search

Hazai

Udvardy Luca műtött térde jól reagált az eddigi tétmeccsekre, így optimistán várhatja a junior Roland Garros vasárnapi kezdetét. Edzője, Punyi Gábor szerint, azonban most a fiatal teniszező egészsége a legfontosabb és a biztos alapokon nyugvó, zavartalan visszatérés, ezért óvatosságra inti őt.

Gy. Szabó Csilla

A tavalyi wimbledoni juniortorna leány döntőse, Udvardy Luca, már Párizsban készül a korosztályos Roland Garros vasárnapi rajtjára edzőjével, Punyi Gáborral. Ez a hír teljesen természetes lenne, ha a junior világranglista 107. helyezettje március végén nem esik át komoly térdműtéten. S bár a Bp. Honvéd játékosa már akkor a francia nemzetközi teniszbajnokságon való részvételt tűzte ki maga elé a legközelebbi célként, ennek megvalósításában egyáltalán nem lehetett biztos.

A műtét és a rehabilitáció azonban jól sikerült, így Luca május végén, Rabatban már pályára is lépett egy 250-es WTA-tornán. A női világranglista 236. helyezettje, az orosz Anasztázia Tyihonova ellen nagy csatát vívott, és végül három szettben 6:7(3), 6:3, 6:3 arányban maradt alul. Luca Marokkóból egyenesen utazott tovább Belgiumba, ahol a korosztályos Roland Garros felvezető tornáján indult. Charleroi-ban újabb nagy mérkőzéseket játszott, hiszen a lengyel Daria Gorskát (junior ITF 102.) 1:6, 6:1, 6:4-re verte, a japán Wkana Sonobétól (junior ITF 45.) pedig 2:6, 6:2, 6:2-es vereséget szenvedett. Utóbbi a torna nyolcadik kiemeltjeként egészen a döntőig menetelt. Az elődöntőig csak Luca vett el tőle szettet. (A finálét szombaton játszák Belgiumban – a szerk.)

− Számunkra most az a legfontosabb, hogy a tétmeccseket követően Luca térde egyetlen egyszer sem adott le vészjeleket, nem dagadt be, nem fájt – értékelte a visszatérést jelentő három eddigi találkozót Punyi Gábor, aki már az 1-es kategóriás torna kezdete előtt két nappal csatlakozott tanítványához Belgiumban, így volt lehetőségük a közös gyakorlásra is. – Hiába mentek jól az edzések és az edzőmeccsek, azért az nem az a tempó, ami élesben vár rá. Éppen ezért most nem az eredmény számított, és nekem még itt, Párizsban sem az lesz a legfontosabb, hanem az egészsége és a jó úton haladó nyugodt visszatalálás önmagához és a játékához. Fiatal teniszezőről van szó, semmit sem szabad elsietni, hiszen azzal nagyobb károkat okozhatnánk. Így is óriási dolog, hogy ilyen gyorsan ismét pályán van. De hát ismerjük Luca vasakaratát, elszántságát és kitartását. Semmi más nem lebegett a szeme előtt, mint a Roland Garros, és mindent megtett azért, hogy most együtt éljük meg ezt a fantasztikus lehetőséget. Öröm itt látni őt a világ legjobbjai között, egy edző számára nincs ennél nagyobb jutalom.

Udvardy Luca tavaly Wimbledonban döntőt játszott a juniorok közöttUdvardy Luca tavaly Wimbledonban döntőt játszott a juniorok közöttFoto: Daniel Kopatsh/ITF

A PG Tenisz alapító-vezetőedzőjének jelenleg sok dolga lenne budapesti klubjában is, ám úgy érezte, Lucának még soha nem volt olyan nagy szüksége rá, mint most. A térdműtétből visszatérve személyesen kellett és kell támogatnia tanítványát, akivel elsősorban akkor szokott készülni, amikor a játékos éppen Magyarországon tartózkodik. Az élet azonban most felülírta kettőjük megállapodását, Lucának ebben a nehéz időszakban olyan bizalmi emberre volt szüksége a pálya szélén, akit régóta ismer és akiben megbízik.

− A visszatérés útján sajnos nem lehet kikerülni az egymásra épülő szakaszokat, ismét meg kell lennie a szükséges ütésszámnak, vissza kell szereznie a meccsrutint, amely a figyelemre és az erőnlétre épülő egyfajta speciális állóképességként definiálható a legjobban – beszélt honlapunknak Punyi Gábor az előttük álló feladatokról. – Az mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy Rabatban majd háromórás meccset játszott, majd Charleroi-ban is két döntőszettes találkozót. A térde ennek ellenére nem produkált tünetet, nem gyulladt be. Csak izomfáradtság jelentekezett, ami viszont teljesen normális ebben a periódusban, hiszen még nincs topformában. Pénteken kettőt edzettünk, szombaton délelőtt pedig egyet, utána azonban pihenőt adtam neki. Még nem tudjuk ki ellen és mikor kezdünk, de bizakodóan várjuk a rajtot.

Punyi Gábor szerint egy Grand Slam-tornán nincs könnyű ellenfél, de optimizmussal tölti el, hogy napról napra látja a fejlődést Udvardy Luca játékán. Siettetni azonban ezt a folyamatot nem lehet, és ő nem is teszi. A kitartás és a motiváció megvan tanítványában, ám őt is a lehető legnagyobb türelemre inti saját magával szemben. A legfontosabb most az, hogy újra teniszezik, keményen dolgozik, fejlődik és ott lehet a világ legjobb 64 leány juniorjátékosa között a Roland Garroson. A többi már csak idő és elszántság kérdése.

*

Frissítés: Udvardy Luca vasárnap a 16 esztendős cseh, Tereza Valentova ellen játszik az első fordulóban, aki a 64-es tábla 11. kiemeltje. A 10. számú pályán a 4. meccs lesz az övék.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline