search

A férfi tenisz Davis-kupa csoportküzdelmei és döntőtornája bekerült az ATP jövő évi versenynaptárába.

Jövőre is a spanyolországi Málagában rendezik világdöntő egyenes kieséses szakaszának mérkőzéseit.

 

(MTI) * A hivatásos férfiteniszezők szövetsége (ATP), a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) és a Davis-kupa kereskedelmi jogait birtokló Kosmos Tennis közösen jelentette be a „példátlan stratégiai megállapodást”.

A mérkőzéseket a 2023-as esztendő 5., a 37. és a 47. hetén rendezik majd. A három szervezet vezetői szerint az integráció segít a játékosoknak az éves versenynaptáruk megtervezésében. A megállapodás értelmében az ITF és a Kosmos mellett az ATP is kap két helyet a Davis-kupa új, hatfős bizottságában.

Április közepén jelentették be, hogy november 21. és 27. között, valamint jövőre is Málagában rendezik a Davis-kupa egyenes kieséses szakaszának mérkőzéseit. A csoportkörbe 16 válogatott jutott be, a négy négyesből az első kettő, azaz összesen nyolc együttes jutott tovább, ők játszhatnak november 22-27. között a trófeáért a spanyol városban.

A nyolcas döntő: Olaszország, Egyesült Államok, Németország, Kanada, Ausztrália, Hollandia, Horvátország, Spanyolország.

Az 1900-ban létrehozott Davis-kupa számos változáson esett már át, legutóbb 2019-ben, amikor az oda-visszavágós párharcokat felváltotta az egy helyszínen rendezett döntő torna.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline