search

A 2020. évi Mátyás Keserű Országos Menedzser Teniszbajnokság újabb, ezúttal már nyolcadik regionális állomását a Grand Slam Park Teniszklub kiváló pályáin rendezték.

A fővárosi üzletemberek mellett Agárdról, Gödről és Fehérvárról érkezett menedzserek és vállalkozók találkoztak egymással.

 

Az ünnepélyes megnyitó alkalmából Hámori Tamás versenyigazgató üdvözölte a megjelenteket. Külön köszöntötte azokat a versenyzőket, akik első alkalommal vettek részt a menedzser bajnokság idei küzdelmein. Köztük Szórádi Róbertet, az UNITEF Zrt vezérigazgatóját, Justin Istvánt, a Szamos Marcipán ügyvezető igazgatóját, Tóth Attilát, a CEH elnök vezérigazgatóját és Horváth Kristófot, az Angel Service Kft vezetőjét. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy a Mátyás Pálinkaház névadó termékei az egész nap folyamán kóstolhatók.

A torna társasági jellegét erősítette, hogy egy női és három vegyes páros továbbá egy apa-fiú duó és egy testvérpár is az indulók között volt.

A csoportküzdelmek során különösebb meglepetés nem született, a legjobb négy közé a kiemeltek kerültek. Itt a már több versenyen első helyezett agárdi, fehérvári páros, László Csaba és Csukovics Gábor kettőse sima győzelmet aratott a Tomori Tamás, Tomori Benedek pár ellen, míg a másik ágon némi meglepetésre a Justin István, Dragon Károly páros legyőzte az esélyesebb Juhász István, Horváth Péter alkotta párt. Ezt követően László Csabáék - ha szorosabb küzdelemben, de a döntőben is - győzedelmeskedtek. Ezzel elnyerték a torna fődíját, az Óramű Kft által felajánlott Zeppelin luxus karórát. A vigaszversenyt a Héjjas Mihály, Pánya Sándor kettős nyerte Horváth Kristóf és Petőfi Gábor ellenében.

Az ünnepélyes díjkiosztáson a további győztesek és helyezettek a Danubius Hotels Group ingyenes hétvégére vonatkozó szállás kuponjával, a Pauker Nyomda könyvcsomagjával, a Mátyás Keserű és a Béres különböző termékeivel, a Panda Security ajándék csomagjával, az Extrametál által forgalmazott svájci bicskával, MOB évkönyvvel és Dorkó sportszer utalványokkal lettek gazdagabbak. Ezen felül minden résztvevő megkapta a Pauker Nyomda díszoklevelét.

A versenyigazgató köszönetet mondott a viadal további támogatóinak, így a KPMG-nek, a Foxconn-nak, az a Sunwood-nak, valamint a Jó Autók, a Parfüm Line és a teniszlabda.hu on-line cégeknek.

Az idei Manager Open versenysorozat záró versenyére szeptember 26-án Győrben kerül sor.

 

clipboard01 copy copyclipboard01 copy copy

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline