search

A cím második felében jelzett információ nem az idei küzdelmekre utal, hanem egy 58 évvel ezelőtti eseményt idéz fel annak kapcsán, hogy elérkezett a 2019-es csapatbajnoki eredményhirdetések ideje.

A két legszorgosabb vidéki városban, Debrecenben és Kecskeméten november 21-én, illetve 22-én tartják az évzáró ünnepi összejövetelt, a díjkiosztást.

 

A Hajdú-Bihar megyei teniszéletet koordináló A Mozgó Cívisért Egyesület november 21-én, csütörtökön tartja hagyományos eredményhirdető gáláját. A szokás szerint előbb a csapatkapitányok gyűlnek össze baráti beszélgetésre, értékelni a szezont, megvitatni a tapasztalatokat, előadni a változtatással kapcsolatos javaslatokat, előkészíteni a 2020-as szezont. A szakmai tanácskozás után jön a vacsorával egybekötött díjkiosztó gála. A helyszín ezúttal a Régi Posta Étterem, kezdés 17.30, illetve 19.30.

Kecskeméten egy nappal később, november 22-én lesz az évzáró összejövetel.

Ennek kapcsán idézzük fel a Petőfi Népe Sportja 1961. november 18-án megjelent számának tenisszel kapcsolatos írását – melyre a kecskeméti Bebők Márta hívta fel a tenisz-palya.hu figyelmét.

Az 58 évvel ezelőtti írás arról számolt be, hogy 1961 nyarán befejeződött a Széktói teniszstadion építkezése, így lehetőség nyílott, hogy nagyobb létszámú teniszezőt foglalkoztassanak.

”A Kilián-mozgalom alkalmasnak bizonyult arra, hogy a tenisz számára is propagandát fejtsen ki, és sok fiatal megismerkedését tegye lehetővé ezzel az eddig meglehetősen szűkkörű sportággal” – olvashattuk a cikkben.

Lám, a sorok között bújt meg a lényeg, ami közel hat évtized távlatából is rávilágít arra, miként kezelte a szocialista állam közvetlenül a II. világháború után a teniszt. Úri passziónak, fehér sportágnak tartották. Ám Asbóth József és Körmöczy Zsuzsa egyéni Roland Garros-győzelmei , nagy nemzetközi sikerei némiképp oldották a fagyos itthoni légkört, s a hatvanas években már a teniszpálya-építés sem volt ördögtől való. Sőt: mint láthattuk a csapatok névsorából, Kecskeméten Állami Áruház nevű csapat is alakulhatott.

A város első bajnokságában nyolc együttes vett részt. Mint megtudtuk, „alapfokú, fél DC-rendszerű” küzdelmek zajlottak, s az első helyet veretlenül a Honvédkórház első számú csapata szerezte meg. A további sorrend: 2. Kísérleti Gazdaság, 3. Honvédkórház II., 4. Építők, 5. tanárok, 6. Kísérleti Gazdaság II., 7. Állami Áruház, 8. Kísérleti gazdaság III.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline