search

Világtenisz

Szerdán búcsúzott az olimpiától a Rafael Nadal, Carlos Alcaraz duó. Csütörtökön aludtak rá egyet, pénteken pedig Nadal megírta a levelét.

Csizmazia Zoltán

Nagyon szeretett volna méltón búcsúzni az olimpiától Rafael Nadal. Egyesben ez nem sikerült neki, viszonylag simán kapott ki Novak Djokovicstól. Aztán a párosban az amerikai Austin Krajicek, Rajeev Ram duó bizonyult jobbnak a spanyoloknál 6:2, 6:4-gyel, ez pedig már a végső búcsút jelentette a korábbi kétszeres olimpiai bajnoknak, aki az ötödik ötkarikás versenyén szerepelt.

„Köszönöm, Carlos Alcaraz ezeket a napokat, amelyek sok szempontból fantasztikusak voltak. Felejthetetlen élmény veled és az egész csapattal együtt lenni és dolgozni. És most a legfontosabb dolog; drukkoljunk Carlosnak, hogy érmet nyerjen Spanyolországnak, közelebb vagy a mai győzelem után, megszerezheted. Mindannyian veled vagyunk!” – írta Nadal a Twitteren.

Nadal jövője továbbra is bizonytalan ezzel kapcsolatban még nem mondott semmit. A Roland Garros után nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy még visszatér Párizsba, de akkor még az olimpiára összpontosított. Most ez a fejezet végleg lezárult, sokan kíváncsian várják a spanyol sztár döntését.

Alcaraz is őszintén beszélt a párosbúcsúról. Elmondta, hogy ő is érezte a fizikai erőnlét hiányát, amely nélkül nem is akkora meglepetés a kiesésük. Bár elég kevés ideje maradt a koncentrációra, a Nadallal történt búcsú után így is le tudta győzni az amerikai Tommy Paul 6:3, 7:6-ra.

„A mai nap harc volt, tiszta harc, tiszta elszántság. Fizikailag nem vagyok a legjobb, nem fogjuk becsapni magunkat. Ma elég fáradtan ébredtem a tegnapi nap miatt, ami elég intenzív volt" – mondta Carlos Alcaraz.

„Ott vagyunk az olimpián, Spanyolországért játszunk, ami számomra az egyik legszebb dolog a világon, és ez az, ami hajt, és ami miatt nem gondolok a fáradtságra, hanem mindent beleadok, amit csak tudok. Kimentem a pályára, és próbáltam nagy intenzitással játszani" – tette még hozzá.

Alcaraz pénteken 13:30-tól a kanadai Felix Auger-Aliassime ellen a döntőbe jutásért játszott (6:1, 6:1), a másik ágon pedig Djokovics-Musetti összecsapás volt (6:4, 6:2). Az Open Érában játszott olimpiai tornákon a spanyoloknak már 13 (két arany, hét ezüst, négy bronz) érme van az olimpiákon. A szerbeknek, Novak Djokovics révén egy bronz még a 2008-as egyéni versenyen.

Fotó: Getty Images

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline