search

A szerdán életbe lépett veszélyhelyzeti törvény értelmezésével kapcsolatban a Szövetség a Magyar Veterán Teniszezőkért is megpróbálta értelmezni a jogszabályokat, hogy segítse tagtársainak eligazodását.

Íme a törvényértelmezésük.

 

(tenisz-palya.hu/MTSZ) *  A rendszeres felkészülés veszélyhelyzetbeli további folytatásához versenyengedély, s az ezzel együtt érvényes orvosi igazolás kell.

Erdei Csaba elnök az alábbi tájékoztató levelet küldte ki a veterán teniszezőknek.

 

Kedves Sporttársak!

Először is reményemet fejezem ki, hogy mindannyian jó egészségen örvendtek, és kívánom, hogy ez a jövőben is maradjon így. A járványhelyzet egyre súlyosabb, így a magam és az elnökség nevében mindenkit óvatosságra intek, vigyázzatok magatokra, és csak akkor menjetek közösségbe, ha nagyon muszáj (vonatkozik ez a fedett pályán lévő teniszezésre is).
Ettől függetlenül az egész napom azzal telt, hogy az MTSz vezetőivel, a klubokkal, illetve ügyvédekkel egyeztettem a jogszabályok értelmezéséről.

Összefoglalom, mire jutottunk:
A szigorú szabályok alól a versenyzők (a versenyrendszerben sportolók, így a teniszezők is) kapnak kivételt.

"Versenyszerűen sportoló (a továbbiakban: versenyző) az a természetes személy, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt. A versenyző vagy amatőr vagy hivatásos sportoló."

Ezek alapján azok a játékosok, akik szenior versenyen indultak, versenyzőnek minősülnek.

" A versenyzőnek - a versenyrendszerben, bajnokságban való részvétel feltételeként - a sportszövetség által a nemzeti sportinformációs rendszerben nyilvántartott, e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő, a versenyrendszerben vagy versenyeken való részvételre jogosító sportolói igazolvánnyal (a továbbiakban: versenyengedély) kell rendelkeznie. "

Bár a törvény nem rendelkezik arról, hogy mi alapján fogják ezt ellenőrizni, már a sportlétesítménybe való belépéskor igazolni kell az ez irányú jogosultságot. (az üzemeltető akkor jár el helyesen ha ellenőrzi).

" A versenyengedély tartalmazza: *
a) * a versenyző képmását, nevét, születési helyét és idejét,
b) a versenyrendszer megnevezését,
c) a versenyengedély hatálya alá tartozó sportág megnevezését,
d) a versenyengedély érvényességi idejét,
e) a versenyengedély nyilvántartási számát,
f) a versenyengedély kiállításának dátumát "

Természetesen minden tagunk rendelkezik a fenti kritériumoknak megfelelő versenyengedéllyel, viszont többen jeleztétek, hogy elkeveredhetett valahol. Aki véletlenül nem találja, és szüksége lenne rá, annak kiállítjuk újra, de új igazolványképre szükségünk lesz hozzá (ha lehet nem néznénk át 16 évnyi arhívált anyagot.)

A játékengedély pótlás iránti igényeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várjuk.

Mindenkinek jó egészséget kívánva, sporttársi üdvözlettel:

Erdei Csaba
+36 20 444-5400

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline