search

A BVSC szakosztályának új vezetője, Horváth Henrik, a főváros egyik legnagyobb utánpótlás-nevelő bázisát kívánja felépíteni a Tatai úton.

A Fóton idén nyárig sikeres versenycsapatot működtető szakember a klubokat sújtó anyagi nehézségek miatt döntött a váltás mellett. Horváth Henrik szerint a BVSC infrastruktúrája a versenyzők számára is ideális hátteret biztosít.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Horváth Henrik vezetésével, Future Tennis Team néven szerveződött újjá 2018 tavaszán a fóti teniszélet. A szakember nem titkolt vágya egy ütőképes, versenyzői csapat kialakítása volt, s ennek érdekében egy újfajta szervezeti felállással próbálkozott. Horváth Henrik nemcsak a szakmai munkáért felelt Fóton, de a pályákat bérlő cég tulajdonosa is lett. Így kívánta megszüntetni a gazdaságos működés és az élversenyzők nevelése között szinte minden teniszklubban megjelenő érdekellentétet.

A csapat évről-évre jobban teljesített, korosztályos játékosaik egyre több érmet nyertek az országos bajnokságokon, a modell láthatóan működött. Egészen mostanáig, a rezsi, azon belül is a gázárak drasztikus emelkedéséig. Horváth Henrik az elsők között, még a nyáron döntött, nem állítanak sátrat Fóton. Álmai megvalósítását sem itt, és nem az által felállított rendszerben folytatja. Fel azonban nem adja őket, és már talált is új helyszínt és új kihívást. Szeptember elsejétől ő vezeti a BVSC-Zugló teniszszakosztályát, s a teljes fóti stáb, valamint a versenyző gyerekek is követték őt a Tatai útra.

− A koronavírus-járvánnyal kezdődtek a problémák, a bérlők és a teniszsulit látogató gyerekek közül is sokan elmaradtak – meséli a fóti történet részleteit Horváth Henrik. – A nyolcvan fős létszámunk a versenyzőkkel együtt a százat is elérte, ám a Covid idején volt, hogy harmincra estünk vissza. A nyári szezon szerencsére ismét elfogadható volt, a tél azonban újabb nagy kieséseket hozott bizonyos időszakokban. A rezsi pedig az élő szerződés ellenére is, már január elején a háromszorosára emelkedett. A tizenöt fokot tizenkettőre vettük vissza, hiszen nem volt más választásunk. S bár úgy tűnhet, ezen a három fokon semmi sem múlik, ez nem így van. Nagyon is érezhető a különbség, a szülők és a bérlők egyaránt kétszer is meggondolják, hogy ilyen körülmények között jöjjenek-e edzésre.

Horváth Henrik szerint napi nyolc-kilenc órát, változó intenzitással a pályán tölteni, mindenki számára nagyobb teher egy 10 fokhoz közelítő sátorban, mint egy 15 körüliben. De még ezt is vállalta volna, ha a nyáron nem érkeznek újabb emelésekről szóló hírek.

− Június közepén született meg harmadik gyermekünk, éppen ezért most már nem tudok és nem is akarok tovább kockáztatni. A családomra is gondolnom kell, nem fektethetek be nagy összegeket egy teljesen kiszámíthatatlan helyzetbe. Az idei tél igazi szerencsejátéknak ígérkezik üzemeltetői oldalról, senki sem tudhatja, túléli-e a szezont? A sátor mindig is drága mulatság volt, de valahogy kitermeltük az árát. Erre most nem látok lehetőséget. Egy gyönyörű szép álmot kezdtem megvalósítani Fóton, amit nem adok fel, csak máshol, más körülmények között folytatom.

Az eredmények eddig Horváth Henriket igazolták, így nagyon is érthető, ha a folytatásban gondolkodik. Szerencsére a csapat a váltás ellenére is együtt maradt, igaz nem Fóton, hanem a BVSC Mexikói úti idén átadott telepén. A fóti egyesület ugyanakkor megmarad nyári amatőr klubnak, a helyi iskolákkal elindított sulitenisz programot pedig megpróbálják átvinni a tornatermekbe.

− Az évek alatt több megkeresést is kaptam fiatal versenyteniszezőktől, ám a többség nem szeretett volna Budapesten kívül edzeni – sorolja érveit Horváth Henrik. – Most amúgy is éppen volt egy kis mozgás nálunk, a tanítványok első generációjából, Matkó Réka, Kurdi Dóra és Homonnay Zsombor ősztől a tengerentúlon próbál szerencsét egyetemi tenisz ösztöndíjjal, aminek szívből örülök. Szerintem ez is nagy eredmény, amire büszkék lehetünk. Réci nagyon közel volt a profi karrierhez is, de megértem, hogy végül az amerikai egyetemet választotta. Ezek a körülmények is a váltás felé tereltek, én pedig állok az újabb kihívások elé. A BVSC-nél tökéletes infrastrukturális körülmények között dolgozhatunk, és a klub megközelítése is igen előnyös. Minden feltétel adott ahhoz, hogy folytassuk az erős versenyzői csapat építését. A játékosok nevelésére tettem fel az életem, s bármilyen akadályok jönnek is, megtalálom a lehetőséget arra, hogy továbbra is nagyban gondolkozhassak.

 

bvsc 20221018bvsc 20221018

 

Az új szakosztályvezető szerint a BVSC-nél olyannyira ideális körülmények alakultak ki a 2020-21-es fejlesztések nyomán, hogy kár lenne csupán a pályabérletekre fókuszálni. Sokkal nagyobb lehetőségek vannak most a szakosztályban, a korábban nem létező versenytenisz nyert ezzel létjogosultságot. Horváth Henrik számára most is a jövőkép a legfontosabb, s ő már el is határozta, hogy a főváros legnagyobb utánpótlás-nevelő bázisát kívánja létrehozni. Ennek első lépését pedig a tavaszi szezonban teszik majd meg, akkor indítják el bázisnövelő programjukat.

− A várható nehézségek ellenére a téli szezonra már biztosan összeállt a csapat, a jó idő érkezésével indítjuk meg a tenisziskola alapozását. Rengeteg gyereket szeretnénk behozni a szakosztály keretei közé, nagy merítésből kívánunk dolgozni. A feltételek adottak, csak rajtunk múlik, mennyire lesz eredményes a munkánk – foglalta össze a közeljövő terveit Horváth Henrik, a BVSC teniszszakosztályának vezetője.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline