search

Világtenisz

Coco Gauff történelmi sikert aratott a WTA Finals döntőjében. Az, aki Arina Szabalenkát, Iga Swiateket is 2-0-ra le tudja győzni egy ilyen versenyen, majd a döntőben a kínai Cseng Csin-ven ellen 3:6. 6:4, 7:6-ra nyer, az abszolút megérdemli, hogy világbajnok legyen.

Csizmazia Zoltán

Gauff ezek után is roppant szerény tudott maradni. A győztesnek járó 4,8 millió dollár után csak annyit tudott mondani: „Úristen, ez rengeteg pénz!” De nem is annyira a mostani pénzdíj, hanem a teljes szezonja került a középpontba.

Fárasztó esztendő, ahogy ez mindenkinek, és gyengének egyáltalán nem mondható szezon után jöhet a megérdemelt pihenés.

Megnyerte a pekingi 1000-es tornát, elődöntős volt az Australian Openen és a Roland Garroson. Bár nem sikerült címet védenie a US Openen, így is három tornagyőzelemmel, a harmadik helyen zárta az évet. A US Open után edzőt is cserélt: Brad Gilbert helyett már Jean-Cristophe Faurel és Matt Daly irányítja a munkáját. Húsz év után a legfiatalabb WTA-világbajnok lett, ez legutóbb 2004-ben Marija Sarapovának sikerült. Ráadásul minden idők legmagasabb díjazását nyerte el.

– Fáradt vagyok és boldog, hogy vége a szezonnak. Sosem gondoltam volna, hogy a sporttal ennyi pénzt fogok nyerni. Őszintén szólva, nem is tudok ennyi pénzt elkölteni, mert nem vagyok ilyen ember. Vettem egy házat, elmegyek majd egy koncertre, de fogalmam sincs, hogyan kell ennyi pénzt használni. Ez rengeteg pénz… Lehet, hogy én leszek idén a legjobban fizetett sportoló. Ó, de izgalmas. De tényleg nem tudom, mihez kezdek vele. Most csak boldog vagyok! – mondta a döntő után Gauff.

Emlékezetes egy korai vallomása, amikor arról beszélt, hogy igazából nagyon szeretett teniszezni, de sosem gondolta, hogy ez fogja kitölteni az életét. Aztán nyolcéves korában komolyabban kezdte érdekelni a tenisz, a szülei is érezték ezt hihetetlen vonzalmat a sportág iránt, és akkor eldöntötték, Cocóból profi játékost fognak faragni. Tíz esztendős korában a franciaországi Mouratoglou-akadémiára került, így beszéltek róla:  „Mindig emlékezni fogok arra, amikor először láttam Cocót. 2014-ben jött át a Mouratoglou Akadémiára, hogy kipróbálja, és lenyűgözött elszántságával, atletikusságával és küzdőszellemével.... Amikor rád néz, és azt mondja, hogy ő lesz a világelső, nem tehettél mást, mint elhitted neki.”

Igazi zseni lett, 12 évesen az ITF Junior Circuit versenyek legmagasabb szintjén versenyzett. 2018-ban megnyerte pályafutása első Grand Slam-versenyét. Ez egy junior leány győzelem volt a Roland Garroson, minden idők ötödik legfiatalabb lány bajnoka lett.

A szellem kiszabadult a palackból. 2023-ban már US Open bajnokként emelte magasra a trófeát.

Coco Gauffot idén sok – főleg lelki és mentális – probléma kísérte. De megtalálta a helyét. Ahogy mondta: a legnagyobb akar lenni.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline