search

Kutat fúrattak a locsoláshoz, a szomszédos garázsból vételeznek áramot a búvárszivattyú működéséhez. Saját zsebből gazdálkodnak.

Az önellátó ladányi teniszezők veretlenül vezetik csoportjukat a hajdú-bihari bajnokságban.

 

(Lapszemle: dehir.hu/Árvay Sándor) * A 15 ezer lakost számláló Püspökladány a megye hetedik legnagyobb települése, a fővárosból Debrecen és Nyíregyháza felé utazók intercity vonata itt robog keresztül, s a romániai határ felé is e csomópontnál fordulnak a úticéljuk felé.

Noha egy 1942-es adat szerint a Püspökladányi MÁV Testgyakorlók Köre már a két háború közötti időszakban is rendelkezett tenisz szakosztállyal (vezetője Milotta Oszkár), a település sportéletét évtizedeken át a labdarúgás és a kézilabda, esetenként a birkózás, asztalitenisz és atlétika, újabban az íjászat is jellemzi. 

Arról, hogy régebben is volt, napjainkban is van teniszezési lehetőség, még a helyiek sem nagyon tudtak.

Most is csak hosszan gondolkozva említették az idősebbek, hogy az Arborétum közelében, a Farkas-szigeten is működött egykor salakos pálya, később pedig a Kálvin téri általános iskola udvarán volt egy bitumenes.

Mindkettő már az enyészeté.

S mégis, e mostoha körülmények között is van teniszélet a városban.

Nem is akármilyen. Az amatőr teniszezgetők csapattá szerveződtek, egyesületi formát öltöttek, s a Püspökladányi Tenisz Club három esztendeje benevezett a megyei bajnokságba. A következő évben száz százalékos teljesítménnyel megnyerte a III. osztályt, az idei tavaszi szezont követően pedig veretlen teljesítménnyel várja a 13 csapatos, összevont II-III. osztály felsőházának őszi rájátszását.

 

pladany eredmeny 2020pladany eredmeny 2020Cseke Csaba (Hajdúszoboszló), Molnár Ákos (Mokka Drink Team) és Lőkös Zoltán (Püspökladány), az egyes osztályok győztes csapatainak kapitányai a trófeákkal

 

– Nincs ebben nagy csoda – mondja Lőkös Zoltán (60), a mindenes csapatkapitány, aki pályát locsol, edzést szervez, társaságot toboroz, minden elvégez, ami az  életben maradásához, fenntartásához szükséges. – Van ugyan a sportcentrumban egy műfüves pálya, néhány iskolában a tornateremben kis területű játszási lehetőség a csúszós parkettákon, ám ami az „igazi” teniszt illeti, arra egyedül ez a Honvéd utcai két salakos pálya a megfelelő. Az ezredforduló környékén a Tűzoltóság szervezésében épültek e pályák, s amikor ők már nem tudták üzemeltetni, a teniszklubunk vette át. Az önkormányzat a tulajdonos, az egyesület a fenntartó.

Az edzésre érkezőktől megtudjuk, nem is olyan egyszerű feladat ez, hiszen a minimális városi segítség, idén e 80 ezer forint mellett mindent saját erőből oldanak meg.  

– Fúrattunk egy kutat a locsoláshoz, a szomszédos garázsból vételezzük az áramot a búvárszivattyú működéséhez, venni kell salakot is a felújításhoz, s egyáltalán: minden nagyon sokba kerül. A pályára a műanyag vonalazás 130 ezer forint, egy pályalehúzó kefe pedig 50 ezer – ez utóbbira pedig minden nap szükség van, hiszen a játékteret övező fák szép látványt, s árnyékot nyújtanak ugyan, de rengeteg lehulló szirmot, virágot, falevelet is szórnak… utal a nehézségek egy részére Lőkös Zoltán.

–  Igyekszünk önmagunk megteremteni az anyagi hátteret. Vagyunk körülbelül tízen-tizenöten, az éves tagdíj 15 ezer forint, ezért mindenki annyit játszik, amennyit akar. Az alkalmi teniszezők pedig rám csöngetnek, s jövök, kinyitom a lakatot. A pályánkénti 1500 forintos minimális óradíjon igencsak nagyot csodálkoznak a fővárosból, vagy más településről érkezők… Ha szükségszerű kiadásunk van, önköltséges alapon összedobjuk, megcsináljuk. A megyei bajnokságban való indulásnak például feltétele volt, hogy legyen mellékhelyiség a klubban, ez is felépült, miként épp a hétvégén avattuk a parányi raktárépület mellett a fedett teraszt, hogy eső idején is legyen hova húzódnunk. Járunk csapatbajnoki meccsekre, egyéni versenyekre, közeli településekre barátságos teniszezésre.

Megteremtettük a feltételeket ahhoz, hogy csinálhassuk, élvezzük azt, amit szeretünk.

Lőkös Zoltán évtizedekig szervezte a helyi teniszéletet. Amíg a Kálvin téri iskolában tanított, télen a tornateremben, nyáron itt, a Honvéd utcai pályákon tartott teniszes foglalkozásokat, s indult teniszes nyári táborozásra az ifjakkal. Immár ötödik esztendeje Bárándon dolgozik testnevelőként, most az ottani gyerekekkel igyekszik megszerettetni a sportágat. A megyei bajnokságban vitézkedő püspökladányi együttesben is vannak már bárándiak.

– Nyáron könnyű dolgunk van a felkészüléssel, télen viszont gondot jelent, hogy Ladányban nincs fedett játéklehetőség. A közeli Sárrétudvariba járunk át edzeni, ott festettük fel a sportcsarnok termébe a teniszvonalakat. Kicsit közel van az alapvonalhoz a hátsó fal, gyors a borítás, de ennek is lehet előnye, mert fejlődik, felgyorsul a játékunk, s a szabadtéri idényben agresszívabbak vagyunk a salakon …

Még szerencse, hogy így alakultak a dolgok. A Hajdú-Bihari Napló 2016. május 27-i száma ugyanis a ladányi önkormányzat üléséről tudósítva többek között arról számolt be, hogy „szóba került a Honvéd utcán lévő, jelenleg teniszpályaként funkcionáló ingatlan értékesítése is. A telekre egy debreceni társaság jelentette be vételi szándékát – az árról később lesz szó –, oda társasházat szeretne építeni.”

Az üzlet nem jött létre,a pályák megmaradtak (jegyezzük meg: a 16 ezres városban egyedüliként...), s ha szűkös feltételek mellett, de játéklehetőséget kínálnak ennek a sportágnak is. A püspökladányi együttes (Tóth Péter, a két bárándi „légiós” Gulyás János és Varga András, az egykori válogatott salakmotoros Bódi László, a nádudvari Szabó Imre, s helyiek közül még Török Csaba, Baranyai Lóránt, ifj. Lőkös Zoltán, Veréczi Tamás, Aranyos Gyula és id. Lőkös Zoltán) pedig élt az önmaga nehezen megteremtett lehetőséggel: éllovas a bajnokság II. osztályában, s a szeptemberi rájátszásos folytatásban akár a feljutást is kiharcolhatja.

 

pladany b 3pladany b 3

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline