Az Építők Tenisz Klub pályáin a kortársak rendeztek születésnapi versenyt a ma is ifjú Judik Zoltán születésnapja alkalmából. Májusban volt 90. esztendős. Ünneplésére szerveztett sikeres versenyt, sporttalálkozót az Elevenpercek.
Az építészmérnök Judik Zoltán komoly sportmúlttal rendelkezik. Kosárlabdázóként főiskolai világbajnok (1954), olimpiai részvevő (1960, Róma). Az akkoriban a kontinens legjobbjai közé tartozó nemzeti együttesben 1954-ben lett válogatott játékos, 1960-ig összesen 116-szor lépett pályára a piros-fehér-zöld mezes csapatban, amellyel kijutott az 1960-as római olimpiára, s ott kilencedik lett. Klubszinten összesen tízszeres magyar bajnok. 1964-ben hagyott fel az aktív kosaras játékkal.
Közben diplomázott, s mérnökként 1968-ig dolgozott a Népstadionban, majd a TF következett 1986-ig, ahol műszaki igazgató lett. Ekkoriban kezdték a sporttechnológiai szakmát felépíteni. Az építész-tervezők mellett mindmáig alkalmazzák ezeket a szakembereket, akik egy sportlétesítményen belül a sportágak technikai követelményeit meghatározzák. A TF után részt vett a Hajós Alfréd- és a Komjádi-uszoda rekonstrukciójában is. 2002-ben ment nyugdíjba, de a sporttechnológiai megbízásokkal levezetésként azóta is szívesen foglalkozik. Mintegy százhatvan sportlétesítmény tervező-előkészítő munkálataiban vett részt, többek között a Ferencváros stadionjával szembeni új MVM Dome, a leégett Körcsarnok és az eredetileg Taróczy Balázsnak készült Pasaréti úti Vasas-teniszcsarnok, amelyből később kosárlabda-centrumot alakítottak ki.
Teniszhez való kötődése a csapattárs Greminger Jánossal, Simon Jánossal, Bencze Jánossal, valamint Schmitt Pállal és Buda Istvánnal vívott baráti ütögetésekkel indult, de később versenyzett is a veteránok között. Elsősorban párosban volt eredményes. A legsikeresebb a 2018-as esztendő volt, mikor a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) világbajnoki tornáján korosztályában a második helyen végzett Szentirmay Erzsébettel párban. Az év végi világranglistán pedig egyéniben elsőnek rangsorolták. A hazai versenyeken napjainkban is szerepel, a +90 rangsorban a második helyen áll.
Most az ő tiszteletére, születésnapjára gyűltek össze a sporttársak, barátok - tudósította honlapunkat Katona Bori, az esemény fő szervezője.
A hétvégi borús idő ellenére rekordszámú induló vett részt a Judik90 teniszverseny 80+ versenyszámában. A férfi-női páros versenyek mellett 15 nyolcvanéves, vagy idősebb játszott lelkesen és kitartóan. E 15 játékos öszesített életkora 1262 esztendő volt. Könnyű kiszámolni az átlagéletkort: 84,1 év!
A szettek közötti pihenőkben a hosszú élet titkát is megfejtették a szépkorúak.
Az ünnepelt, a 90 esztendős Judik zoltán így fogalmazott:
- soha nem szabad a mozgást és a légzést abbahagyni
További figyelemre méltó tanácsok az érintettektől
- vidámság, mosoly
- állandó mozgás
- mértékletesség
- soha ne nézz vissza!
- rugalmasság, minden értelemben
- "szex a lelke mindennek"
- a célt tudni kell módosítani
- került az energiavámpírokat, keresd a mosolyembereket!
- Cél a 100! Mert 100 felett már ritkán halnak
A szervezők tökéletes munkát végeztek, az esőt is feledtette a remek hangulat, a sok jó mérkőzés, a baráti csevegés.