search

A budapesti Molnár Teniszakadémia vezetőedzője, Molnár Balázs Budakeszin vágott bele a teniszpálya-építésbe. A három vadonatúj pálya rövidesen fogadókész állapotban lesz , legkésőbb augusztus 1-jétől várja a környékbelieket. A szakember az utánpótlás-nevelésben és a helyi klubélet megteremtésében látja a jövőt a sportág új bázisán.

Gy. Szabó Csilla írása * A Budai hegyek lábánál, tektonikus árkok szabdalta és tölgyes erdők övezte festői környezetben fekvő Budakeszi, idén nyáron három vadonatúj teniszpályával gazdagodik. A létesítmény körül az utolsó simításokat végzik a mesteremberek, a környékbeliek előreláthatólag július második felében, legkésőbb augusztus 1-jén vehetik majd birtokukba a játékteret.

Az ötletgazda Molnár Balázs elképzelése azonban nem áll meg a megnyitónál, lelki szemei előtt már az elhagyott grund helyét pezsgő klubéletével átvevő teniszközösség képe lebeg. A Molnár Teniszakadémia vezetőedzőjének eltökéltségét látva, szinte biztosak lehetünk benne, hogy mindez nem sokáig marad a tervek és a képzelet világában.

Molnár Balázs nem először vág bele a klubalapításba. Versenyzői karrierjét befejezve unokabátyjánál, a németországi Kastl városában teniszakadémiát működtető Udvardi Zsoltnál pillanthatott be az egyesületi élet kulisszái mögé. Tapasztalatokkal gazdagon, 2008-ban tért haza, két évvel később pedig meg is alapította saját akadémiáját, amely először Pasaréten a Vasasnál, 2012 óta pedig a Szépvölgyi út feletti szintén festői környezetben fekvő pályákon lelt otthonra. Az üzlet remekül beindult, hatvan-hetven fős állandó gyermekcsoporttal foglalkoznak, miközben a felnőtt érdeklődőkben sincs hiány. A pályák egész évben kilencven százalékos kihasználtsággal működnek.

Molnár Balázs számára azonban nem a profit a legfontosabb. Igazi klubéletre vágyik, amelyet szerinte egy Budapest környéki, zártabb közösségben könnyebb megteremteni, mint a fővárosban. Szavai hitelességét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a kijelölt területen szűken elfért volna ugyan négy pálya is, ám ő inkább az igényesebb, hármas megoldást választotta. A télire tervezett sátor is a szokásosnál magasabb (12 méter) és nagyobb alapterületű (35x53méter) lesz.

− Szüleimmel Budajenőn éltem, most pedig Telkiben lakom, évek óta átjártam tehát Budakeszin − beszél az ötlet megfogalmazódásáról Molnár Balázs, aki gyorsan számot vetett azzal, hogy a 15 ezer lelkes városban, legalább 3 ezer teniszre fogható gyermek él, a három általános iskola és a három gimnázium nagyszerű bázisa lehetne egy klub utánpótlás-nevelésének. – Tíz kilométeres körzetben nincs értékelhető teniszpálya, a helyieknek Budapestig kell kocsikázniuk, ha játszani szeretnének. Pedig akik ide költöznek, azok talán szívesebben oldanák meg a gyerekek oktatását is helyben, a hétvégék pedig szinte adják magukat.

Az ötlet persze nem tegnap fogalmazódott meg. Molnár Balázs 2015-ben kereste meg az önkormányzatot, ám közel három és fél év után kapott csak zöld utat. A teljes egészében magánerőből megvalósuló befektetéshez szükséges 20 éves bérleti szerződést végül 2018 decemberében írták alá. Igaz, azóta a szakember egy percet sem pocsékolt el, így lehetséges, hogy az elhagyott grund helyén néhány hónap alatt tágas és jól megalapozott, kiváló minőségű pályák bújtak ki a földből.

− A magánhiteleken túl, minden megtakarított pénzem benne van az eddigi munkálatokban, de ennél sokkal fontosabb, hogy a szívemet és a lelkemet is ide fektettem – jelenti ki Molnár Balázs, aki a jól működő budapesti akadémiának sem fog hátat fordítani, ahol édesapjával, Molnár Istvánnal dolgozik együtt, és az ottani tagokat sem kívánja Budakeszire átcsábítani. Az új helyen valami egészen mást szeretne csinálni, mint eddig bármikor. – Elsősorban nem a pályabérlés lesz a profilunk. A teniszoktatás, a versenyek és a különböző közösségi programok szervezésén lesz a hangsúly. Ráadásul itt mindent a gyerekteniszre szeretnénk építeni, szerintem százhúsz-száznegyven apróságot biztosan elbír ez a pálya. Ebből a mennyiségből pedig idővel ütőképes versenyszakosztályt lehet létrehozni. Éppen ezért már idén szeretnénk tábort szervezni, augusztus utolsó szombatjára pedig családi napot tervezünk.

A tenisz szeretetét családi örökségbe kapó Molnár Balázs versenyteniszről beszél, ám nem pontosan úgy értelmezi, ahogy azt általában szokták. Az oktatás színvonalára és a tökéletes körülmények létrehozására használja a profi jelzőt, a fiatalokat azonban nem akarja az eredményesség kényszerével összenyomni. Célja, hogy minden hozzájuk betérő érdeklődő megszeresse a sportágat és végül örök barátságot kössön vele. Ahogy saját, három és féléves fiával szemben sem szeretne elvárásokat támasztani, úgy a többi gyermeknek is a játék szépségét akarja elsősorban megmutatni.

− A mai napig imádok teniszezni – vallja a Molnár Teniszakadémia vezetőedzője, aki az OB II-es csapat tagjaként örömmel várja a hétvégéket, amikor tétmeccsen pályára léphet. A fővárosi egyesülettel minden tavasszal hagyományosan megrendezik Keszthelyen a több mint száz fős táborukat, amelynek hangulata semmi máshoz sem fogható. – Az az egy hét igazi közösségi élmény a számunkra. Azt szeretném, ha Budakeszin ugyanezt élhetnénk át. Ám egy hét helyett, egy teljes esztendőn keresztül.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline