search
A nagyerdei Oláh Gábor utcai pályákon is megkezdődött a szezon
A nagyerdei Oláh Gábor utcai pályákon is megkezdődött a szezon

Hajdú-Bihar megyében húsz együttes részvételével, két osztályban zajlik a csapatbajnokság.

Már április közepén megkezdődtek a küzdelmek, de az időjárás megnehezítette a pályakészítők dolgát, így több helyszínen csak a mostani, hosszú hétvégén lesznek az első meccsek.

Sűrű versenyszezon vár a megye teniszezőire, mindössze két olyan hátvége lesz, amikor nem rendeznek CSB-fordulót, vagy egyéni versenyt.

Edzőképző tanfolyam is lesz május közepén a pallagi Real Team Teniszcentrumban.

Kollár Lászlótól, a megyei teniszsportot koordináló Mozgó Cívisért Közhasznú Egyesület vezetőjétől megtudtuk, hogy a csapatbajnokság I. osztályában 8 együttes, a II. osztályban 12 csapat versenyez, s elindulnak az egyéni Teniszliga küzdelmei is, melyben három osztályban összesen 22 teniszező vetélkedik.

„Nagy mezőnyöket várunk a szenior országos vidékbajnokságra. Az előzetes információk alapján a határon túli magyar régiókból is lesznek nevezőink. A versenyre a július 6-8. között a megszépült Egyetemi Sporttelepen, a Dóczy József utcai DEAC-pályákon kerül sor” – tudta meg Kollár Lászlótól a tenisz-palya.hu.

Addig azonban pörögnek az események Debrecenben.

A hosszú hétvégén a Real Team körverseny 1. fordulója kínál játéklehetőséget Pallagon (nevezés a megszokott módon emailben, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehetséges április 27-én, pénteken este 6-ig.

Május 1-jén. kedden pedig a DEAC-pályán a a Majális Kupa párosverseny (röviden a részletek: Góré: Cice, Bíró: Sanyi, Minden más: Ákó, God: Lemmy, nevezés 06-30/638-5073 vagy kedden reggel 9-ig a helyszínen).

Május 5-én, szombaton a Ziccer Teniszklub pályáin a szokásos évadnyitó Szatmáriimpex '94 kupa várja a teniszezőket. Jelentkezni a helyszínen lehet, reggel 9-ig.

Május 19-21-én a Real Team Teniszcentrumban, ahol az RPT International (Registro Profesional de Tenis) képviseletében Adrian Rattenbury brit mesteredző tart 3 napos képzést azon érdeklődőknek, akik szeretnének megismerkedni a teniszoktatás alapjaival. A képzés vizsgával zárul, aminek sikeres elvégzésével teniszoktatói oklevelet vehetnek át a résztvevők.

A három napos képzés alatt a résztvevő elsajátíthatja a teniszoktatás alapjainak elméleti és gyakorlati oldalát és képessé válik arra, hogy egy úgynevezett közösségi oktató váljon belőle, aki amatőröknek és kezdőknek (gyerekeknek) át tudja adni a tenisz alapjait. A képzés tehát mindenkinek szól, aki szeretne másokat is megtanítani teniszezni.

A képzés díja 129 000 Ft/fő, de az első 6 jelentkező kedvezményes 104 000 Ft/fő részvételi díjért vehet részt a tanfolyamon.

A regisztráció csak a befizetett jelentkezési díjjal érvényesül.

A részvételi díjat átutalással a Mozgó Cívisért Közhasznú Egyesület 11600006-00000000-45514124 számlaszámára vagy személyesen a Real Team Teniszcentrumban (4014 Debrecen-Pallag, Tormay Béla u. 1) lehetséges befizetni.

Jelentkezési határidő: 2018. május 15.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline