search

Világtenisz

Hétfőn elkezdődött az idei esztendő utolsó Grand Slam-versenye, a US Open. Már az első napon drámáknak lehettünk a szemtanúi.

Csizmazia Zoltán

Az idei utolsó Grand Slam, a US Open első napján, a férfi egyesben két meccs fejeződött be idő előtt. Sajnos az egyiknek éppen Fucsovics Márton volt a főszereplője, hiszen 6:1, 4:6, 3:6, 0:3-as állásnál, hátfájásra panaszkodva kénytelen volt feladni a világranglistán 38. helyen álló, cseh Jiri Lehecka elleni meccsét.

– Nem vagyok jól, annyira beállt a derekam az első szett után, hogy nem tudtam folytatni a meccset. Két napja kezdtem el érezni, és most az első szett után teljesen beállt. Az idén egyik Grand Slamen sem nyertem meccset, leginkább mert mindegyiken sérült voltam. Ezt nehéz feldolgozni, de sajnos idősödök, és jönnek a sérülések – indokolta a szövetség honlapjának a 81. helyen álló magyar játékos.

Ennél sokkal rosszabbul járt a japán Nisioka Josihito. A világrangsorban az 53. helyen álló ázsiai teniszező a saját szempontjából 6:7, 6:2, 7:5, 5:7, 0:1-es állásnál egyszer csak megállt meccs közben, és a földre rogyott. Gyorsan érkezett az orvosi segítség, de a nézőtéren egyre nagyobb lett az aggodalom, hiszen Nisioka mozdulatlanul feküdt a pályán. Ellenfele, a szerb Miomir Kecsmanovics is odarohant, de mivel látta, hogy tenni semmit nem tud, leült és a közelből figyelte a japán állapotát. Szegény Nisiokát végül kerekes széken tolták le a pályáról, miközben Kecsmanovics folyamatosan ott volt mellette, sportemberi magatartásáról tett tanúbizonyságot.

Nisioka később üzenetet küldött a közösségi médiában, amelyben bocsánatot kért, amiért ilyen sokan aggódtak érte:

– Köszönöm a támogatást. Elnézést kérek, hogy aggódni kellett miattam. Már a 4. szett 33. pontja körül görcsöltem, és már akkor is görcsöltem, amikor 5:4-nél adogattam. A döntő szettben a derekam jobban görcsölt, mint a lábam, és nem tudtam felállni. Aztán a lábam is görcsölni kezdett. Aztán a lapockáim, a csípőm, mind a két oldalam, a combom újra és újra. Elmondhatatlanul szörnyű és fájdalmas érzés volt.

A japán hozzátette, hogy nehezen lélegzett, de a csapata támogatásával végül kerekes székbe ültették és elvitték, miközben még folyamatosan szenvedett. Körülbelül egy órával később kezdte érezni, hogy enyhülnek a görcsök. Nisioka így a párost is kihagyja és visszarepül Japánba, ahol igyekszik mihamarabb kipihenni magát. Megköszönte Kecsmanovicsnak is az aggódást, és látta, tudta, hogy végig mellette állt, ami szerinte fair play-t érdemel. A szerb a 18. helyen kiemelt olasz, Lorenzo Musetti ellen folytatja majd Flushing Meadow-ban.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline