search

Világtenisz

Teniszező még nem sérült meg annyiszor, mint a csúcsdöntő Rafael Nadal.

Csizmazia Zoltán

Nadal bár megnyerte első meccsét a római ATP 1000-es tornán, a második körben elég simán kikapott a hetedik kiemelt Hubert Hurkacz-tól. A lengyel elleni meccsén már érződött az a tengernyi fájdalom, amelyeket az elmúlt másfél évtized sérülései okoztak a spanyolnak. Mindentől függetlenül Rafael Nadal már így is újabb rekorddal írta be magát a tenisz Aranykönyvébe.

A római első fordulóban, a selejtezős belga Zizou Bergs elleni 4:6, 6:3, 6:4-es győzelme volt pályafutása 70. győzelme az olasz főváros salakpályás versenyén. Mivel nem sokkal mostani torna előtt Monte-Carlóban is hasonló rekordot ért el, így a tenisztörténelem egyetlen játékosa lett, aki a francia tengerparton és Rómában is eljutott 70. győzelemig. Sajnos nagyon valószínű, hogy ennél több sikere már nem lesz ezen a két, tengerparti ezres tornán.

Nadalt súlyos sérülések zavarják továbbra is, még a Roland Garros fellépése is kérdésessé vált. Rafa Rómában eddig tízszer nyert azóta, hogy 2005-ben bemutatkozott. Kilenc éven át hétszer diadalmaskodott, miközben csak Djokovics tudta kétszer megelőzni. Utána 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben emelhette fel a győztesnek járó trófeát a spanyol Rómában.

Milyen csodás pályafutás lehetett volna, ha Rafa Nadal testét nem kínozza annyi sérülés a hosszú évek során? 

Talán kevesen tudják, hogy Nadal karrierje során 16 major tornát hagyott ki, mert éppen sérüléssel bajlódott. Nehéz elképzelni, ha a Roland Garrosra egyáltalán eljut, folytatja-e a karrierjét, kínozza-e tovább a testét?

A bajok 2003-ban, 17 éves korában kezdődtek. Épp a francia nemzetközi bajnokságon mutatkozhatott volna be Párizsban, de visszalépett, mert egy edzésen elesett és megsérült a könyöke. Egy évvel később, megint a Roland Garros előtt fáradásos bokatörést szenvedett, nem csak a francia versenyt, de Wimbledont és a 2004-es athéni olimpiát is kihagyta. 2006-ban lábsérülés miatt az Australian Openen nem tudott részt venni, egy évvel később az alkarja és a térde sérült meg, Cincinnatiban kellett visszalépnie.

2009-ben a térdével bajlódott, a korai Roland Garros búcsúja után nyilatkozta:

„Már néhány hónapja fájdalommal a térdemben játszom, és egyszerűen ezt így nem folytathatom. A fájdalom korlátozta a testem bizonyos mozgásait, ami mentálisan is hatással volt rám.”

Wimbledontól ínygyulladás miatt lépett vissza, az év végén még a Davis Kupa-döntőt is kihagyta.

2010-ben és 2012-ben is térdsérülés zavarta. 2013-ra végre rendbe jött a térde, de egy gyomorvírus miatt nem tudott indulni Melbourne-ben.

„A térdem sokkal jobban van, és a rehabilitációs folyamat jól ment, ahogy azt az orvosok előre jelezték. De ez a vírus keresztülhúzott mindent, gyakorolni sem tudtam, ezért sajnálattal jelentem be, hogy nem fogok játszani Dohában és az Australian Openen” – nyilatkozta akkor.

A következő két évben előbb a hátsérülése, majd a beteg csuklója zavarta abban, hogy teljesértékű teljesítményt nyújtson.

Sikeres időszak jött, négy szezonon át semmi sem akadályozta a zavartalan felkészülését. Aztán a Covid-járvány, majd egy lábsérülés következett, 2021-ben így a műtét mellett döntött. Wimbledon és az olimpia is kimaradt, csak a lábadozásra volt ideje.

Azóta sincs nyugodt időszaka Nadalnak. Előbb borda-, majd láb és hassérülés miatt hagyott ki komolyabb versenyeket.

2023-ban jött az újabb baj. A csípősérülése végül műtéthez vezetett, egész idényben mindössze négy meccset játszott. A 2024-es idénynek – már úgy is, hogy a visszavonulását is belebegtette – combsérüléssel vágott neki, és ezzel kénytelen most már a pályafutása utolsó meccseit is megvívni.

Felsorolni is nehéz, mennyi rekord fűződik Rafael Nadal nevéhez. Talány csak a legfontosabbat érdemes kiemelni.

Eddigi pályafutása során 81 egyéni és 11 páros ATP-versenyt nyert meg. Előbbiből 22 Grand Slam, 32 Masters-torna volt.

Tényleg érdemes feltenni a cikk eleji kérdést: mi lett volna, ha ezt a karriert nem ennyi sérüléssel és betegséggel játssza végig? Akármi is a válasz, az egyik talán ez: Rafael Nadal a tenisztörténelem talán legnagyobb játékosa, egyedüli uralkodója lehetett volna.

Fotó: Getty Images

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline