search

A Kecskeméti Amatőr Teniszezők Egyesülete megtartotta díjátadó évzáróját a Református Iskola rendezvénytermében.


Az egyesület szervezésében megrendezett városi amatőr csapatbajnokság 14 héten át tartott, öt osztályban összesen 36 együttes, 154 játékos szerepelt.

 

Ez a városi teniszbajnokság nagy hagyományokkal rendelkezik. Valószínűleg kevesen tudják, hogy az első verseny 58 évvel ezelőtt nyolc csapat részvételével indult, és a Petőfi Népe napilap 1961. november 18-án megjelent száma közölte az akkori eredményeket. Az első bajnokságot a Honvéd Kórház csapata nyerte. 


Az idei díjátadó gála s ünnepi vacsora során összesen 65 kupát osztottak ki a bajnokságban legjobban szereplő csapatok részére, valamint külön elismerésben részesítették azt a három versenyzőt, akik 14 héten át minden egyéni mérkőzésüket megnyerték.

A Kecskeméti Amatőr Teniszezők Egyesülete az OB III-ban a 12 együttest számláló csoportjában 5 nyertes és 6 vesztes mérkőzést vívott, s így a megszerzett 10 ponttal a 7. helyen zárt. A csapat tagjai: Vasas László, Balogh Csaba, Szentkirályi Csaba, Szentgyörgyi László, Czingráber Zoltán, Czingráber Márk, Tánczos Zoltán, Székely Szabolcs, Bíró Marcell, Lovas Szilárd, Tóth Dániel.

A KATE szervezésében megrendezett városi tenisz csapatbajnokság 14 héten át tartott.

A versenyszabályzat alapján a csoportok utolsó helyezettjei automatikusan kiestek, az utolsó előtti helyezettek feljutási osztályozót vívtak az alacsonyabb osztály küzdelmeinek második helyezettjével, s ennek alapján tisztázódott a 2020. évi szereplés joga – tájékoztatta honlapunkat Bebők Márta, aki a díjátadó gálavacsora fotóit is készítette.

 

voros istvan az extra ligaba feljuo potyi csapat tagja dr. szelei piroska egykori ob i es teniszezo orvos tenisz vilagbajnok szabo evaval orszagos ifjusagi paros gyoztes 1 copyvoros istvan az extra ligaba feljuo potyi csapat tagja dr. szelei piroska egykori ob i es teniszezo orvos tenisz vilagbajnok szabo evaval orszagos ifjusagi paros gyoztes 1 copyVörös István, a kecskeméti Extra Ligába feljutó Pötyi csapat tagja és dr. Szelei Piroska egykori OB I-es teniszező, orvos tenisz világbajnok

 

Ott volt az ünneplők között az örökifjú dr. Szelei Piroska is, aki ezer szállal kötődik a város tenisztörténelméhez: Piroska nagypapája, Major Sándor építette az első teniszpályát Kecskeméten, ahol Piroska édesanyja, dr. Szelei Béláné Major Irén és később Piroska is elkezdett teniszezni. Később több teniszpálya is épült ott, ahol rangos versenyeket rendeztek – még Asbóth József is tartott bemutató mérkőzést.

A csoportok legjobbjai.

Extra Liga

  1. 2-Balkezes (Balogh Csaba, Balogh Gergő, Székely Szabolcs) 32 pont
  2. Ütőmágusok (Szentkirályi Csaba, Huszka Péter, Ötvös Zoltán) 27
  3. Radír (Tánczos Zoltán, Szentgyörgyi László, Csőszi Attila, Lázár András) 25
  4. ATU (Orosz Béla, Vasas László, Michael Kniesel) 22
  5. Antik (dr. Dávid Gyula, Szalai Tibor, Bakonyi Tamás) 18
  6. Salakmenők (Várda Viktor, ifj. Czingáber Márk, Lovász Attila, Vörös Viktor) 17

Kiesett az A-osztályba a 7. és 8. helyezett Love Game és Chrono Embassy.

 

balogh csaba balogh gergo extra liga gyozetes csapata es gonczi imre egyesuleti elnokbalogh csaba balogh gergo extra liga gyozetes csapata es gonczi imre egyesuleti elnokBalogh Csaba és Balogh Gergő, Extra Liga-győztesek és Gönczi Imre egyesületi elnök

 

 

A osztály:

  1. Négyes-fogat (Kocsis Attila, Herczeg István, Kiss István) 29 pont
  2. Pötyi (Bárdos Ferenc, Elekes Zsolt, Szabó Krisztián, ifj. Vörös István, Nemcsik Mátyás) 28
  3. Anonymus (Fekete Zsolt, Polgár Szilárd, Zsikla Szabolcs, Mátis Péter) 25
  4. Grand Slam (Tóth Jenő, Faragó Zsolt, Sörös Gábor, Borbély János) 24
  5. Úrihegy (Faragó Ferenc, Tóth István, Vajda Csaba, Csoma Lajos) 21
  6. Bácsépítők (Hornyák Zoltán, Bakonyi Levente, Szabó Gyula, Huszta János, dr. Székeli Sándor) 19

A Négyes-fogat és a Pötyi feljutott az Extra Ligába, a 7. és 8. helyezett Max Point és Közút kiesett a B-osztályba.

 

bebok marta d osztaly jatekosa es bardos ferenc az extra ligaba feljuto potyi csapat tagjabebok marta d osztaly jatekosa es bardos ferenc az extra ligaba feljuto potyi csapat tagjaBebők Márta, a D osztály játékosa és Bárdos Ferenc, az Extra Ligába feljutó Pötyi csapat tagja

 

B-osztály:

  1. Jogász (dr. Kovács Attila, dr. Mocsai Zoltán, Ígert András, dr. Mocsai Gellért) 30 pont
  2. Rackets (Csuthi Béla, dr. Bíró Sándor, Bíró Marcell, ifj. Csuthi Béla) 28
  3. Leveller (Csitos Péter, Csitos Balázs, Csitos György, Dinnyés Gábor, Ruzsics Tünde) 25
  4. NRG (Gönczi Imre, Póczonyi Zsolt, Tiszavölgyi Ádám) 24
  5. ZST Bt. (Bán Zsolt, Szabados Tamás, Liptai Béla, dr. Szász Tibor) 17
  6. KEK-Elektro (Németh István, Tősi Roland, Fritz László, Szelei Tamás) 15

A Jogász és a Rackets feljutott az A-osztályba, a 8. helyezett Gong Taxi kiesett a C-osztályba.

 

dr. biro sandor biro marcell ifj. csuthi bela a osztalyba felkerulo rackets csapattagokdr. biro sandor biro marcell ifj. csuthi bela a osztalyba felkerulo rackets csapattagokDr. Bíró Sándor, Bíró Marcell és ifj. Csuthi Béla, az A osztályba felkerülő Rackets csapat tagjai

 

C-osztály:

  1. Laki Taksz (Gombos Lajos, Hajagos Zoltán, dr. Varga László, Szabó Imre) 29 pont
  2. HWS (Bárdi Sándor Tamás, Mucsi Ferenc, Fritz István, Magyar Péter) 29
  3. Rakett (Nyilas Zoltán, Bekő Imre, Ágoston Krisztián, Szalay Sándor, Hegedűs Zoltán) 24
  4. Aprico (Göbölyös Alexander, dr. Virányi Zsolt, dr. Virányi Attila, dr. Virányi Kristóf, Leviczky Cirill) 17
  5. Balance (Kollár Mária, Ivaskó Szabolcs, Kurdi Viktor, Gerber Zsuzsanna, Sárközy Márta) 12
  6. Zsikla team (Zsikla Máté, ifj. Zsikla Ottó, Zsikla Ottó) 11 pont.

A Laki Taksz feljutott a B-osztályba, a 6. és 7. helyezett Zsikla team és Ellenfelek csapata kiesett a D-osztályba.

 

igert andras dr. kovacs attila az a osztalyba feljuto jogasz csapat tagja kozepen gonczi imre egyesuleti elnok es fatalin andrea a d osztaly 4. helyezett tenisz pokersz csapat tagjaigert andras dr. kovacs attila az a osztalyba feljuto jogasz csapat tagja kozepen gonczi imre egyesuleti elnok es fatalin andrea a d osztaly 4. helyezett tenisz pokersz csapat tagjaIgert András és dr. Kovács Attila, az A osztályba feljutó Jogász csapat tagjai, középen Gönczi Imre egyesületi elnök és Fatalin Andrea, a D osztály 4. helyezett Tenisz Pokers csapat tagja

 

D-osztály:

  1. Best regards (Gyenes Kata, Soponyai Bence, Soponyai Vencel, dr. Négyessy András, dr. Gyenes Vilmos) 24 pont
  2. Gambrinus (Berende László, Bogdanovics Endre, Bindics Gábor, Szabó Pál) 24
  3. KGST (Králik Tamás, Kovács István, Jens Nack, Kazacsay László, Kovács Attila, Lovas Szilárd) 19
  4. Tennis Pokers (Fatalin Andrea, Lendvai Zoltán, Nino Joel) 10
  5. Lokomotív (Bebők Márta, Kovács Imre, dr. Bicskei Ferenc) 8
  6. Juniorok (Böröczki Balázs, Lendvai Zalán, Battanics Dávid, Battanics Zsolt, Völgyesi Máté, Gerő Benedek, Kovács Attila, Fellegi Regő) 5 pont.

A Best regards és a Gambrinus feljutott a C-osztályba.

 

nyilas zoltan agoston krisztian a c osztaly 3. helyezett rakett csapat tagjainyilas zoltan agoston krisztian a c osztaly 3. helyezett rakett csapat tagjaiNyilas Zoltán és Ágoston Krisztián, a C osztály 3. helyén végzett Rakett csapat tagjai

 

 

A díjátadó gálán külön elismerésben részesült Bíró Marcell, Balogh Gergő és Szabó Krisztán. A különleges kupát a három teniszező azzal érdemelte ki, hogy az egész bajnokság ideje alatt a lejátszott egyéni mérkőzéseik során nem találtak legyőzőre.

Az eredményhirdetés és a gratulációk után ünnepi vacsorával és egy kötetlen beszélgetéssel zárult az est, és egyben a 2019-es bajnoki év.

 

biro marcell az a osztalyba feljuto rackets csapat kulondijban reszesulo tagjabiro marcell az a osztalyba feljuto rackets csapat kulondijban reszesulo tagjaBíró Marcell, az A osztályba feljutó Rackets csapat különdíjban részesülő tagja

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline