Idén először került a szenior versenynaptárba keménypályás verseny: a százhalombattai Mimi Tennis Club öt hétvégén keresztül adott otthont az I. Mimi Kupának, amelynek keretein belül február végétől március végéig próbálhatták ki a 30-75+ korosztályok játékosai a bécsi ATP500-as verseny borítását.
Bár a keménypálya első hallásra sokakat megijesztett, ez az ízületkímélő borítás végül jól vizsgázott a szeniorok körében. Az általános elégedettséghez nagy mértékben hozzájárult a második emeleti klubhelység is, amely tulajdonképp a versenynapok közti időszakban épült-szépült, hogy az utolsó hétvégére nyerje el végleges arculatát. A klubhelység nagy előnye, hogy 9 méter magasból tökéletes rálátást nyújt a pályákra, és így a szurkolók teljes kényelemből élvezhették a mérkőzéseket. A 3 pályás csarnokhoz 3x200m2-es kiszolgáló létesítmény kapcsolódik, melyben az öltözők mellett 2 fitnesz terem, szauna, masszázs és fizioterápiás kezelők is helyet kaptak.
A Mimi Tennis Club szeretne a hazai szenior tenisz élet egyik állandó edzés- és versenyhelyszínévé válni, ahol mind a téli és a nyári szezonban azonos, kiszámítható, prémium minőségben sportolhatnak és regenerálódhatnak a játékosok.
EREDMÉNYEK
FE 30+
1. Bodnár Gábor
2. Ott Ákos
3. Schultz Teofil
NE 30+
1. Dobosné Sulyok Katalin
2. Ott Lívia Viola
3. Szabó Zsófia
FE 40+
1. Szántó András
2. Ott Ákos
3. Czabaj Gábor
NE 40+
1. Szabó Zsófia
2. Csibi Eszter
3. Paksi Katalin
FP 40+
1. László Csaba, Ott Ákos
2. Czabaj Gábor, Gurzó György
3. Bea Balázs, Makai Viktor
FE 45+
1. Schultz Teofil
2. Szatmári Árpád
3. Jáger Zoltán
FE 50+
1. Jáger Zoltán
2. Komlósi Csaba
3. Paragi Attila
FE 60+
1. Spergel Lajos
2. Gulyás Zoltán
3. Szigeti Zsolt dr.
FE 65+
1. Márton Kálmán
2. Pap Sándor
3. Pásti Mihály, Eppich László
FP 60+
1. Takách Gusztáv, Hernádi István
2. Radnóti György, Eppich László
3. Halász István, Tüske Árpád
FE 70+
1. Szűcs Kálmán
2. Filiczki Mihály
3. Terhes János
FP 70+
1. Szűcs Kálmán, Filiczki Mihály
2. Szalay Attila dr., Terhes János
3. Györei László, Györei János