search

Világtenisz

A korábbi világelső, Caroline Wozniacki 2023-ban tért vissza, miután 2020-ban visszavonult és két gyermeknek adott életet. Azóta Indian Wellsben a negyeddöntőig, a US Openen pedig a legjobb 16-ig jutott, ennek is köszönhette, hogy a 117. helyre küzdötte vissza magát a világranglistán.

Csizmazia Zoltán

Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy indulhasson a Roland Garroson, ahová végül szabadkártyát sem kapott. Ez a tény aztán teljesen kiverte a biztosítékot édesapjánál és edzőjénél, Piotr Wozniackinál, aki aztán szépen kiosztotta a női teniszt irányító világszervezetet.

„Kiderült, hogy amikor egy olyan ember, mint Caroline Wozniacki vissza akar térni, Caroline Wozniackiként és családanyaként, akkor már nem látják szívesen. Sajnos a női tenisz irányítók most már olyan szabályokat alkotnak, amilyeneket ők akarnak. Nem jár már tisztelet és szabadkártya annak, aki korábban megjárta a top20-at. Ez egy hasznos dolog lenne olyan játékosoknak, akik szülés, vagy esetleg súlyosabb sérülés után akarnak visszatérni. A szabadkártyák már a versenyek tulajdonosainak kezében vannak, a WTA pedig mossa a kezét. Mi lett ennek a hatása?” – fakadt ki az édesapa.

„Nézzük meg a római 1000-es tornát. Mind a nyolc szabadkártyát olasz kapta. Megértem én, hogy a saját hazádban népszerűsíteni akarod a teniszt, de hogyan oszthatják szét a helyeket olyan játékosok között, akik most Rómában indulhattak?” – folytatta Piotr Wozniacki.

Szavait alátámasztandó, tényleg nehéz elképzelni, hogy egy ilyen mezőnyben hogyan indulhatott a világranglista 530. helyen álló Federica Di Sarra, aki soha, egyetlen Grand Slam-torna főtáblájára sem jutott el, illetve hogyan lehetett ott a rangsorban csak a 818. Vittoria Paganetti is, amikor Wozniacki hiába áhítozott a római szereplésről.

„Túl fogjuk élni ezt a döntést, meglátjuk, hogy a füves szezonra kapunk-e szabadkártyát. Wimbledonban. Ha nem kapunk, akkor selejtezőt fogunk játszani. Aztán a US Openen is megpróbálunk mindent, de az biztos, hogy Caroline nem fogja folytatni 2025-ben. Ezt már eldöntöttük, ennek így semmi értelme, nem vesznek minket komolyan, így teljesen feleslegesek az erőfeszítéseink.

Piotr szenvedélyes nyilatkozatát azzal zárta, hogy reméli, hogy ez a nyilatkozata felhívja a figyelmet más WTA-játékosokra, mielőtt karrierjük közepén gyermekvállalásra gondolnának: „Talán Caroline példáját felhasználva megértheti más is, hogy nem könnyű úgy dönteni, hogy családot alapítasz a karriered során. Többek között Petra Kvitova is terhes, és általában más teniszezők is, más korábbi éljátékosok is megpróbáltak visszatérni, például Caroline mellett Kerber és Oszaka is.”

A 61 éves Piotr Wozniacki végül így összegzett: „De az igazság az, hogy ezeknek a játékosoknak fogalmuk sincs, mihez fognak majd, ha visszatérnek. Számomra teljesen érthetetlen, hogy azok a teniszezők, akik tettek valamit, elértek valamit, karaktert mutattak, és minden bizonnyal rengeteg rajongót vonzottak ehhez a sporthoz, azokat ilyen rosszul kezelik a visszatérésük után."

A 33 éves Wozniacki 71 héten át állt a világranglista élén 2010-ben és 2011-ben. 2018-ban megnyerte az Australian Opent, 2009-ben és 2014-ben döntős volt a US Openen. Pályafutása során összesen 30 tornát nyert. 2017-ben megnyerte a WTA Tour Finals küzdelmeit, a 2012-es olimpián negyeddöntős volt.

Fotó: Twitter

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline