search

A május végi országos döntőig még sok idő van hátra, ám máris lehet nevezni, s készülődni a május elején esedékes megyei versenyekre.

Csapatonként 2-4 játékos nevezhető, a találkozók két egyes és egy páros mérkőzésből állnak.

A versenyen azon köznevelési intézmények tanulói vehetnek részt, akik az április 24-i jelentkezési határidőig elektronikus nevezéssel rendelkeznek.

A korcsoportok igazodnak a Nemzetközi Tenisz Szövetség és a Magyar Tenisz Szövetség korosztályaihoz:

• I. korcsoport:

o piros pálya: 2010-ben vagy később születettek

o narancs pálya: 2009-ben születettek

o zöld pálya: 2008-ban születettek

• II. korcsoport: 2006-2007-ban születettek

• III. korcsoport: 2004-2005-ban születettek

• IV. korcsoport: 2002-2003-ben születettek

• V. korcsoport: 2000-2001-ben születettek

• VI. korcsoport: 1998-1999-ben születettek

 

 

Öt vagy kevesebb csapat részvétele esetén körmérkőzéses formában, ennél több csapat esetén kieséses formában (a tábla mindkét irányban történő játszásával, vagyis minden csapat minimálisan kettő mérkőzést játszik). 

A megyei döntőn elért helyezések határozzák meg a kiemelési sorrendet az országos döntőn.

Online nevezési felület: https://nevezes.diakolimpia.hu/

A nevezést kizárólag az érintett iskola alkalmazásában álló tanár készítheti el. Az elektronikus nevezés határideje: 2018. április 24.

Az elektronikus nevezési lapot kinyomtatva, a verseny helyszínén a rendezőségnek át kell adni!

Nevezési díj:

• Megyei döntő: 1 500 Ft/csapat,• Országos döntő: 3 500 Ft/csapat

A nevezési díj a helyszínen készpénzben, számla ellenében fizetendő.

A megyei és országos döntő rendezési és díjazási költségeit a verseny rendezői biztosítják.Minden egyéb felmerülő költséget (utazás, szállás, étkezés stb.) a résztvevők viselik.

További információ:

Magyar Tenisz Szövetség

1037 Budapest, Mikoviny utca 6.

Tel.: 803-6210, 70-616-5753 (Kiss Gabriella)

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline