search
A dunakeszi klub is a támogatottak között van
A dunakeszi klub is a támogatottak között van

A Magyar Tenisz Szövetség közzétette a Sport XXI program díjazottainak névsorát.

Összesen 39 pályázat érkezett be az MTSZ-tagszervezetektől a Sport XXI. programra.

A Sport XXI. program a sportági alapok szélesítése érdekében 6-tól 14-15 éves korig vonja be a gyermekeket a rendszeres testedzésbe, így nyújtva széles kiválasztási bázist a Héraklész-programok számára.

A minitenisz (9, illetve 10 éves korosztály), a gyermek (12), s a Héraklész-bajnok programmal együtt az újonc (14) és a serdülő (16) korcsoportok, a 2001 és 2008 között született fiatalok fejlődését segíti a támogatás.

Az egységes utánpótlás-nevelési rendszer lényege, hogy a gyerekeknek és a fiataloknak egyenlő esélyt nyújtson: a tehetséges fiatalokat eljuttatja a versenysportig és az élsportig, a versenysportból kieső fiatalokat pedig más rendszerben működtetett, állandó sportolási lehetőségek felé irányítja.

 A jelentkezők közül a következő 16 klub kap támogatást:

Budapesti Lawn Tenisz és Korcsolya Egylet
MTK Budapest
Tenisz Műhely (LEET Team Management Kft)
Gellért Szabadidőközpont Sportegyesület
Építők Teniszklub
Dunakeszi Tenisz Klub Sportegyesület
Fortuna SE
Győri Atlétikai Club
Match-Point Tenisz Club Sportegyesület
Ceba Kft
Pécsi Városi Tenisz Club
Pasarét TK
Debreceni Utánpótlás Sportegyesület (DUSE)
Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület
Soproni VSE
Golden Ace Sport Club

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline