt várják tőlem, hogy azt mondjam, hogy száz százalékig ez lesz az utolsó Roland Garrosom, akkor sajnálom, de nem fogom. Nem tudom megjósolni előre, hogy mi fog történni. Először is, élvezem a játékot, és többé-kevésbé egészséges vagyok, nincs semmi, ami akadályozzon. Talán másfél hónappal ezelőtt még azt mondtam volna, hogy oké, elég, de most nem tudom azt garantálni, hogy ez az utolsó párizsi tornám.

Ráadásul Nadal brutális sorsolást is kapott, mivel nem volt kiemelt, ezért az első körben rögtön a kiváló formában érkező, a római ATP 1000-est megnyerő és negyedik helyen kiemelt Alexander Zverev ellen kezd majd.

De Novak Djokovics sem esélyes a versenyen, és ezt nem a szakértők, hanem a 37 éves szerb jelentette ki. A címvédő Rómában szenvedett megsemmisítő vereséget a chilei Alejandro Tabilótól.

–Természetesen aggódom... Idén egyáltalán nem játszottam jól – mondta a Nole. Amikor a párizsi ismétlésről kérdezték, Djokovics azt mondta: "Volt néhány (jó) meccsem itt-ott, de ez van. El kell fogadnod, hogy nem megy minden úgy, ahogy szeretnéd. Nem tartom magam esélyesnek.

Jannik Sinner lehet a befutó, és ezt többek között olyan, a teniszhez azért alaposan értő személyek egyike állítja, aki sok nagy csatát megélt. A 18-szoros Grand Slam-győztes, most 67 éves Martina Navratilova szerint az olasz teniszező nyeri a bajnokságot, és Zverevet vélte a második helyre. Ez biztosan nem fog összejönni, mert a második és a negyedik kiemelt legkésőbb az eldöntőben kénytelen lesz egymás ellen játszani. Sinner csípőproblémákkal küzdött, Madridban vissza is lépett, Rómában már el sem indult. Három hete nem versenyzett, nagy kérdés, ez mekkora akadályt jelent számára.

Természetesen magyarokért is szoríthatunk Párizsban. A férfi főtáblára Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is alanyi jogon került. Marozsán már vasárnap csatába száll, a selejtezőből érkezett, a világranglistán 135. helyen álló kazah Mihail Kukuskin lesz majd az ellenfele. Fucsovics viszont alaposan belehúzott, ő a 9. helyen kiemelt görög Stefanosz Cicipasz ellen kezd.

A nőknél két játékosunk is szerencsés vesztesként lett főfáblás. Az első napon egyből játszania is kell Gálfi Dalmának, a 32. helyen kiemelt cseh Katerina Siniakova ellen. Udvardy Panna is kiemelt ellenfelet kapott, neki a 22. helyre rangsorolt orosz Anasztaszja Pavljucsenkova jutott. 

Mindkét magyar hölgy és Fucsovics is kikapott a nyitó fordulóban, így a legjobb 64 között már csak a nyitófordulóban könnyed győzelmet aratott Marozsán maradt versenyben.

Frissítés:

1. forduló (a 64 közé jutásért)
Zverev (német, 4.) – Nadal (spanyol) 6:3, 7:6 (5), 6:3

A korszakalkotó klasszis hozzátette, hogy az olimpián visszatérne a Philippe Chatrier Stadionba, ahol párosban akár az utódjának tartott Carlos Alcaraz oldalán is elindulhatna.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline