search

Világtenisz

Újabb sztár lép le a férfi tenisz világszínpadáról. Andy Murray bejelentette, hogy a párizsi olimpia lesz az utolsó torna gazdag pályafutása végén.

Csizmazia Zoltán

Nem is lehetne jobb helyet és méltóbb befejezést találni egy olyan csodálatos karriernek, mint amilyen az 1978-ban született Sir Andrew Barron Murray választott magának. Pályafutása ötödik olimpiáján vesz részt és a nők, valamint a férfiak között is az egyetlen, aki egyéniben kétszer is olimpiai bajnok tudott lenni.

Kedd reggel Murray ezt írta a Twitter-oldalán: "Megérkeztem Párizsba életem utolsó teniszversenyére. Wimbledonban versenyezni messze a legemlékezetesebb hete volt karrieremnek, de rendkívül büszke vagyok arra, hogy még egyszer utoljára megtehetem, hogy olimpikon legyek!"

Nem véletlen emelte ki az olimpiát Murray, bár háromszor nyert Grand Slamet, két egymást követő olimpián is bajnok tudott lenni. Aranyérmet hozott el 2012-ben Londonból és 2016-ban Rióból. Vegyes párosban pedig Laura Robson oldalán lett ezüstérmes 2012-ben. Az első olimpiáján 2008-ban, Pekingben vett részt, bár arra nem lesz büszke, hiszen már az első körben búcsúzott az akkor 77. tajvani Jen-Hszun Luval szemben. Murray a tervek szerint egyesben, valamint párosban Dan Evans oldalán fog versenyezni az olimpián, amelyet a Roland Garroson rendeznek majd.

Már 2019-ben szóba került, hogy visszavonul, de csípőműtétje után is képes volt a legmagasabb szinten versenyezni, és egészen a 36. helyig jött fel a világranglistán. A tavalyi év második felében azonban már megálljt parancsolta a teste. A Miami Open harmadik fordulójában bokaszalag szakadást szenvedett és hét hétre kiesett. Visszatért, de akkor meg a háta kezdett el fájni Queen’s-ben, vissza is lépett és négy héttel ezelőtt hátműtéten esett át. Egészen sportemberi, de talán már az őrültség kategóriájába tartozott, hogy 12 nappal a beavatkozás után, már testvére oldalán, Jamie Murray-vel Wimbledonban párosozott. Sőt, még Emma Raducanu oldalán is játszott volna vegyesben, ha a fiatal kanadai elővigyázatossági okokból nem lép végül vissza.

Az már biztos, hogy a US Openen nem fogjuk őt látni: „Ha képes leszek játszani Wimbledonban és ha játszhatok az olimpián, akkor valószínűleg ennyi lesz” – mondta Murray még Wimbledon előestéjén. Miután hétfőn Londonból az Eurostaron keresztül megérkezett Párizsba Nagy-Britannia olimpiai teniszcsapatával, Murray Evansszel edzett a Philippe Chatrier salakján, mielőtt egy külső pályára vonult volna egy intenzív páros edzésre Evans mellett Joe Salisbury és Neal Skupski kettőssel, Nagy-Britannia legmagasabban rangsorolt párosa ellen.

Két hét rehabilitációval Murray lényegesen mozgékonyabbnak és egészségesebbnek tűnt a pályán, mint Wimbledonban. Most már csak a csütörtöki sorsolásra kell várni. Aztán szombaton indul a párizsi tenisztorna. Wimbledon kétszeres, a US Open 2012-es bajnokának utolsó utazása.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline