search

Padel

Nemcsek Tibor személyében június 1-je óta új főtitkára van a Magyar Padel Szövetségnek. Az elnökség által kinevezett szakember Urbán Attilát váltja ebben a tisztségben, utóbbi a CUPRA Hungarian Padel Tour – powered by HEAD versenysorozat menedzsereként tevékenykedik tovább. Az új operatív vezető az utánpótlás-nevelést tartja a további fejlődés kulcsának.

Gy. Szabó Csilla

Nemcsek Tibor a sportág hazai vezetőinek többségéhez hasonlóan, a tenisz világából érkezett a padelbe. Négy évtizeden át játszott amatőrként, gyermekei révén pedig a versenyteniszbe is belekóstolhatott. A Röpte Teniszklub egyik alapítójaként ismerkedett meg a sportklubok irányításának mindennapjaival, míg a civil életben hazai és nemzetközi nagyvállalatok vezetőjeként szerzett a management és a szervezés területén tapasztalatokat. S bár kiválasztásánál a sport iránti elkötelezettsége is fontos érv volt, cégvezetői múltja esett a legnagyobb súllyal a latba.

− Sokáig a foci volt a szerelmem, ám egy nagyon súlyos sérülés szó szerint derékba törte a labdarúgó pályafutásomat – idézte fel a kezdeteket Nemcsek Tibor. – Mivel a szüleim nem járultak hozzá a gerincműtéthez kétéves teljes pihenőre kényszerültem. Műegyetemistaként kezdtem el teniszezni, de leginkább autodidakta módon, bár Hidas Imre bácsi apukám nagyon jó barátja volt, így velük is gyakran játszottunk Budafokon. A versenyzésbe Norbi fiam révén kapcsolódtam be, hat-hét éves lehetett, amikor Fagyas Katalinnál teniszezni kezdett. Később, Kisantal Péter volt az egyik meghatározó mestere.

Nem sokkal később néhány szülővel közösen új klubot alapítottak Pécelen, Röpte Tenisz Klub néven, a vezetőedző Kisantal Péter lett. Gyermekeiknek igyekeztek ideális, és nem mellesleg megfizethető tenisz környezetet teremteni. Nemcsek Tibor is itt kezdett versenyszerűen csapatozni, később pedig a klubvezetésbe is belekóstolt. Fiát, Norbertet az egyetem elvégzése után ugyan hívták profinak Olaszországba, ám végül Zürichben és a padelnél kötött ki, ahol az egyik legnépszerűbb klubnak lett edzője, mára pedig vezetője. Miközben aktívan versenyez.

Nemcsek Tibor (balról) Dankó Gyula oldalán indult a szenior világbajnokságonNemcsek Tibor (balról) Dankó Gyula oldalán indult a szenior világbajnokságon

− Norbinak köszönhetően már akkor ismertem a sportágat, amikor itthon még nem hallani sem igen lehetett róla – beszélt a padelhez fűződő magyar viszonylatban régi kapcsolatáról Nemcsek Tibor. – Ez eleinte megmaradt az érdekesség szintjén, hiszen Magyarországon ekkor nem lehetett még játszani. Amikor viszont a M.E.S.E-n megépítették az első pályát, azonnal éltem a lehetőséggel. Megfogott a látványossága, az újszerűsége. A tenisz és fallabda múltamnak köszönhetően ráadásul igen gyorsan fejlődtem, így az apró sikerek sem maradtak el.

Nemcsek Tibor az utánpótlás-nevelés megerősítésében látja a sportág további fejlődésének lehetőségét. A padelben ez most egy kritikus pont, ezért a szövetség tervei között egy olyan inkubátor program szerepel a fő helyen, amely éppen erre kíván megoldást találni. Széles gyermekbázist szeretnének kialakítani, amelyre biztosan lehet majd építkezni. Óriási kihívás a fiatal szövetség számára, hogy szeptember első hetében Budapesten ad majd otthont a junior Európa-bajnokságnak, ugyanakkor egy nagyszerű lehetőség is a spotág hazai ismertségének növelése terén.

− Sokan ismerik már a padelt Magyarországon, de még többen vannak, akik még nem – tette hozzá Nemcsek Tibor, aki szerint a korosztályos kontinensviadal rendezési jogát a sportági vezetés kiváló munkájának köszönhetően kaphatta meg a Magyar Padel Szövetség, de a hazai viharos növekedés is az ő érdemük. – Az Eb minden bizonnyal ránk irányítja majd a figyelmet, amit maximálisan igyekszünk kihasználni. S bár még magyar sztárokról, húzónevekről nem igazán beszélhetünk, erre az eseményre igyekszünk majd minél több nemzetközi klasszisversenyzőt meghívni. Az ő játékuk sokak számára lesz majd vonzó, amiben nagyon bízunk. A pályák száma most már hatvan körülire tehető, a kluboké tizenöt körül jár, utóbbiból szeretnénk elérni az év végéig a húszas számot. Kerekes Péter elnök úrral szerencsére nagyon hasonlóan látjuk a sportágunk jövőjét, éppen ezért kifejezetten optimista vagyok a közös munkát illetően. A szakemberek szerint nyolc év múlva reális esélye lesz a padelnek arra, hogy felkerüljön az olimpiai játékok műsorára, ami további óriási lökést adhatna az eddigi és a jövőre tervezett fejlődésnek.

Nemcsek Tibor a sportág egyik legjobb játékosával, a többszörös világbajnok Juan Martín Díaz Martínez jobbjánNemcsek Tibor a sportág egyik legjobb játékosával, a többszörös világbajnok Juan Martín Díaz Martínez jobbján

A padelezők újabb nemzedékeinek felneveléséhez természetesen jó edzőkre is szükség van. A hazai induláskor külföldi, tapasztalt mesterekre támaszkodott a szövetség, nekik köszönhetően szerezhettek az első magyar edzők is hivatalos licenszet. Idén azonban ezen a téren is további előrelépést terveznek, amihez már el is készült a program. Utóbbi keretében nyáron, illetve ősszel szerveznek két újabb továbbképzést. Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos ambiciózus tervek megvalósításához ugyanis szakemberekre is szükség lesz.

A magyar női és férfi padelválogatott csütörtökön utazott el az Európa-bajnokság selejtezőjére Oslóba. Az esélyekről megoszlanak a vélemények, vannak, akik a hölgyek, mások pedig az urak csoportbeosztását tartják nehezebbnek. Hogy kiknek lesz igazuk, az majd a kontinensviadal végén derül ki.

A rajt mindenesetre tökéletesen sikerült. A pénteki első meccsnapon, férfi csapatunk 2-1 arányban legyőzte San Marinó együttesét, a nők pedig 3-0-ra Csehországot.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline