search
Keleti rangadó az OB I-be jutásért: Real TC Debrecen - Gyula
Keleti rangadó az OB I-be jutásért: Real TC Debrecen - Gyula

 

Az egykori szuperligás egyesület klubjában a pályához ezer szállal kötődő Tatár Péter tragikus halála után igencsak visszaesett a teniszélet, szó volt arról is, hogy a város, az egyetem beépíti a területet.

A Real Team Hungary Rendezvényszervező Kft. lett az új üzemeltető, s újjáindította a sportágat a város északi peremén, a pallagi lakóházas övezetben, a Loki futballakadémiája közelében levő telepen.

Az első évben rögtön bajnoki címet is ünnepelt a Real Team TC.

Az OB II-ben a pallagiak veretlenül nyerték meg a csoportküzdelmeket a Fehérgyarmat és a DEAC előtt, s az I. osztályba jutásért kiírt osztályozó mérkőzésen keleti rangadót vívtak a TSZSK Gyula ellen. Minden egyéni mérkőzés színvonalas és végletekig kiélezett összecsapást hozott, s a Real Team már a párosok előtt behozhatatlan előnyre tett szert (5:1), így bejutott az I. ligába.

Szabó Zoltán három játszmában, döntő szett 0:3-ról verte a 18 éves, jövőre már amerikai egyetemi csapatban teniszező Szeri Dávidot. Hasonló csatát hozott Tácsik László meccse, aki döntő szett 1:4-ről fordította meg a mérkőzést. Almási Ádám szettlabdát hárítva nyerte meg a tie-breaket. Máthé Gábor és Molnár Ákos végig kiegyensúlyozott, jó játékkal hozták a csapat első két pontját. Ezzel eldőlt, hogy jövőre a pallagi teniszpályákon első osztályú teniszmérkőzéseket láthatnak a hajdúsági megyeszékhely teniszbarátai. „A csapat nevében köszönjük Debreceni Péter egész éves támogatását!” – mondta Ádor Zsolt, az együttes csapatkapitánya.

A Real Team TC feljutást kiharcoló gárdája: Ádor Zsolt (csapatkapitány), Szabó Zoltán, Tácsik László, Molnár Ákos, Almási Ádám, Máthé Gábor, Békési Zoltán, Fazekas Dániel, Gyarmati Ádám, Tatár Borisz, Solymosi Nándor, Szabó Dániel, Csonka Gábor.

A bajnokság befejeződött, az idény azonban még nem zárult le Pallagon, ahol október 21-én, szombaton első alkalommal rendezik meg a tragikus körülmények között elhunyt klubvezető, Tatár Péter tiszteletére az emlékversenyt. Mivel már a sátor is állni fog, az időjárástól függetlenül sor kerül a párostornára, melyet három kategóriában (nyílt, amatőr és +50) írtak ki.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline