A legjobb magyar korosztályos fiújátékos, Mészáros Patrik már csak egy lépésre van a top100-tól. Papp Sándor tanítványa utolsó juniorévében a Grand Slam-tornákra és a minél jobb világranglistás helyezésre hajt. A Next Tenisz Akadémia játékosa szerint leginkább mentálisan és taktikailag kell még fejlődnie.
Gy. Szabó Csilla
A top100 reményében vág neki utolsó juniorévének, a fiú korosztályos világranglista legelőkelőbb helyén álló magyar teniszező, Mészáros Patrik. A Next Tenisz Akadémia játékosa a 146. helyen kezdte az esztendőt, s azért szeretne minél előbb az élvonalba kerülni, hogy jövőre, immáron a felnőttek között, értékes szabadkártyákat kaphasson a férfi ITF-tornákra. Ez persze nem jelenti azt, hogy az már most ne indulna a „nagyok” között, az idény első felében azonban még a fiatalok között igyekszik minél több pontot gyűjteni.
Papp Sándor tanítványának persze közben az iskolával is vannak teendői, idén kis-érettségire készül, többek ez volt az egyik oka annak, hogy november közepétől már nem indult versenyeken. A másik pedig az alapozás, amelyre mesterével minden esztendőben, így most is különösen nagy hangsúlyt fektettek.
− Úgy érzem, nagyon jó munkát végeztünk, mind fizikálisan, mind pedig mentálisan sokat fejlődtem az utóbbi időben – tudtuk meg Mészáros Patriktól, aki Tunéziában, két kettes kategóriájú (az új besorolás szerint 200-as) junior ITF-tornán kezdte a versenyidényt. – A korosztályos Australian Opennel kapcsolatban voltak nagy dilemmáink, amikor döntenünk kellett, még nem volt biztos, hogy felférek a selejtező táblára, így inkább maradtunk. Később pedig már nem is nézegettem, inkább a tanulásra koncentráltam, mert jó pár vizsgát le kellett raknom. Most is vár még rám néhány, azok után folytatom majd a versenyeket. A hammameti viadalra nagyon jó formában utaztam el, ezért sajnáltam, hogy mindkét héten azonnal a torna első kiemeltjével találtam magam szemben, de hosszútávon úgyis mindenkit meg kell majd vernem, hogyha a legjobbak közé akarok tartozni.
A tizenhét esztendős játékos az első héten a spanyol Melero Kretzer (ITF 21.), a másodikon pedig a francia Gazeu (ITF 20.), ellen lépett pályára, előbbitől 7:6(3), 6:1, utóbbitól pedig 6:4, 6:3 arányú vereséget szenvedett. Pedig a tornát végül szettveszteség nélkül megnyerő spanyol fiú ellen nagyon jól kezdett. Egyáltalán nem félt tőle, tudta, hogy jó formában van, és mindenképpen meg akarta verni. Az első szettben 5:2-re is vezetett, ám ekkor saját bevallása szerint kicsit elizgulta a helyzetet. Rutinos ellenfele ezen felbátorodva agresszívebb játékra váltott, és pillanatok alatt egyenlített. A tie breakben csupán két hibája volt a magyar teniszezőnek, amit azonnal kihasznált a spanyol és megnyerte a másfél órás, óriás csatát hozó szettet. A másodikra Patrik kicsit elfáradt, Alejandro pedig megnyugodott, és végül magabiztos játékát hozva nyerte a meccset.
− Csak jó érzésekkel tudok visszagondolni erre a találkozóra, hiszen egy korosztályos top játékosnak voltam teljesen egyenrangú ellenfele az első szettben, s csak igen kevésen múlt, hogy nem lett fordított az eredmény. A tenisz terén szerintem nem volt nagy különbség közöttünk, csak a kritikus pillanatokban tudta jobban, hogy mit húzzon elő a tarsolyából. És persze végig hibátlanul összpontosított. Arra azért büszke voltam, hogy csak az elődöntős ellenfele vett el tőle nálam több gémet. Az első héten, a bolgár Markov oldalán ráadásul az elődöntőig jutottunk, így tényleg nem lehetett okom panaszra. A második héten, ismét a torna elsőszámú kiemeltje ellen kezdtem, s ekkor ez már negatív érzelmeket váltott ki belőlem. Sajnos nem hittem szívből a győzelemben, s végül ezért kaptam ki a francia fiútól, aki a valóságban gyengébb volt a spanyolnál. Ezt a meccset nagyon sajnáltam, ugyanakkor az is egyértelmű volt, hogy hiába a tökéletes alapozás, ismét játékba kell jönnöm ahhoz, hogy a magammal szemben felállított mércének megfelelhessek. Hiányzott a meccsrutin – összegezte tunéziai tapasztalatait Mészáros Patrik, aki kifejezetten biztatónak tartja, hogy korosztálya legjobbjai ellen ki-ki meccset tud játszani. Úgy gondolja, hogy a tenisze már ott van a legjobbak szintjén, taktikailag és mentálisan kell még erősödnie ahhoz, hogy ez eredményekben is megmutatkozzon. Megnyugtató számára az a tudat, hogy nincs elmaradva tőlük.
A Normafánál Papp Sándor mellett Bartakovics Marcell és Bakó László segítségével is készülő fiatal először utazott egyedül kéthetes külföldi tornára, igaz, volt egy francia edző, aki szívesen bevette a saját kis csapatába és figyelt rá. Mivel tudták, hogy neki köszönhetően jó kezekben lesz, mester és édesanyja is nyugodtabban engedte el Patrikot, aki saját bevallása szerint az önállóság terén is nagy lépéseket tett Tunéziában. Nagyszerűen feltalálta magát, és sok új barátot szerzett ez idő alatt.
Patrik az év első felében elsősorban a juniorok között szeretné gyarapítani a pontjait, hiszen idei legnagyobb célkitűzésük a Roland Garroson való indulás jogának kivívása. Legalább a kvalifikációs táblában, bár szerinte a főtáblához való helyezés elcsípése sem lehetetlen. Ezt követően még Wimbledonban is szeretne indulni, a US Open azonban még kérdéses. Az idény második felében ugyanis már a felnőttek tornákra is koncentrálnia kell.
− Nehéz év volt a tavalyi és nem is sikerült olyan jól, mint vártuk – értékelte az elmúlt évet Mészáros Patrik. – Ha akkor ki tudom hozni magamból a maximumot, az Austral Openre is biztosan eljutottam volna. Ez már juniorként biztosan nem fog sikerülni, de emiatt nem fogok keseregni. Inkább abban bízom, hogy felnőttként sikerül majd indulnom egyszer, az lenne az igazi siker. A hosszú távú célok azok, amelyek igazából a szemünk előtt lebegnek, ezért továbbra is nagyon optimista vagyok a jövőt illetően. Most két hétig, még újabb vizsgákat teszek le a suliban, február közepén pedig indulok tovább. Előbb Szlovákiában egy hármas kategóriás tornán veszek részt, ez amolyan bemelegítés lesz a litvániai kettesre. Trnavában pillanatnyilag a negyedik vagyok a nevezési listán, így jó esélyeim vannak arra, hogy akár meg is nyerjem. Ez a fajta trófea még amúgy is hiányzik a gyűjteményemből, és ideje már megugranom ezt a szintet. S nemcsak egyesben, de párosban is. Ha ez sikerülne, tökéletes felkészülés lenne a Siauliai Openre, ahol viszont a kvalifikációból kell majd indulnom, a főtáblán ugyanis pillanatnyilag kizárólag top százas nevezettek vannak. Ha itt jó eredményt érnék el, az már igazi értékmerő lenne.