search
Már lehet jelentkezni a nyári táborba
Már lehet jelentkezni a nyári táborba

Összeköti jót a hasznossal: az Újbudai Sportcentrum szünidei táborozói a napi kétszer másfél óra teniszedzés mellé egy órás angol oktatást is kapnak.

Tapasztaljuk mindenütt, hogy sportág hivatalos nyelve az angol - a profi versenyeken csak így kommunikálnak. Edző, versenybíró, játékos, érkezzen bármely országból, e nyelven szólal meg. De az amatőr teniszező, a külföldre vetődő utazó is így talál legkönnyebben megértést, ha pálya közelébe indul, s játéklehetőséget keres.

 

Ártani tehát semmiképpen sem árt, sőt: kifejezetten hasznos, ha a táborozásra érkezők alapfokon megismerkednek az angollal, s a sportág speciális nyelvezetével.

A hangsúly azonban a teniszen van. A Bikás-parkban június 19-én indul az első tábor, s a nyár folyamán még öt alkalommal várják ötnapos kurzusra a gyerekeket. Szép környezetben, profi csapat gondoskodik a programról - edzés, kondizás, angol, s ebéd és uzsonna is terítéken lesz.

Jelenkezés és részletes információ:

Nagy Judit, 30/360-4370

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cím: Újbudai Sportcentrum - Game Tennis Team

1115 Budapest, Bártfai utca 52/B, Bikás Park

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline