search

Hazai

Fucsovics Márton későn kezdte meg az amerikai kemény pályás idényt, az egyik legjobb indoka volt rá: megházasodott.

Lapszemle: Koczó Dávid jegyzete

A magyar teniszező idén két Grand Slam-tornán is csak a selejtezőben kapott helyet, a US Open előtt viszont nem kellett a kvalifikáció miatt aggódnia, újra stabil a helye a top 100-ban a világranglistán, azaz alanyi jogon a főtáblán indulhat New Yorkban. A selejtező hetén Fucsovics Winston-Salemben ragadott ütőt, s nem látszik meg rajta, hogy az amerikai torna előtt legutóbb fél éve játszott kemény pályás versenyen: a második kiemelt Tallon Griekspoor, majd a korábbi wimbledoni elődöntős Roberto Bautista Agut legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe. Ott szintén nyert a spanyol Munar ellen (7:5, 6:3). Három nap alatt három top 50-es ellenfelet győzött le Marci.

Az elődöntőben jöhetett volna az amerikai színekben versenyző Sebastian Korda, ám a cseh származású játékos betegség miatt  visszalépett az ATP 250-es versenytől, így elmarad a pénteki mérkőzésük, s Marci a döntőre készülhetett (kezdés magyar idő szerint szombaton 23 órakor). 

Fucsó e heti szereplésével különleges triplát tett teljessé: idén korábban már salakon (Bukarest) és füvön (Stuttgart) is játszhatott negyeddöntőt ATP-tornán, s most a hiányzó kemény borítást is kipipálhatta. Ha elsőre nem tűnik figyelemre méltónak a mesterhármas, tegyük hozzá, hogy Fucsovics, aki járt Grand Slam-negyeddöntőben és a top 40-ben is pályafutása során, mindössze másodszor tudta elérni ezt a triplát egy éven belül. A teniszező első hasonló mesterhármasa 2019-ben született meg, akkor három kemény pályás negyeddöntő mellé jutott egy-egy hasonló menetelés salakos és füves ATP-versenyen.

Marcit a tavalyi, gyengébben sikerült idény után sokan leírták, ám a 33 éves magyar teniszező idén többször is bizonyította, hogy ezt korai volt megtenni. A Kanada elleni bravúros Davis-kupa-diadalnak ő volt a hőse, mindkét egyes meccsét megnyerte. Wimbledonban bejutott a harmadik fordulóba, s a sokoldalúságát mutató mesterhármas is szép eredmény. Anélkül, hogy a világranglistán továbbra is egyetlen magyarként Fucsovics előtt álló Marozsán Fábiánt bántani akarnánk, jegyezzük meg: ő például teljes karrierje során nem játszhatott még negyeddöntőt füves borításon.

A mostani menetelés önbizalmat adhat Fucsovicsnak a US Open előtt, persze garantált New York-i menetelésre kár lenne következtetni a winston-salemi szereplésből. A Grand Slam-torna sorsolásán nagyon sok múlik, ebből Fucsovics tavaly rendre rosszul jött ki, s ha most is „belehúz”, az alapjaiban határozza meg a lehetőségeit. Ugyanakkor a most elért mesterhármasára már biztosan büszke lehet az évből.

S ha már a Davis-kupa szóba került: az e heti teljesítménye alapján bizakodhatunk benne, hogy szeptemberben Debrecenben, Ausztria ellen is erős Fucsovics segíti majd a magyar válogatottat. Az a negyeddöntő még nagyobb, történelmi jelentőségű lenne.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline