search
Hámori Tamás, Nagy Attila és Koszó István
Hámori Tamás, Nagy Attila és Koszó István

Küzdelmes mérkőzések voltak a XVI. Manager Open százhalombattai fordulóján

Augusztus 30-án lesz a korábban elhalasztott miskolci verseny.

 

A nyíregyházi, fehérvári majd a salgótarjáni állomások után a hét végén Százhalombattán, a Szabadidő Központ ragyogóan előkészített pályáin folytatódott a 2020. évi Mátyás Keserű Országos Menedzser Teniszbajnokság.

A létszámon ezúttal is érződött a Balaton elszívó hatása. Ennek ellenére Budapestről, Dabasról, Érdről, Egerből, Székesfehérvárról sőt még Nyíregyházáról is érkeztek vállalkozók, üzletemberek, hogy a nagy hőségben összemérjék erejüket.

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás alapító-versenyigazgató köszöntötte a résztvevőket és felhívta a figyelmet a bajnokság további versenyeire, majd Dénes Tibor, a helyi klub vezetője ismertette a sorsolás eredményét.

Az amatőr kategóriában a pesti Dorka András és a helyi Mikus Zoltán alkotta páros győzedelmeskedett. A második helyet a Dénes Tibor, Komlósi Csaba (Érd) duó, a harmadikat pedig Bradács Zoltán, Szeder Tas battai vállalkozók kettőse szerezte meg.

A nagyobb érdeklődés ezúttal is a szuper kategória összecsapásait kísérte, amelyet a várakozásnak megfelelően a mezőnyből kiemelkedő fővárosi Koszó István, Nagy Attila kettős nyert meg. Itt a második hely az egri id. Hegyi József, Bozsik Attila párosé lett. Harmadik helyen a fehérvári Serák Péter, Földvári Tamás páros végzett.

A délelőtti mérkőzésekről a helyi Halom TV több felvételt készített. Hámori Tamást pedig az interjú során az idén már tizenhat éves versenysorozat megszületéséről, a korábbi tornákról valamint az ez évi tapasztalatokról kérdezték. A verseny alatt a Mátyás Pálinkaház nagysikerű ital kóstolót tartott.

Az ünnepélyes díjkiosztás során a győztesek és helyezettek Szűcs László érdi kerámiamester által készített egyedi vázákat és kupákat, ezen kívül a Mátyás Keserű különböző termékeit, a Panda Security Kft ajándékcsomagját, Béres porcerőt, az Extrametál által forgalmazott svájci bicskát és MOB évkönyvet nyertek. A viadal további támogatói a KPMG, a Foxconn, az Óramű Kft, a Sunwood továbbá a Jó Autók és a Parfüm Line on-line cég voltak.

A versenyigazgató végül köszönetet mondott Dénes Tibornak és családtagjainak a viadal színvonalas megrendezéséért és bejelentette a korábbról (eső miatt) elhalasztott miskolci verseny új időpontja augusztus 30-a vasárnap.  

 

battabatta

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline