Ki tudja, látjuk-e még Nadalt nagy tornán játszani.
Csizmazia Zoltán
Rafael Nadal hivatalos közleményben jelezte, visszalép az Indian Wellsben zajló 1000-es tornától, mivel nem érzi úgy, hogy a formája alapján képes lenne megfelelő játékot nyújtani, ezzel pedig a sem a rajongóit, sem pedig saját magát nem akarja becsapni. A 37 éves játékos korábban már visszalépett az Australian Opentől, Dohától és a márciusi első Masters 1000-es tornától 2024-ben. Nagy kérdés, látjuk-e még őt valaha nagy tornán játszani.
Ezzel ez egy újabb nagy tenisztorna érkezett, amelyen nem vesz részt Rafael Nadal. A spanyol játékos szerda este – egy nappal Milos Raonic elleni mérkőzése előtt – jelentette be a közösségi médiában, hogy visszalép az Indian Wells-i BNP Paribas Opentől. Nadalt a tornán a szerencsés vesztes, Sumit Nagal helyettesíti.
– Nagy szomorúsággal kell visszalépnem ettől a csodálatos tornától – írta Nadal az Instagramon. –Mindenki tudja, mennyire szeretem ezt a helyet, és mennyire szeretek Indian Wellsben játszani. Ez is az egyik oka annak, hogy nagyon korán jöttem ide, hogy gyakoroljak és megpróbáljak felkészülni. Keményen dolgoztam és gyakoroltam, de nem állok készen arra, hogy a legmagasabb szinten játsszak egy ilyen fontos eseményen. Nem könnyű döntés, ami azt illeti, nagyon nehéz, de nem hazudhatok magamnak és nem hazudhatok a rajongók ezreinek.
Nadal már korábban jelezte, hogy 2024 lesz az utolsó szezonja az ATP Touron, de idén csak három komolyabb mérkőzést játszott. Miután Brisbane-ben bejutott a negyeddöntőbe, továbbra is csípőproblémái miatt visszalépett az Australian Opentől. Rajta volt a dohai nevezési listán, de visszalépett a február közepi kemény pályás versenytől.
Miután közvetlenül a BNP Paribas Open előtt bemutató mérkőzést játszott honfitársa, Carlos Alcaraz ellen, a csütörtök esti összecsapáson Raonic ellen kellett volna pályára lépni, de a Tourra való visszatérésére egyelőre várni kell, neki is és a szurkolóknak is. A szurkolóknak is visszatérítik a pénzüket, akik éppen Nadal miatt vettek belépőt az esti meccsre.
– Csalódottak vagyunk, hogy Rafa nem játszhat a BNP Paribas Openen, de további gyógyulást kívánunk neki, és reméljük, hogy hamarosan újra pályára léphet – mondta Tommy Haas, a BNP Paribas Open versenyigazgatója. – Ő minden idők egyik legnagyobb kedvence itt, és reméljük, hogy a jövőben újra láthatjuk Indian Wellsben.
Nadal 2007-ben, 2009-ben és 2013-ban nyert itt. Az Indian Wells-i torna abszolút legjobbja eddig az öt-öt elsőséggel álló Roger Federer és Novak Djokovics.
*
Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba az Indian Wells-i keménypályás tenisztornána 9,5 millió dollár (3,45 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyében. A világranglistán 58. játékos eredetileg a rangsorban 41. Alexei Popirynnel találkozott volna, de az ausztrál rivális visszalépett a viadaltól.
A 24 éves magyar így aztán a szerencsés vesztesként főtáblára került osztrák Jurij Rodionovval (96.) csapott össze a nyitó fordulóban, és magabiztosan 6:3, 6:2-re nyert. A meccs 1 óra 11 percig tartott. A Hajdúszoboszló SE sportolójára - aki a kaliforniai szupertorna egyetlen magyarja - a 64 között a 24. helyen kiemelt chilei Nicolas Jarry vár, akivel még nem találkozott.
Fotó: Twitter