search

A kilenc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság győri és váci versenyét követő idei harmadik állomása a közkedvelt, fővároshoz közeli tordasi sportközpont négy pályája volt.

Az előnyös földrajzi koordinátákkal rendelkező Pest közeli település igen népszerű a teniszező menedzserek, üzletemberek között. Bár a résztvevők száma a tavalyi évitől elmaradt, de a kis község versenye mégis újabb csúcsot döntött. A torna országos jellege talán ezúttal domborodott ki leginkább, hiszen a bajnokság tizennégy éves történetében sosem érkeztek még egyetlen esetben sem ennyi helyről indulók. A házigazdák játékosain kívül Agárd, Budapest, Eger, Gyöngyös, Kecskemét, Martonvásár, Mór, Nyíregyháza, Százhalombatta, Vác és Veszprém, azaz 12 város képviseletében indultak a versenyzők.

A csoportmérkőzések lebonyolításához ez évben is szükség volt a martonvásári kastély kertjében lévő három pályára. A nagy melegben éppen pihenő játékosok ugyanakkor szívesen húzódtak meg a tordasi klub Makovecz stílusban épült hangulatos klubházában.

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás alapító-versenyigazgató hangsúlyozta Tordas lassan már fogalom a menedzser teniszezők között. Külön köszöntötte Amberger Árpádot, a Menedzser Alapítvány szakmai felelősét, és Balázs Dávidot, a kuratórium tagját, továbbá Mór első ízben induló versenyzőit a Szilágyi testvéreket. Tóth Gábor klubigazgató elmondta nagy örömmel készítették elő a viadalt, amely kiemelt szerepet játszik a település egyébként meglepően gazdag sportprogramjában. Ezt követően Fehér Sándor versenybíró ismertette a sorsolást és a játékrendet.

A Szuper kategóriába nevezett már régóta versenyző, csapat bajnokságokon is résztvevő menedzserek között a párok két csoportban mérték össze tudásukat. Az egyik csoport győztese a hoteltulajdonos egri id. Hegyi József és párja Bozsik Attila lett. A második helyet a gyöngyösi vállalkozók párosa, a Bengyel Zsolt, Asztalos Bence pár szerezte meg. Ebben a csoportban egy sajnálatos eset is történt , az eredetileg második helyre befutott budapesti Horváth Sándor, Ur Xavér kettőst (Horváth Sándornak a bajnokság eddigi történetében sosem tapasztalt minősíthetetlen magatartása miatt) kizárták - ügyét a Fegyelmi bizottság a hét elején meg is tárgyalta, s úgy döntött, hogy a magáról megfeledkezett sportoló a bajnokság idei versenyein nem indulhat.

A másik ágon a tavalyi döntő nyertese, egyben a váci torna 2. helyezettje, a gyöngyösi Ludányi Zoltán és a nyíregyházi Szabó Zoltán veretlenül lett csoportgyőztes. Itt a második hely a László Csaba (Agárd), Galambos Gábor (Székesfehérvár) párosé lett.

Az elődöntőben a gyöngyösiek szinte házi rangadóját az esélyesebb Ludányi, Szabó kettős nyerte, míg a másik oldalon szoros versenyben a László Cs., Galambos G. duó győzedelmeskedett, akik a döntőben visszavágtak Ludányiáktól elszenvedett korábbi vereségért és megszerezték a torna első helyét. Az ötödik helyet a kecskeméti Csávás István, Tóth Balázs duó nyerte el.

Az Amatőröknél három csoportra is szükség volt. Úgy állt össze a legjobb négy mezőnye, hogy az egyes csoportgyőztesekhez a legjobb csoportbeli második is csatlakozott. Az elődöntőben kisebb meglepetésre a móri vegyespáros Szilágyi Géza és Adél megverte a rutinos Amberger Árpád (Budapest), Virág Vendel (Veszprém) kettőst, míg a százhalombattai dr. Szalai András, Dávid Roland kettős nyert a Varga Zoltán, a Parfüm Line ügyvezetője és a felsőoktatásban dolgozó Urbán László alkotta fővárosi pár ellen, majd a döntőben Szilágyiékat is legyőzték.

Az ünnepélyes díjkiosztás során a győztesek a szokásos kupákon és érmeken kívül a sóskúti Kőnig Étterem és a sukorói Boglya Csárda két kétszemélyes vacsorameghívását valamint a Roham, egykori dunai gőzhajóra szóló, étkezéssel egybekötött, belépőjegyet nyertek. További díjak voltak a Béres Rt. termékei, a Preciosa cseh kristálycég ékszerei, a Chivas whisky, a Palonyai pálinka, a Panda Security Kft. szoftverje, a Piac & Profit ajándékcsomagja, valamint a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelek. Az előző versenyhez hasonlóan itt is nagy sikert aratott a szervezők azon új elképzelése , hogy a szponzori ajándékok egy részét sorsolás útján lehetett elnyerni. A díjakat és az ajándékokat Pintér Balázs, a Menedzser Alapítvány vezetője, Balázs Dávid, Hámori Tamás és Tóth Gábor adták át.

A versenyigazgató megköszönte Tóth Gábor és családja szervező munkáját, Galgóczy Lajos tevékenységét, Fehér Sándor versenybírói munkáját. Köszönetet mondott a még nem említett további támogatóknak, így a KPMG-nek, a Parfüm Line Kft-nek, a Dessewfy & Dávid és Társai Ügyvédi Irodának, az Óramű Kft-nek, a Viszlo Transz Kft-nek, továbbá a Danubius Hotels Zrt-nek. A viadal alkalmából az IT Business, a Behaviour, valamint a Piac & Profit üzleti magazinok aktuális példányai is keresettek voltak.

Az indulók közül többen jelezték már részvételi szándékukat a Manager Open következő, a június 16-án a felújított Grand Slam Parkban megrendezendő budapesti versenyére.

A tordasi viadal fotói a www.manageropen.hu honlapon, a Tordas SE web oldalán valamint a Facebookon egyaránt megtekinthetők.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline