search

Szombaton, szeptember 21-én, aki a teniszt ezúttal csak nézni kívánja, látogasson ki a magyar bajnokság küzdelmeire, a Nemzeti Edzés Központba, hiszen a női finálé és a két férfi elődöntő, valamint a férfi párosok aranymeccse kínál bőséges látnivalót.

A sportággal való ismerkedésre a Bókay-kert csábítja az érdeklődőket, a teniszhez most kapcsolódni kívánó ifjakat és idősebbeket.

 

Ami a versenyteniszt illeti: érdemes kilátogatni a NEK sporttelepére, hiszen délelőtt 11 órakor egy időben három érdekes meccset is lehet követni a tribünről. A hölgyeknél Kovács Zita és Nagy Adrienn vívja a bajnoki döntőt, az uraknál pedig előbb a Marozsán - Szintai és a Makk - Vörös egyéni elődöntők lesznek, majd rövid pihenő után következik a Makk, Marozsán - Kéki, Vörös párosdöntő.

A Duna túlsó oldalán, a 18. kerületi Bókay-kertben sportágválasztó szabadidős nap várja az érdeklődőket. A kerületiek testmozgását népszerűsítő Sportízelítő18 program keretében változatos sportbemutatók, olimpiai kiállítás, ingyenes lakossági sportprogramok lesznek, ki lehet próbálni a Bókay-kalandparkot is - s természetesen a tenisz is főszerepet vállal.

Valkusz Tamás, a Bókay-kerti teniszélet mindenes főnöke elmondta, hogy szombaton újabb lehetőséget kínálnak arra, hogy bárki ingyen megismerkedjen a tenisz sporttal. "Délelőtt tíztől délután ötig várunk minden érdeklődőt a Bókay-kertben a 3-as, 4-es pályánkon!"

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline