search

Odakint még havazik, de már a hagyományos tavaszi tenisztáborát szervezi a Molnár Teniszakadémia.

A helyszín, immár 8. alkalommal Keszthely, az időpont április 27-május 1., azaz egy hosszú hétvége, amikor péntektől keddig lehet pihizve sportolni.

Jelentkezés korhatár nélkül, s az időjátástól sem kell tartani, mert ha esik, akkor az újonnan épült teniszcsarnok salakpályáin lehet játszani.

A tábor szervezői az érkezés napján (péntek) s a záráskor (kedd) két órás tenisz garantálnak, a másik három napon négy órányi csoportos játékra, gyakorlásra van van lehetőség a Teniszakadémia edzőivel. A program zárásaként páros versenyt szerveznek a résztvevők számára.

Szállás a Hotel Kristályban, ahol félpanziós ellátást (svédasztalos reggeli és vacsora) kapnak a vendégek, s korlátlan ideig használhatják a szálló wellness-szolgáltatásait.

Jelentkezés, tájékoztatás:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 70/382-2862

Részvételi díj: 109 ezer forint/fő, 12 év alattiaknak: 82 ezer forint, tenisz nélküli hozzátartozói ár: 59 ezer forint, testvérkedvezmény: 10 százalék.
Befizetési határidő: március 20.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline