search
Erdei Csaba mutatja az STS-rendszert Papp Zoltánnak és Bor Zsoltnak
Erdei Csaba mutatja az STS-rendszert Papp Zoltánnak és Bor Zsoltnak

Mikor kezdődik egy tenisztorna? Az első szerva indításakor? A játékrend publikálásakor? A sorsolás elkészítésekor?  Mindegyik válaszban van valóságelem.

Amikor a versenyrendezés hátterét vizsgáltuk, arra kerestük a választ, miért egy esztendővel korábbra datálható az igazi kezdés…

 

tenisz-palya.hu * Amikor a versenyigazgató a Player’s Party közepén leül a korábbi ATP kétszázas játékos asztalához beszélgetni, az a baráti csevely mellett már egyben a jövő évi torna érdekében tett első lépés is. Megerősítendő, hogy a szenior korosztályában világelső talján jövőre is itt legyen az indulók között, népszerűsítse honfitársai, külföldi versenyzőtársai között is ezt a tornát, igazolja a nemzetközi szövetség és a játékosok számára is, hogy Magyarország megfelelő helyszín egy magas szintű, ITF700-as torna házigazdaságára.

A közelmúltban rendszett Lénárt László emlékversenyen, a szenior korosztály 45. nemzetközi magyar bajnokságán Bíbok Tamás ennek érdekében ügyködött minden nap, ugyanúgy, mint tette annak idején a nagy múltra visszatekintő viadal szellemi atyja, a hazai szövetséget 16 esztendőn át vezető korábbi versenyigazgató, Pintér András is.

Ám régóta tudjuk, az ördög a részletekben rejlik, s ha menet közben előbúvik, oda a példás előkészítés. Ezért is indultunk útnak belesni a színfalak mögé, a helyszínen megtapasztalni, miből áll az egy (sok) évig tartó alapozás, s miként működik a gyakorlatban a rendszer.

A szeptemberi ITF verseny első lépései év elejére datálódnak, amikor is az ITF-el közösen kijelölésre kerül a verseny dátuma. Bár ez alapvetően adott, a nagy nemzetközi viadalok (Eb, VB) bezavarhatnak, ezért az első lépés az időpont kijelölése. Amint fix az dátum, jöhetnek a személyes egyeztetések és a helyszíni szemlék, tárgyalások a települések polgármestereivel, egyeztetések a hivatalos szállodákkal. A keszthelyi verseny esetében ez minimum három előzetes látogatást jelentett. Amint biztosak a hivatalos szállásárak, véglegesítődik a versenykiírás, és kezdődhet a levelezés a hazai és a külföldi játékosokkal. A teljes hazai szenior tagság mellett minden olyan külföldi játékos is megkapja e-mailben a versenykiírást, aki az utóbbi években részt vett a tornán. Ezek az e-mailek is minimum kétszer jutnak el a címzetthez. Ezt követően jön a személyes levelezgetés, kérések, igények egyeztetése, előre fizetett nevezési díjak kiszámlázása, stb. Néhány héttel a verseny előtt nem kis feladat a labdák és az ajándékok megvétele, feliratozása, a kellő számú egyedi érem beszerzése és dátumoztatása. A versenyt megelőző időben a szervezéssel töltött munkaórák száma meghaladja a kétszázat is.      

–  Annak ellenére, hogy az előkészítés rutinosan ment, csaknem gödörbe kerültünk, mert az elegáns keszthelyi szálló az utolsó pillanatban jelezte, hogy a felújítást követően mégsem tud kaput nyitni időre, és a Player's Partynak is új helyszínt kellett keresni. Azt már korábban sejtettük, hogy a hotel pályái sem készülnek el, így került a képbe Zalaegerszeg, mely gyorsan tudott reagálni, s mint a verseny során kiderült, remek társházigazda lett. Ezzel együtt nem volt egyszerű dolgunk az utolsó hetekben, hónapokban, hiszen a helyszínváltozást nem csak az ITF-nek kellett bejelenteni, hanem értesíteni kellett a „költözésben” érintett játékosokat is. A legtöbben vették a lapot, de akadtak néhányan, akik nem figyeltek az információra, s Egerszeg helyett a megszokott Keszthelyre futottak be. Szerencsére a távolság nem nagy, így be tudtuk várni őket – mondta a szervezést irányító szenior szövetségi elnök, Erdei Csaba.

Ez már a verseny ideje, de nézzük, miként zajlik a közvetlen előkészítés.

A Staff már előzetesen két részre oszlott: a keszthelyi négy pályánál Márton Kálmán, Barbarics Tímea, Baranyay Szilvia és Kocsis Ferenc, valamint a vezető versenybíró, Barbarics Tamás volt a házigazda, miközben az egerszegi klub tíz pályáján Erdei Csaba és Beöthy Bernadett segítségével dolgozott a másik versenybíró, Árvay Sándor.

Hétfőn délben hagyta el Budapestet a szövetség dugig pakolt mikrobusza, s az utánfutó, melyben szintén csordultig voltak a különböző kellékek.

 

szenior copy copy copyszenior copy copy copy

 

A negyven versenyszámban összesen kétszáz teniszezőt fogadó sorozat számára tíz karton mennyiségben tornyosulnak a labdák, ajándékok, orvosi táskák, s a SmarTenniScoring (STS) eredményjelző rendszer 14 pályát kiszolgáló valamennyi eleme. Ott sorakoznak gondos rendben a különböző tartozékok, kijelzők, beviteli eszközök és labdasebesség szenzorok az oszlopoktól a táblákig, elektronikus kábelekig, s a központi óriásmonitorokig.

Rövid megálló Székesfehérvárott, Viczián Andrásnál, a Trixel Elektronikai Kft. tulajdonosánál, ahol egyeztetik az informatikai rendszer aktuális állapotát, a műszerek feltöltöttségét.

 

fehervarfehervarBeöthy Bernadett, Erdei Csaba és Viczián András készíti elő az eredményjelzőket

 

Aztán irány Keszthely, ahol az erdei Helikon-pályákon élesítik a berendezéseket, működésre előkészítik a táblákat, a rendszert összekötik a versenybíró laptopjával. Baranyai Szilvia átveszi, s gondosan megszámolja a hét végén kiosztandó érmeket, raktárba kerül az induláshoz szükséges ásványvíz, a három karton labda, s a játékosoknak járó ajándékcsomag.

Rajtra kész minden: Keszthelyen kedden reggel kezdődhet a 65+ feletti korosztályok küzdelme.

 

keszthely 1 2022keszthely 1 2022Baranyai Szilvia veszi át a keszthelyi éremszállítmányt

 

egerszeg 4 2022egerszeg 4 2022Barbarics Tamás versenybíró és Mikola Elena a keszthelyi klubház előterében

 

Következő úti cél Zalaegerszeg, ahol több a feladat, hiszen itt nem négy, hanem tíz pályára kell felszerelni a rendszer valamennyi elemét – a szinglilécben üzemelő érzékelőt, az eredményjelző táblákat, az ezekhez kapcsolódó, a játékosok által kezelendő távirányítókat. Az új helyszínen sátorállítás is vár az érkezőkre. Rutinos mozdulatokkal dolgozik az elnök és munkatársnője: előbb a váz, majd a sátorvászon kerül a helyére, végül a lábakat rögzítő nehéz zsákokat veszik elő az utánfutó rakteréből. Nyomtató az egyik dobozból, kábelrengeteg a másikból, iratok a harmadikból. A berendezkedésre itt több idő volt, hiszen a pályabőség okán itt csak szerdán indultak a fiatalok, a 30+-tól a 60+-ig tartó korosztályok meccsei.

Ellenőrzés a pályán és a klubházban: hálók magassága, locsolócsövek állapota, mosdók tisztasága, büfé nyitvatartása, s az ilyenkor szükséges egyéb kontrollok. Szerdán reggel nyolckor Horváth Károly, azaz Karcsi bácsi, a mintaszerűen dolgozó örökifjú pályamester készre jelenti a hajnalban meglocsolt, „kisimított” pályákat, Bor Zsolt klubmenedzser és Papp Zoltán, a ZTE elnöke is elégedetten konstatálja, hogy minden rendben. A stáb tagjai elfogyasztják első (sokadik) kávéjukat, s tíz óra tájban kinyit a sátras versenyközpont. Kezdődhet a regisztráció, a nevezési befizetések ellenőrzése, indulhatnak az edzések. Pontban tizenkettőkor kezdődik a verseny.  

 

egerszeg 6jo 2022egerszeg 6jo 2022Az egerszegi versenyiroda: sátorépítés, szél ellen védő súlyozás

 

A háttérmunka azonban nem áll meg a meccslabdák kiosztásával, az eredmények ellenőrzésével, a következő mérkőzés pályára küldésével.

Ilyenkor jönnek a különleges feladatok: telefonon felhajtani a rövidesen meccsre küldendő játékost, megoldást találni, ha még fényévnyi távolságra van, ásványvizet hozni a szupermarketből, szólni a szállodának, hogy hat helyett csak este nyolckor érkezik a csapat vacsorára, összeállítani az érmeket az eredményhirdetésre, elkészíteni a szövetség és a zalai házigazdák ajándékait tartalmazó kis csomagokat, kideríteni a Player’s Party vendégeinek létszámát, egyezkedni a klub vezetőivel a hétvégi csapatbajnoki meccsek és a nemzetközi szenior torna pályaigényéről, s ki tudja, mi minden vetődik még fel menet közben…

Keszthelyen a versenyzőket Manninger Jenő polgármester ajándékcsomaggal köszöntötte és naplementés sétahajózást is felajánlott nekik a Balatonon.

– Nagy öröm, hogy helyszíne lehetünk ennek a színvonalas nemzetközi versenynek, melynek résztvevői elviszik Keszthely jó hírét – mondta a város első embere a zaol.hu cikkében. – Azon dolgozunk, hogy jövőre a teljes mezőny újra nálunk versenyezhessen. Ezt fogják segíteni a rendbe hozott pályák, az elkészülő újak és természetesen a most megnyíló szállodák is.

– A mostani verseny 700-as besorolást kapott, ami felett már csak az 1000-es viadalok és a kontinensbajnokságok vannak – hívta fel a figyelmet Horváth Imre, a házigazda Helikon TC elnöke. – Szeretnénk elérni az ezres szintet és a Covid előtti résztvevői számot. Reméljük, jövőre többen leszünk és polgármester úr ígérete alapján rendelkezésre fog állni minimálisan hat pálya és a Helikon Szálló is.

A jövővel volt kapcsolatos az egerszegi összegzés is:

– Kiválóak a körülmények a ZTE Tenisz Klubnál, a környezet is nagyon szép és a kiszolgálásra sem lehet panasz – fogalmazott Bíbok Tamás főtitkár. – Elképzelhető, hogy hozunk a városba a jövőbenegy ITF-versenyt, százas, vagy kétszázas besorolásút. Ahhoz, hogy egy viadal hétszázas lehessen, mint a keszthelyi, megfelelő időnek el kell telni és olyan versenyzők indulását is biztosítani kell, akik emelik az adott torna rangját. 

 

don juan arvay 2022don juan arvay 2022A szenior tenisz két klasszisa, Silvia Chuda és Valentina Padula az egerszegi versenybíróval, Árvay Sándorral

 

Vasárnap este hétkor zárult az utolsó döntő. A sátor már visszabontva az utánfutóban, nem sokkal később a labdakarton és az utolsó eredményjelző a platóra, a laptop az utastérbe kerül, szükség van még kis tisztogatásra, takarításra, s a díjkiosztás után indul a stáb a visszaútra. Negyed tízkor Keszthelyen kerül be az utánfutóba a verseny ottani hozadéka, az STS-rendszer itteni kellékei, s a maradék labdaköteg. Indulás Budapestre. Éjfél előtt néhány perccel célba ér a csapat. Már csak ki kell pakolni az autó rakományát. Hátra van még a következő napokban a verseny bevételeinek és kiadásának könyvelése, a megrendelők és számlák leegyeztetése, a beszámolók elkészítése, még jó pár órányi munka a számítógép előtt.

Majd kezdődik minden elölről, másik helyszínen, talán kisebb léptékben, mégis alapjaiban hasonló módon.

De ez már egy következő nap, egy következő torna története. Mi több: a következő hetek programja, hiszen jönnek az újabb versenyek, szeptemberben Szombathelyen és Kecskeméten, aztán a magyar bajnokság, előbb az MLTC pályáin a 65 feletti korosztályok, majd a Soroksári Tenisztanodában az ifjabb korcsoportok számára.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline