search

Túlzás lenne azt állítani, hogy tolongtak a jelentkezők a szövetség versenybírói tanfolyamára, melyen a már vizsgázott játékvezetők válthatnak a másik munkaterületre is érvényes jogosítványt.

Azok viszont, akik ott voltak a hétvégi tanfolyamon, alapos „kiképzésben” részesültek, hiszen a négy versenybíró-jelölt a legtapasztaltabb hazai kolléga segítségével igazi munkabeszélgetés formájában részletesen átrághatta magát a szabályokon.

Droppa Erika, a tanfolyamot vezető versenybíró a tenisz-palya.hu érdeklődésére elmondta, sajnálja ugyan, hogy csupán négyen vettek részt a képzésen, ám a kiscsoportos foglalkozásnak mindenképpen előnye, hogy így bőven jutott idő minden terület alapos elemzésre, kivesézésére, s a menet közben felvetődő kérdések azonnali megvitatására is.

– A Play and Stay viadalokon való feladatoktól, tehát a gyermekversenyek teendőitől a csapatbajnoki feladatokig minden szabályt átbeszéltünk. Szó volt arról, hogy mire kell különösen figyelnie a versenybírónak, melyek a sorsolással kapcsolatos szabályok, hogyan használjuk munkánkhoz az ONR nevezési rendszerét, mi a feladata a CsB-meccseken közreműködő úgynevezett sétálóbírónak, mit kell tennie az egyéni tornákon dolgozó kollégának. Az elméleti előadások után a tanfolyam harmadik napján a résztvevők tesztfeladatokat töltöttek ki, melyek során például arról kellett számot adniuk, hogy milyen lebonyolítási tervezetet készítenének egy adott versenyre, mekkora annak a viadalnak a labdaigénye, miként számolnák ki a sorrendet, ha a körmérkőzéses tornán körbeverések során azonos pontszám alakul ki.

Megtudhattuk azt is, hogy a sikeres elméleti vizsgázók a közeljövőben segítőként már élesben tesztelhetik a tanultakat: akárcsak a gyakorlati Kresz-vizsga esetén a közúti forgalomban, itt a kijelölt versenybíró helyszíni felügyelete mellett a verseny vezetésénél önállóan dolgoznak majd, sorsolnak, játékrendet készítenek, kérdésekre válaszolnak, vitákban döntenek – természetesen a versenybíró jelenlétében.

Ha jól vizsgáznak, a tavaszi, nyári versenyeken már hivatalos közreműködőként is találkozhatunk velük a pályákon.

Szükség is van a honi versenybírói csapat létszámának bővítésére, miként annak a régebbi – de az utóbbi időben elmaradt – gyakorlatnak az alkalmazására, hogy a már működő versenybírók rendszeres évi továbbképzésen vesznek részt, ahol megosztják egymás között a tapasztalatokat, elemzik a vitás kérdéseket, az egységes szabályértelmezés jegyében alakítják ki a közös álláspontot, megismerkednek az új elméleti és technikai követelményekkel.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline