search

A hazai szenior teniszsport kiemelkedő egyénisége, az egyéniben és párosban is Európa-bajnoki címmel és számos éremmel rendelkező Bakonyi Levente a Facebook-on eleveníti fel, miként javították egykor elszakadt húrozásukat, milyen technikát használtak az edzéseken.

A 76 esztendős kecskeméti játékos visszaemlékezéséből idézünk.

A kecskeméti teniszező közösségben egyre többen „kínálják” magukat húrozóként, ezért pár mondatban ismertetném, hogy is volt 50 éve a faütők korában.

A húrozó szerkezet egy seprűnyél-darab volt, melyre kerékpárgumi volt rátekerve és ezen kívül volt egy szúrószerszám egy úgynevezett ár. A seprűnyéllel tudtuk a húr feszességét előidézni, aztán a lukat megdugtuk az árral, így a húr nem tudott visszaengedni. A megnövekedett igények miatt – bár a húszas  éveimben jártam – nem bírtam a sok lyuk megdugását, ezért csináltam egy húrozó fogót. A fogó 2 párhuzamos húrt egy időben fogott meg, és mivel ellentétes irányban mozdultak volna, egyik sem tudott elmozdulni!

Akkoriban a Kecskeméti Főiskolán dolgoztam, s a jelentkező igények miatt számos fogót, labdaszedő kosarat és négypontos befogású húrozó gépet gyártottam és adtam el. Aztán 1969- ben felkeresett az országos tenisz vándoredző azzal, hogy próbáljak tenisz adogató gépet tervezni, illetve gyártani. A gépekből 8 darabot adtam el, természetesen számla nélkül, mert az akkori helyzet ezt lehetetlenné tette – ám mivel az Újpesti Dózsa tenisz szakosztályának potentátjai fontosnak tartották tevékenységem, leszóltak a főiskola igazgatójának, és ment minden…

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline