search

Január 27-én, szerdán együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tenisz Szövetség és a Magyar Edzők Társasága - adta hírül a MET közleménye.

 

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) és a Magyar Edzők Társasága (MET) között január 27-én létrejött együttműködési megállapodás célja a sportági edzők szakmai továbbképzésének segítése és az edző továbbképzésben kitűzött kölcsönös célok támogatása és megvalósítása.

A megállapodást a Magyar Tenisz Szövetségtől Sütő Csilla főtitkár, a Magyar Edzők Társasága részéről Molnár Zoltán elnök írta alá.

A megállapodás alapját az EMMI Sport Államtitkársága és a Magyar Edzők Társasága között 2017-ben létrejött stratégiai megállapodás biztosítja. A MET ebben vállalta, hogy az egyes sportágak edzőinek képzési-, illetve továbbképzési programokat dolgoz ki. Ebben a folyamatban a MET online konferenciáin már rendszeresen ötszázan vesznek részt alkalmanként, miként az E-learninges képzések – együttműködésben a Testnevelési Egyetemmel – is rendkívül népszerűek lettek.

A MET részéről örömteli tény, hogy egyre több szakszövetség keresi meg a társaságot azzal, hogy támogassák a szövetségekben folyó képzéseket. Ebbe a folyamatba kapcsolódik bele a tenisz szövetséggel most megkötött megállapodás is, amely rendszeres továbbképzési lehetőségeket biztosít a sportágban dolgozó szakembereik számára.

Különösen hasznosnak ígérkezik az E-learning felületen tárolt gyakorlattár, a sok-sok hasznos videó, amelyeket nem csak az edzők, hanem az MTSZ edzőképzésében dolgozó oktatók is megtekinthetnek, illetve felhasználhatnak a saját képzési programjukban.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline