search

Utánpótlás

Fiú egyesben és leány párosban egyaránt magyar siker született a Volvex Tennis által Dunakeszin rendezett J30-as ITF-viadalon. Major Áron János immáron ötödik juniortornáján döntőzött egyéniben, a dobogó legmagasabb fokára azonban most először állhatott fel. A Bak-Szabó Norina, Benke-Giosanu Izabella páros is első közös győzelmét aratta.

Gy. Szabó Csilla

Az utolsó előtti hazai korosztályos ITF-versenyre, Dunakeszin került sor a héten. A J30-as tornán 18 leány és 23 fiúversenyzőnk próbált szerencsét, ám a selejtezőbe kényszerülő 18 fiatalunk közül egyedül Szász Mihálynak sikerült kiharcolnia a főtáblás szereplés jogát. A legjobb 32 közül a leányok mezőnyében Fizel Laura és Teker Lotti jutott tovább a második fordulóba, utóbbi a negyeddöntőben fejezte be a tornát.

A fiúk között jobb volt az arány, öten jutottak túl az első fordulón, és még a legjobb nyolc között is négyen voltak, Major Áron János (1.), Kovács Marcell (2.), Baleja Konor és Sághy Bálint személyében. Az elődöntőbe végül Major és Kovács küzdötte be magát, utóbbi négy között elszenvedett, kétszettes veresége miatt hiúsult meg a hazai, vasasos döntő. Major ellenfele így a kanadai Szabó Dani lett, aki a viadal negyedik kiemeltjeként igyekezett a magyar fiú tornagyőzelmét megakadályozni. Nem sok sikerrel, hiszen egy szorosabb első szettet követően végül 6:4, 6:2-re nyert a piros-kékek 17 esztendős teniszezője.

Major Áron János tornagyőzelemmel fejezte be az évetMajor Áron János tornagyőzelemmel fejezte be az évetFotó: Csehy Bende

Major győzelme igazi áttörés volt a számára, hiszen a korábbi négy egyéni fináléból egyet sem sikerült megnyernie. A fiatal játékos szerint valamennyin volt rajta teher, ennek ellenére, vasárnap nem úgy érkezett Dunakeszire, mintha kötelező lenne számára a győzelem. Jó meccset akart játszani, ami össze is jött. Külön öröm számára, hogy ez a sikert is meghozta számára, mégpedig egy igencsak nehéz, betegséggel és sérüléssel tarkított évet a lehető legszebben befejezve. Tette mindezt kemény borításon, amely eddig nem tartozott a kedvencei közé.

Major teljes nyilatkozatát, amelyben a jövő évi terveiről is beszélt, a TotálTenisz youtube csatornáján nézhetik meg:

A Vasas szakembere, Kovács Márk szerint a győzelemmel biztosan nagy teher került le tanítványa válláról:

− Korábban is többször volt már közel a végső sikerhez, de kicsit elizgulta az eddigi finálékat. Ezzel a győzelemmel most a J30-as tornákat le is zártuk, jövőre, vagyis utolsó éves juniorként már főleg rangosabb százasokon és kétszázasokon fog indulni. Annak is örülök, hogy éppen kemény borításon sikerült megszereznie az első egyéni trófeát, hiszen az ilyen pályákon korábban nem igazán érezte magát komfortosan. A még idén szerezhető pontok és a győzelem miatt jött Dunakeszire, mindkét célját tökéletesen véghez vitte, hiszen a jövő héten háromszázötvenen belülre kerülhet, az új évet pedig kétszázon belül kezdheti. Ez önbizalmat adhat a további munkához.

A leányok párosdöntőjében is új magyar bajnokot avathattunk, hiszen Benke-Giosanu Izabella első korosztályos győzelmét aratta. Partnerének, Bak-Szabó Norinának ez már a harmadik páros sikere volt, idén Kálmán Luca, tavaly pedig Bíró Melinda oldalán léphetett fel a dobogó legmagasabb fokára. A dunakeszi fináléban az Abraham-Nilsen, Denney-Richards norvég, brit kettőst verték 6:2, 7:5 arányban.

Bak-Szabó Norina és Benke-Giosanu Izabella (balról) a páros győzelmet követően ellenfeleikkelBak-Szabó Norina és Benke-Giosanu Izabella (balról) a páros győzelmet követően ellenfeleikkelFotó: Csehy Bende

A Volvex Tennis fiatal klubként a J30-as ITF-viadal megrendezésével csatlakozott a nemzetközi korosztályos tornáknak otthont adó hazai klubok egyre népesebb táborához. Az egyesület vezetői szerint jövőre már nem is egy viadalban, hanem kettőben gondolkodnak, amihez a mostani résztvevőktől érkező számos pozitív visszajelzés adja nekik legtöbb erőt. Azon túl, hogy a magyar tenisz érdekeit szeretnék szolgálni színvonalas és igen sokrétű házigazdaként, a Volvex Tennis utánpótláskorú játékosainak is kedvet szeretnének csinálni a nemzetközi versenyzéshez. Ennek jegyében az idei tornán Juhász Lili lépett pályára a selejtezőben, jövőre pedig már a hazai U12-es leányranglistát jelenleg vezető Kaminszka Gabriellára és Értékes Boglárkára is gondolni fognak a szabadkártyák elosztásánál. Nem véletlenül sorakoztak tehát fel a díjkiosztón is a klub legfiatalabb játékosai, akik örömmel fogtak kezet a bajnokokkal és a második helyezettekkel. S bár a héten a teniszpályákat helyettük a nemzetközi mezőny tagjai foglalták el, a volvexesek sem maradtak otthon. Amikor nem meccset néztek, akkor a konditeremben alapoztak az új idényre. Nem titok, hogy közülük sokan szeretnének egyszer korosztályos ITF-tornán indulni.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline