Új helyszínen, de a megszokott rekordlétszámmal rendezték meg a héten Budapesten a szeniorok Körmöczy Zsuzsa Emlékversenyét. A 700-as nemzetközi viadalon több mint négyszáz teniszező lépett pályára, a rendezés azonban így is jól vizsgázott.
Árvay Sándor/Gy. Szabó Csilla
Összesen 49 versenyszám, 38 ország, 429 teniszező, 587 nevezés, 528 mérkőzés. Az impozáns számsor a Mini Garroson egy héten át megrendezett 700-as nemzetközi szenior torna gyorsmérlege, amely mindent elmond az esemény nagyságáról. És akkor még nem is említettük a világ- és Európa-bajnokok, valamint világranglista vezetők nagy számát, akik játékukkal a legmagasabb színvonalat garantálták a Szentmihályi úti teniszklubban. Így nem is viselhette másnak, mint Körmöczy Zsuzsának, a magyar teniszsport kiemelkedő alakjának nevét. A korábbi I-es kategóriás verseny nagy valószínűséggel idén is bekerül majd az ITF-hírlevelébe, mint a legnépesebb februári szenior fedett pályás nemzetközi viadal.
− Nagyon erős mezőny jött össze, a 35 éven felüli hölgyek versenyében a világranglista első három helyezettje is itt van, amire azért nagyon büszkék vagyunk – tudtuk meg Bíbok Tamástól a Szenior Tenisz Szövetség főtitkárától, aki természetesen maga is indult a tornán. – A rekordlétszámban nagy szerepe volt a jó mozgósításnak. A külföldieknek személyre szóló e-mailes meghívókat küldtünk, a hazai mezőnyben pedig megcéloztuk a szeniorok közé frissen belépő harminc pluszosokat. Legnagyobb örömünkre, többen is éltek közülük a lehetőséggel. S mivel az újoncok többnyire jól is szerepeltek, láthatóan nem kell aggódnunk az utánpótlás miatt.
Ehhez az óriási létszámhoz persze elegendő pályára volt szükség, ezért a Metró és a Tengerszem Teniszklub is besegített azokon a napokon, amikor a legnagyobb nyomás volt a szervezőkön. Volt olyan pillanat, amikor egyszerre összesen tizenkilenc pályán ment a játék.
− A csütörtöki nap volt a legkeményebb, nem kevesebb, mint százhuszonkét meccset kellett pályára küldenünk, de szerencsére minden jól ment, s csak néha-néha voltak kisebb csúszások – idézi fel az egy hetes kemény munkát Beöthy Bernadett, aki a hazai szenior szövetség elnöke, Erdei Csaba mellett ülve versenybíró helyettesként biztosította a meccsek zavartalan lefolyását. – A pénteki nap is erős volt, akkor száztíz találkozót kellett lebonyolítani. A legnépesebbre az ötvenöt év feletti férfiak mezőnye sikeredett, ebben a kategóriában harminchét nevezővel nem is volt elég a harminckettes tábla. S bár az egy hét alatt többet voltunk itt, a pályán, mint otthon, a játékosok pozitív visszajelzései kárpótoltak bennünket a fáradozásért.
A szervezőkben persze némi félelmet is keltett a nevezők nagy száma, ám úgy tűnik felesleges volt minden aggodalom. A Mini Garros központi nagy sátrának egyes pályáján kialakított player’s lounge pedig a lehető legjobb ötletnek bizonyult, a résztvevők és a nézők a lehető legkényelmesebb és legkulturáltabb körülmények között egyszerre négy mérkőzést is követhettek, és a sarokban kialakított büfé is folyamatosan rendelkezésükre állt. Erdei Csaba szerint a Turi lányoknál, Katusnál és Zsuzsinál nehéz jobb házigazdát találni.
Az otthonosság hangulatát egy rögtönzött kiállítás is erősítette, amelynek különlegessége éppen az volt, hogy a 45+-os női kategória egyik indulója, Hegyi-Hankó Tilda alkotásaiban gyönyörködhettek a sátorba belépők. A Balatonbogláron, többek között Kuti-Kis Ritával együtt nevelkedő teniszező a női egyes első fordulójában ugyan az első kiemelt Pestuka Szilviától vereséget szenvedett, és Örfi Erik oldalán a vegyes párosban sem volt több szerencséje, vasárnap is ott találtuk a játékos pihenőben.
− Nagyon jó döntés volt, amikor három-négy évvel ezelőtt visszatértem a versenyzéshez, egyszerűen imádom a jól ismert hangulatot és a meccsek izgalmát – mondta lelkesen Hegyi-Hankó Tilda, akinek a tenisszel egyenrangú hobbija lett a festés, jóllehet alig öt évvel ezelőtt készült el az első alkotása. – Általános iskolás koromban nagyon szerettem rajzolni, de később másfelé vitt az élet. Háromgyermekes édesanyaként egy este jelent meg előttem egy kép, amit azonnal papírra kellett vetnem. Eleinte izgultam, vajon sikerül-e úgy lerajzolnom, ahogy az bennem megszületett, de szerencsére sikerült. Azóta folyamatosan jönnek az újabb és újabb ötletek, nagyszerűen ki tudom fejezni magamat általuk. Erikkel a második kiemelteket fogtuk ki, így sajnos vereséget szenvedtünk, de majd ezt a meccset is jól megbeszéljük. Azért szeretek vele teniszezni, mert végre találtam valakit, akivel nemcsak játszani lehet, de elemezni is a partikat. Ez pedig számomra nemcsak szórakozás, de a fejlődés lehetőségét is jelenti, én ugyanis mindig jobb szeretnék lenni. Akár festésről, akár teniszről van szó.
Először kóstolt bele a szenior tenisz légkörébe Csonka Gábor, aki 2020-ban tért haza a tengerentúlról, s két éve Nyíregyházán egyengeti a korosztályos válogatott Varga Viktória útját. Korábban nem is tehette volna, hiszen most töltötte be a harmincadik életévét, s így a férfiak legfiatalabb kategóriájában próbált szerencsét. S ha már az ország másik végéből eljött a torna kedvéért, akkor nyomban meg is nyerte azt.
− Azért oda kellett tennem magam, de nagyon akartam a győztesnek járó hétszáz pontot – ismerte el a Szabolcsi Gábor ellen 6:2, 6:1 arányban megnyert 30+-os finálét követően a nyírségi szakember, aki a 2010-es évek elején még a Futures-tornákon jeleskedett. – Számomra fontos a versenyzés, ezért már most komoly célokat tűztem ki magam elé, előbb top tízes, majd top ötös szeretnék lenni, s ki tudja hol lesz majd a végállomás. Az mindenesetre biztató, hogy az első tornát azonnal megnyertem. Tudom, hogy edzenem is kell majd, a munkamorálom azonban mindig erős volt, így ezzel most sem lesz probléma. A maximumot szeretném kihozni majd magamból a szeniorok között is. A játékosaim láthatóan felnéznek rám minden siker után, különösen akkor, ha külföldi ellenfelem volt.
A 40+-os férfiak között is olyan magyar győztest köszönhettünk, aki számára ma már a tanítványok eredménye a legfontosabb. Wacha Gergely 2021 nyarán Svájcból hazatérve a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club tenisz szakosztályánál kezdett dolgozni, s munkájának eredménye egyre inkább beérik a füredi fiatalok jobbnál jobb produkciója révén. Csonka Gáborral ellentétben ő már 2021 ősze óta állandó résztvevője a hazai szenior versenyeknek, sőt, ha teheti, külföldre is szívesen utazik:
– A teniszt egyszerűen nem lehet abbahagyni. De egyébként is törekszem arra, hogy minél jobban megőrizzem a formámat, úgy gondolom, hogy így lehetek hiteles a gyerekek előtt. Számomra fontos, hogy magam is be tudjam mutatni azt, amit megkövetelek tőlük. De nem csak én nem tudok elszakadni ettől a sportágtól versenyzőként, hiszen a döntőbeli ellenfelemmel, Káplán Krisztiánnal nyolc-tíz éves korunk óta vívunk hatalmas csatákat, szinte szívjuk egymás vérét. De hát ugyanahhoz a nagy teniszes családhoz tartozunk. S bár a pályán már fontos a győzelem, igazából a játék öröme hoz minket ide újra és újra vissza.
Ahogy egy kategóriával feljebb, a 45+-os férfiak között is egy korábbi kiváló magyar teniszező, Davis Kupa-játékos állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Kisgyörgy Gergely a lengyel Ludwikiewicz-cel vívott hatalmas csatát, s végül 3:6, 5:7, 6:1-re nyert. Ellenfelének két meccslabdája is volt a második szettben. A Diego SC játékosa azonban nem változott, ahogy korábban, úgy most is képes volt a sírból visszahozni a találkozót.
− Még aktívan játszottam, amikor egy kedves barátommal, Pincés Endrével párosozni kezdtünk a szeniorok között, s ha már ott voltam, egyesben is elindultam, s lettem a 35 éven felüliek között világelső – beszélt komoly szenior múltjáról a Diego Szuper Liga-csapatának kapitánya, aki párosban is aranyérmet nyert a Körmöczy Zsuzsa emlékversenyen ezen a hétvégén. – Az elején sem játszottam rosszul, de sokat hibáztam, nem tudom miért. De mentem tovább, játszottam, s egyre inkább ráerőltettem az akaratomat. Ekkor már hiba nélkül, nagyon stabilan és keményen játszottam.
Kisgyörgy Gergely azonban nemcsak játékosként, de szervezőként is sokat tett a torna sikeréért. Az eredeti tervek szerint ő lett volna a versenyigazgató, de mivel ez a nevezéssel összeférhetetlen volt, helyette Turi Katus lett hivatalosan a viadal felelőse. A gyakorlatban azonban Geri ezt követően is oroszlánrészt vállalt a szervezésből, szponzorokat gyűjtött, s az ő ötlete volt az egyes pálya játékos pihenővé alakítása is. Utóbbit teniszezőként szerzett tapasztalataira építve képzelte el, a mauthauseni csapatversenyeken, amelynek évek óta oszlopos tagja, ugyanis nagy hagyományai vannak a vendéglátásnak, a játék testközelbe hozásának. Ez pedig hazai viszonylatban is remekül működött.
Mini Garros: a tenisz az életük
S hogy a Mini Garroson miért is fogadták olyan nagy szeretettel a közel félezer játékost? Erre Turi Katus adta meg a választ:
− A tenisz az életünk. Imádom a versenyzést, minden hétvégén szervezek itt valamit. Ez a torna persze most a szokásosnál izgulósabb volt, hiszen hatalmas kihívást jelentett az óriási létszám és a nemzetközi vendégsereg. De megoldottuk, bár szinte éjjel-nappal dolgoztunk a sikerért. Számomra külön nehézséget jelentett a klubtagjaink számára is kellett alternatív lehetőségeket keresnem a torna egyhetes ideje alatt, de szerencsére olyan társasági teniszezők járnak zömében hozzánk, akik kifejezetten büszkék arra, hogy ilyen rangos nemzetközi eseménynek adtunk otthont, s ha tehették a meccsekre is kijöttek nézőként. Örülünk, hogy ilyen jól sikerült minden!