search

A Magyar Tenisz Szövetség az elfogadott sportszakmai program alapján 2021-ben elindítja a válogatott utánpótlás játékosokat kinevelő edzők támogatására irányuló programját.

A pályázatok értékelése után közzé tették annak a tíz szakembernek a nevét, akik rendszeres havi MTSZ-támogatást kapnak az év végéig.

 

(huntennis.hu) * A szövetségi portálon megjelent a hivatalos pályázati eredményhirdetés.

A program elsődleges célja anyagilag és erkölcsileg értékelni azt a munkát melyet az utánpótlás élversenyzőkkel (válogatott játékosokkal) foglalkozó edzők, elsősorban az egyesületi kereteken belül végeznek, valamint motiválni őket arra, hogy a jövőben is érdekeltek maradjanak nemzetközi szinten is eredményes utánpótlás versenyzők kinevelésében.

2021-ben 10 edzőt választottak ki, havi bruttó 200 ezer forint támogatást biztosítva a szakmai-nevelő munkájukhoz. Az idei évben a támogatás július 1-től december 31-ig tartó időszakra vonatkozik.

A döntéseknél elsősorban az edzői múltat, a kinevelt játékosok eredményességét, a jelenlegi edzői munkát és az edzőnek a magyar tenisz fejlődése érdekében betöltött társadalmi szerepvállalását vettük figyelembe.

Bebto István
Játékos: Fehér Lola
Több mint tíz éve edzősködik az utánpótlásban, jelenleg saját tenisziskolája van. Elmondása szerint a támogatással több szabadideje lenne, így minden fontos versenyen maradéktalanul ott tudna lenni a játékosai mellett.

Bocskay József
Játékos: Nemcsek Gréta
Kiemelt teniszezője mellett is több potenciális játékos kacsintgat a nemzetközi porondon való szereplés felé. Ennek érdekében a legfőbb feladata a 2021-es évben az ő nemzetközi versenyekre való kísérésük megszervezése. Huszonöt éve tevékenykedik a teniszben, jelenleg Vasas Sport Klubban szakosztály igazgatói és vezetőedzői pozícióban. Versenyzőkkel, felnőtt- és utánpótlás válogatottakkal és top játékosokkal is foglalkozott már pályafutása során, nevelt ki magyar bajnokokat, válogatott játékosokat, nemzetközi szintű top junior játékosokat és profi top 100-as teniszezőt is.

Csordás Attila
Játékos: Benke G. Izabella
Több mint 25 válogatott teniszezőt nevelt ki az évek során. Edzőként 1988-tól a Vasas, majd a Talentum, utána 2004-től HTF CSO-KO saját egyesületében végez kiemelt utánpótlás nevelési munkát, többek között Szávay Ágnes és Tóth Amarissa is sokat köszönhet neki.

Hajnal István
Játékos: Drahota-Szabó Dorka, Major Stella.
Több mint negyedszázada dolgozik a magyar teniszben, az utánpótlás-nevelés terén edzőként felmutatott eredményei vitathatatlanok. 16 éve hozta létre a Hajnal Tenisz Iskolát, 6 éve pedig a Sportmánia nevű saját egyesületében dolgozik Szegeden. Az utánpótlás nevelés mellett a Szuperliga csapatvezetője is.

Mihálka Attila
Játékos: Mihálka Anna
Magyarországon az Alfa Tenisziskola működtetésén kívül korábban Bulgakova Vasziliszával is dolgozott. Elmondása szerint is edzői tevékenységének fő célja sikeres nemzetközi szintű magyar játékosok kinevelése. 2021-es év meghatározó célja pedig a versenyzés szempontjából minimum 6, maximum 10 nemzetközi versenyen részt venni játékosaival.

Nemes Gábor
Játékos: Kovács Marcell
Közel harminc éves edzői munkáját végig az utánpótlás nevelésével töltötte. Az egyik legeredményesebb nevelőklub, a Pasarét TK vezetője, akik aktívan részt vesznek a hazai, és nemzetközi versenyek rendezésében is. Fő terveik között szerepel, hogy lány vonalon is megerősödjön a klub, ugyanis jelenleg a gyengébbik nem képviselői közül sokkal kevesebb minőségi játékosuk van.
Edzői munkája mellett mesteroktató a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékén.

Punyi Gábor
Játékos: Komlódi Kiara, Eperjesi Kata, jelenleg Udvardy Lucával is foglalkozik.
Közel harminc éve tevékenykedik az edzői szakmában és a számtalan kimagasló nemzetközi- és hazai utánpótlás, illetve felnőtt eredmény fűződik edzői tevékenységéhez. Dolgozott többek között a legeredményesebb utánpótlás klubokban, mint Honvéd, Vasas, IDOM, Top Sport, Építők, Ábris, Dunakeszi. 2019 óta saját egyesületének elnöke és vezető edzője.

Simara János
Játékos: Kis-Czakó Eszter, Győri Lóránt
Több mint harminc éve van az edzői pályán. Ez idő alatt olyan játékosok fordultak meg a keze alatt, mint például Gálfi Dalma, Bardóczky Kornél, Balázs Attila és Balázs György. Jelenleg a Gubacsi Zsófi Tenisz Klub utánpótlásért felelős edzője, ahol céljai között fontos szerepet tölt be a játékosok nemzetközi versenyeken való tapasztalatszerzése.

Simon István
Játékos: Bartha Panna
Másfél évtizede a Pécs VTC elnökségi tagja, 2018 óta elnöke. Több mint hét éve kezdett el junior utánpótlás éljátékosokkal is foglalkozni. A vidéki utánpótlás tenisz fellendítésének elkötelezettje.

Selmeci Petra
Játékos: Deli Merse, Gubi Trisztán
Közel húsz éve dolgozik, mint az egyik legaktívabb utánpótlás edző. 2015-ben alapította meg saját klubját, a Tenisz Műhelyt ahol az elmúlt öt évben többek között 9 egyéni-, 10 csapat magyar bajnoki cím született és ahonnan 27 válogatott játékos került ki.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline