search

Összesen 393 játékos vág neki kedden a Körmöczy Zsuzsa ITF 700-as nemzetközi szenior teniszverseny küzdelmeinek.

Harminchárom ország képviseletében 313 férfi, valamint 80 női játékos vesz részt a tornán.

A rekord létszám miatt a Park Teniszklub mellett további három budai helyszín is besegít időnként a rendezőknek.



(tenisz-palya.hu/MTSZ) * Soha nem tapasztalt hatalmas mezőnyök részvétele mellett kezdődik kedden a világranglista-pontokat adó szenior ITF 700-as viadal, a Körmöczy Zsuzsa Emlékverseny.

Az 1958-ban egyéniben Roland Garros-nyertes (egy évvel később finalista, 1953-ban és 1961-ben elődöntős, Wimbledeonban pedig 1958-ban elődöntős) egykori világrangsor-második magyar teniszklasszis (1924-2006) tiszteletére meghirdetett nemzetközi veterán viadalon 174 magyar játékos mellett 219 külföldi teniszező is indul - a legtöbben Németországból (24), Olaszországból (21), Lengyelországból (18), Szlovákiából (16) és Ausztriából (14) neveztek, de chilei, amerikai, japán és marokkói résztvevője is a keddtől vasárnapig tartó tornának.

- Négy olyan kategória van, ahol a 32-es táblára jutásért is rendezünk meccseket. A legtöbb induló a férfi 55+ korosztályban van, de a 90 felettieknél is három szerepővel zajlik majd a verseny - tájékoztatta honlapunkat Erdei Csaba, a Szenior Teniszezők Szövetsége elnöke. Elmondta azt is, hogy megállapodtak a közeli Grand Slam Park, a Sport 11 és a Muskétás Teniszcentrum vezetőivel, hogy 4, 2, illetve 4 pályával "besegítenek", hiszen például a szerdai műsorrendben 17 játéktérre lesz szükségük, ráadásul edzéslehetőséget is kell nyújtaniuk a résztvevőknek.

Ami a keddi kezdést illeti: 10 órakor kezdődnek a mérkőzések, a 65+ korcsoport meccsei közül Kostyál Gyula-Shaw (amerikai), Gáspár Balázs-Cerovsky (szlovák), Pap Sándor-Misik (szlovák), Bots László-Gegetcsori (grúz), Balog Ferenc-Galic (szerb) és Erdélyi Ferenc-Lopez Rojo (spanyol) összecsapások jelentik a nyitányt, de az ITF honlapon megjelent részletes játékrend szerint lesz olyan nap (például szerdán), amikor Barbarics Tamás versenybíró és Bíbok Tamás tornaigazgató reggel 8 órakor kezdődő mérkőzéseket is programba iktatott.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline