search

Utánpótlás

Második helyen végzett a Champions Bowl horvátországi világdöntőjének országok közötti pontversenyében a magyar delegáció. Egyesben három aranyat és három bronzérmet szerzett a Bogyó Tamás által vezetett 15 fős csapat. A korábban megszokott umagi helyszín helyett, idén Porečben rendezték meg a 9-16 évesek népszerű nemzetközi sorozatának fináléját.

Gy. Szabó Csilla

A Champions Bowl világdöntőjén hatodik alkalommal szerepeltek magyar fiatalok, és ismét versenyben voltak a legjobb csapatnak járó serlegért, amelyet korábban egyszer már meg is nyertek. Az öt legjobb eredmény alapján kihirdetett sorrend élén idén, immáron sokadszor, a spanyolok végeztek, akik öt elsőséggel büszkélkedhettek. A legnépesebb együttessel a németek érkeztek Horvátországba, őket követték a spanyolok, majd a mieink.

A Champions Bowl világdöntőjére általában az országonként megrendezésre kerülő selejtező tornák győztesei utaznak, Dunakeszin azonban idén – rendhagyó módon – elmaradt ez a viadal.

− A finálé helyszínváltozása okozta bizonytalanság miatt az MTSZ hivatalos versenynaptárában nem tudtam a hazai torna időpontját véglegesíteni, hiszen még abban sem lehettünk biztosak, hogy egyáltalán utazhatunk – számolt be az előzményekről Bogyó Tamás, a Champions Bowl hazai selejtezőtornájának jogtulajdonosa. – Végül minden jól alakult, Porečben a korábbiakhoz hasonló kiváló feltételek várták a fiatalokat, a magyar csapatot pedig meghívásos alapon állítottam össze. Olyan játékosokból, akik már korábban is részt vettek ebben a sorozatban, vagy pedig tudtam róluk, hogy nagyon szeretnének nemzetközi tapasztalatot gyűjteni. Így állt össze a tizenöt fős delegáció. Öt korosztályban voltunk érdekeltek, tíztől tizennégy éves korig. A spanyolok azért vihették el a legjobb csapatnak járó díszes trófeát, mert ők a teljes palettát lefedték, így könnyen összejött számukra az öt győzelem.

Rekedt-Nagy Zoltán (jobbról a második) a díjátadónRekedt-Nagy Zoltán (jobbról a második) a díjátadónFotó: Champions Bowl

A Nexon Dunakeszi TK szakembere szerint a kétnapos eső tette idén a szokásosnál nehezebbé a torna megrendezését, de ez szabadtéri verseny esetében mindig kockázatot jelent. A viadalt azonban így is be tudták fejezni, a szervezők csak picit maradtak el attól a maximális meccsszámtól, amely a Champions Bowl egyik erősségét jelenti. A kényszerszünet idején Bogyó Tamás vállalkozott arra, hogy a helyszínen lévő játékosoknak és edzőiknek előadásokat tartson, amiért a vasárnapi eredményhirdetésen különdíjban is részesült.

Bogyó Tamás előadásokat tartott az esőszünet idejénBogyó Tamás előadásokat tartott az esőszünet idején

− Önmagához képest a csapat minden tagja jól játszott, igyekezett kihozni magából a maximumot – értékelt honlapunk számára Bogyó Tamás. – A Champions Bowl-on az a legfontosabb, hogy a fiatalok nemzetközi tapasztalatokat szerezhessenek, belekóstolhassanak egy jól szervezett, színvonalas világdöntő légkörébe, és minél több találkozót vívjanak. Persze voltak olyan teniszezőink is, mint például Czóbel Levente, Kaminszka Gabriella és Rekedt-Nagy Zoltán, akiktől ebben a mezőnyben kifejezetten jó eredményt vártam a képességeik és tudásuk alapján. Ők mindhárman hozták is a győzelmet. De a tízévesek között, Nemes Mirkó és Almai Samu is szépen teljesített, ők sajnos egymás ellen játszottak a legjobb nyolc között, jóllehet veretlenül zárták a csoportmeccseket. Ugyanakkor Boér Ivor és Bánfai Emma is méltán lehet büszke a bronzérmére. A tizenkét esztendős fiúk mezőnyében házidöntőt vívott a két párosunk, amire szintén nagyon büszkék lehetünk. Köszönjük támogatóinknak, a Greenplan, valamint a Szoza Plusz KFT-éknek a részvételhez nyújtott segítséget, valamint Serfőző Eszternek, hogy edzőként elkísért bennünket. Remélem a Champions Bowl selejtezőtornája jövőre ismét szerepelni fog a hazai versenynaptárban, és ismét ütőképes csapattal utazhatunk majd a horvátországi világdöntőre.

Boér Ivor (balról a második) és Czóbel Levente (balról a harmadik) az F12-es eredményhirdetés során. Ők ketten párosban is nyertek, mégpedig a Molnár, Rekedt-Nagy duó ellenébenBoér Ivor (balról a második) és Czóbel Levente (balról a harmadik) az F12-es eredményhirdetés során. Ők ketten párosban is nyertek, mégpedig a Molnár, Rekedt-Nagy duó ellenébenFotó: Champions Bowl

A legjobb magyarok eredményei:
F10: 3. Nemes Mirkó
F11: 1. Rekedt-Nagy Zoltán
F12: 1. Czóbel Levente … 3. Boér Ivor
L11: 3. Bánfai Emma
L12: 1. Kaminszka Gabriella
Vigaszág:
F11: 2. Molnár Domán
F12: 2. Lados Dominik … 3. Szűcs Áron
L14: 1. Juhász Tamara
Páros.
F12. Döntő: Boér, Czóbel – Molnár, Rekedt-Nagy 8:6.

Az ünneplő gyerekek között előtérben a magyar delegációAz ünneplő gyerekek között előtérben a magyar delegációFotó: Champions Bowl

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline