search
A párosdöntő szereplői Papp Oszkár GYAC-elnök társaságában
A párosdöntő szereplői Papp Oszkár GYAC-elnök társaságában

Farkas László egyesben, a Farkas Attila, Csiszár Attila kettős pedig párosban nyerte meg a kerekesszékes teniszezők hétvégi szabad téri országos bajnokságát.

A szakág képviselői mindig szívesen látott vendégek Győrben, ahol európai körülmények fogadják őket.

Az ötszörös paralimpikon Farkas László ugyan nem lehet ott Tokióban a napokban kezdődő paralimpián, ezért az ob-győzelemmel vigasztalódott.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Szinte hazatértek Győrbe a kerekesszékes szakág legjobbjai ezen a hétvégén, hiszen a téli fedett pályást követően, a szabad téri országos bajnokságot is a Rába-parti Olimpiai Sportparkban rendezték meg. A főtábla küzdelmeit ezúttal is Farkas László nyerte, ám a döntőben most nem Lelik Ferenc, hanem a helyiek kiválósága, Farkas Attila volt az ellenfele. A 6:1, 6:1 arányban megnyert finálét követően az ötszörös paralimpikon csak megbecsülni tudta a díszes trófea sorszámát, s közel harmincadiknak saccolta az idei ob-győzelmét.

− Ahogy az eredmény is mutatja, nem alakult ki óriási csata, úgy érzem Attila ma nem volt kiugróan jó formában – értékelt a díjátadót követően a kerekes szakág kiemelkedő egyénisége, Farkas László. – Igaz, én nagyon is komolyan készültem az ob-ra, edzettem, a meccsek során pedig megpróbáltam a gyengéimre figyelni, amilyen például a szerva. Talán ennek is köszönhető, hogy nagyon jól adogattam, magas színvonalon összpontosítottam, s végül nem mentünk bele nagyon hosszú labdamenetekbe. Közel harminc ob-címet nyertem már, ennek ellenére nagyon örülök az újabb trófeának. Nem titkolom, hogy ezúttal is a győzelem reményében vágtam neki a tornának. Hiába, még most is szeretem a teniszt, az egész heti edzéseket követően, gyakran a hétvégéken is csak úgy leugrunk játszani. Akár ide Győrbe is, hiszen itt mindig jó szívvel fogadnak bennünket és a körülmények is tökéletesek. Igazi európai környezetben játszhatunk.

Farkas László a nemzetközi mezőnyben is jól ismert játékos, az ITF kerekesszékes világranglistáján jelenleg a 85. helyet foglalja el. Ennek ellenére nem lehet ott a néhány nap múlva kezdődő paralimpián. A tapasztalt teniszező azonban egyáltalán nem szomorkodott amiatt, hogy Tokió helyett, Győrben kellett helytállnia:

− Természetesen mindig nagy élmény egy paralimpián részt venni, számunkra ez a csúcsesemény. Éppen ezért szerencsésnek tartom magam, hogy már ötször indulhattam, a realitásokat azonban tudomásul kell venni. A járvány miatt olyan védett rangsorok alakultak ki, hogy esélyem sem volt az utazásra, de még a szabadkártyára sem. Ugyanakkor a jelenlegi mezőny erőviszonyait figyelembe véve egy jó sorsolással is legfeljebb egy meccset nyerhettem volna. Ez pedig tény. Természetesen követni fogom az eseményeket, s amennyi meccset tudok, megnézek – foglalta össze a paralimpiával kapcsolatos gondolatait a legjobb hazai kerekesszékes teniszezőnk.

Farkas László és Farkas Attila az egyéni döntőt követő a páros fináléban is összemérhette tudását, előbbi Mézes János, utóbbi pedig Csiszár Attila oldalán indult harcba az ob-győzelemért. A találkozót végül a Farkas Attila, Csiszár Attila kettős nyerte 6:4, 6:2 arányban. Az egyes bajnoka szerint az egyenletesebben, kiegyensúlyozottabban játszó duóé lett a trófea, pontosabban azé, aki kevesebbet hibázott az egyébként színvonalas találkozón. Igaz, ez a kitétel az egyesben épp fordítva, Farkas Lászlóra volt igaz, legalábbis az MTSZ kerekesszakágának vezetője, Bor Péter szerint:

− Azért azt tudni kell, hogy Laci kiemelkedik a magyar mezőnyből, így nem is volt meglepetés sem a győzelme, sem pedig annak aránya. Jóval kevesebbet hibázik ellenfeleinél, miközben technikailag is föléjük nő. A főtáblán ezúttal is a legjobb nyolc versenyzőnk indult, miközben a második táblán a kevésbé rutinos játékosoknak adtunk lehetőséget. Utóbbiak versengését Pokornyi Tamás nyerte Bihari Csaba előtt. Minden hónapban igyekszünk versenyt rendezni annak érdekében, hogy akik csak itthon jutnak játéklehetőséghez, azok számára is legyen elegendő viadal. Az országos bajnokság természetesen mindig különleges alkalom, különleges ranggal, ezért Laci és Attila sem hagyják ki sohasem. Részvételükkel pedig csak tovább emelik ezt a rangot.

A kerekesszékes viadalokat igen gyakran rendezik Győrben, idén mindkét ob-nak a Rába-parti város adott otthont. A GYAC teniszszakosztályának vezetője, Serfőző Eszter szerint az egyedülálló létesítményben nemcsak szívesen látják a szakág képviselőit, de igyekszenek a lehető legkedvezőbb feltételeket is biztosítani számukra. És ez a hazai illetve nemzetközi tornarendezésekre éppen úgy vonatkozik, mint az edzések, edzőtáborok megszervezésére.

− Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a szövetséggel, ezért nemzetközi versenyeket is örömmel rendezünk – beszélt tapasztalatairól az ob kapcsán a szakosztályvezető. – Farkas Attila és Szabó Lőrinc, például a mi játékosunk, így a hétköznapokban is jól ismerjük a problémáikat és nehézségeiket. Minden lehetőségünkkel támogatjuk a felkészülésüket, heti többször is kapnak nálunk pályát a gyakorlásaikhoz. Mivel klubunknak népes gyermekbázisa van, kerekesszékes teniszezőink a fiatalabbak érzékenyítésében is részt vesznek jelenlétükkel. A gyermektenisz mellett egyébként is a kerekesszékest tekintem a másik szívügyemnek.

 

kerekesszekes ob 2021kerekesszekes ob 2021

 

A Győri Atlétikai Club elnöke, Papp Oszkár a díjátadót követően hangsúlyozta honlapunknak, hogy kiemelt vidéki egyesületként különösen fontos számukra a rangos sportesemények fogadása. Egy országos bajnokságnál pedig kevés van, ami nagyobb presztízzsel bírna. A hétvégi ob ugyanakkor a teniszszakosztály működéséről is sokat elárul.

− Igen komoly munka folyik a teniszezőknél, s úgy érezzük városunkban is egyre népszerűbb a sportág – vélte Papp Oszkár. – Fejlesztésekben is gondolkodunk, éppen most kaptunk tárgyi eszközökre állami támogatást, amelynek keretében nemcsak labdákat, hálókat és egyéb igen fontos szereket vásárolunk, de a legjobb minőségű adogatógépek közül is választhattunk a szakosztály számára. A legfontosabbnak azonban azt tartjuk, hogy minél szélesebb bázisra helyezzük az utánpótlás-nevelést. Ezt szolgálja az a törekvésünk is, hogy havi százhúsz-százötven órában pályát és edzőt biztosítunk számukra. Természetesen ez ekkora létszámnál nem fedi le a teljes igényt, de úgy gondoljuk, már ez is komoly segítség lehet a szülők számára. Nem titkolt célunk, sikeres teniszezőket nevelni!

 

 

 

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline