search

Rekordrészvétel volt a szezon első szabadtéri szenior tenisz versenyén, melyet immár hagyományosan Mátyásföldön rendeznek.

A vírus miatt áprilisról júniusra került a viadal, az eső miatt pedig vasárnapról pár nappal későbbre tolódott jónéhány mérkőzés.

 

A szezonnyitó az elmúlt években április közepén volt, most az ismert okok miatt idáig kellett várni, hogy elindulhassanak a versenyek. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a mezőny már ki volt éhezve a találkozásra, száztízen neveztek, végül százegy játékos pályára is lépett volna, ha a vasárnap nem úgy alakul, ahogy...

Az idén először alkalmaztuk a digitális kijelzőket és szerva sebességmérőt, mely nagy sikert aratott - mondta Bíbok Tamás, az MLTC Kupa versenyigazgatója, aki a rutinos nemzetközi versenybíró, Barbarics Tamás társaságában volt a torna házigazdája.

- Pénteken az egyéni küzdelmekkel kezdtünk és hat pályán harminc, két nyert szettre játszott egyéni mérkőzést játszottunk le. Bár egész hétvégére esős idő jósoltak, csodás teniszidő volt és kemény ütközetekkel jutottak el a mezőnyök jellemzően a legjobb négyig. Tíz férfi és négy női versenyszámot tudtunk megrendezni, kiemelkedett a férfiak 55 és 65 évesek mezőnye. Szombat délután elindultak a párosok is, ahol négy férfi és két női korcsoportba sikerült besorolni a versenyzőket és mindenki örömére mindenütt körmérkőzéseket bonyolítottunk le. Így reggel kilenctől este tízig pattogott a labda megállás nélkül a pályákon és csaknem mindent be tudtuk fejezni. A meccseikre várakozók jól szórakoztak, persze igyekeztünk betartani a távolságtartási szabályokat, de ez csak több-kevesebb sikerrel volt megoldható. A vendéglátó klub minden résztvevőt megvendégelt egy helyben sütött pizzával és gofrival, melyet a játékosok jóízűen el is fogyasztottak az utolsó darabig.

 

2020 mltc kupa plya 22020 mltc kupa plya 2

 

Vasárnapra maradtak a döntők, melyek egy részét már nem tudtunk befejezni a leszakadó eső miatt és sajnos a népes mezőnyt felsorakoztató vegyes páros el sem tudott kezdődni, pedig tizenkét egység várakozott a rajtra három korcsoportba osztva - mondta Bíbok Tamás, jelezve, hogy egyeztetnek a szereplőkkel, s keresik az időpontot az elmaradt mérkőzések pótlására..

 

MLTC Kupa, eredmények

M40: 1. Szentkirályi Csaba, 2. Kékes Dávid, 3. Kisstamás Gábor, 4. Hegyi Attila
M45, A-csoport: 1. Szánthó András, 2. Bacsó Miklós, 3. Mészáros András. - B-csoport: 1. Bíbok Tamás, 2. Dragóner Attila, 3. Szudy Péter. A döntő: Szánthó-Bíbok 6:4, 4:6, 10-6
M50, A-csoport: 1. Kováts Zsolt, 2. Vitkay Zsolt, 3. Stein Zsolt - B-csoport: 1. Szabó Miklós, 2. Vancsa Miklós, 3. Kasik Béla
M55: 1. Eke László, 2. Vízi Ferenc, 3. Varga István és Hatlaczki László
M60: a Vasvári László-Kovács Károly meccs dönt majd az első helyről,3. Márton Kálmán, 4. Kodák Attila
M65: a döntőt Pázmándi József és Erdei Ferenc vívja majd, 3. Fülöp László és Bajka Pál
M70: az Almai János - Szentes-Tóth István meccs dönt az első helyről, 3. Horváth Gábor, 4. Vitkay László
M75: 1. Lelkesi József, 2. Varannai Csaba, 3. Szalay Miklós és Dóra István

 

2020 mltc kupa szab mikls kovts zsolt sznt andrs stein zsolt2020 mltc kupa szab mikls kovts zsolt sznt andrs stein zsoltSzabó Miklós, Kováts Zsolt, Szánthó András és Stein Zsolt

 

MD45: 1. Kováts Zsolt, Szabó Miklós, 2. Stein Zsolt, Szánthó András, 3. Békási Zsolt, Cs. Kiss János, 4. Faragó Péter, Katona Zoltán
MD55: a Kovács Károly, Márton Kálmán - Szajlay László, Szentes-Tóth István meccs dönt az első helyről, 3. Dobosi Csaba, Scherer Ferenc, 4. Fodor Ákos, Laky Attila
MD65: az öt csapatos mezőny körmérkőzéséből két meccs még hiányzik, három duó osztozik a dobogós helyeken
MD70: 1. Szabó István, Varannai Csaba, 2. Kamerda Károly, Szalay Miklós, 3. Farkas Pál, Mindák Tibor, 4. Dóra István, Matusz Péter

W35, A-csoport: 1. Morhardt Veronika, 2. Tóth Dorottya, 3. Csiszár Esztella. - B-csoport: 1. Sápi Zsófia, 2. Fehér Hajnalka, 3. Fejes Zsuzsanna. Döntő: Morhardt-Sápi 6:4, 6:3
W45: 1. Ilyés Rita, 2. Hrehuss Nóra, 3. Várszegi Kornélia
W50: 1. Czeglédi Hajnalka, 2. Szegedi Gabriella, 3. Simon Mária
W65: 1. Burszán Judit, 2. Barsi Tünde, 3. Póka Ágnes

 

2020 mltc kupa ni 50 simon mria czegldi hajnalka szegedi gabriella2020 mltc kupa ni 50 simon mria czegldi hajnalka szegedi gabriellaSimon Mária, Czeglédi Hajnalka és Szegedi Gabriella

 

WD35: 1. Deáki Mónika, Szőke Éva, 2. Ilyés Rita, Morhardt Veronika, 3. Fejes Zsuzsanna, Szegedi Gabriella, 4. Hrehuss Nóra, Várszegi Kornélia
WD55: 1. Gremsperger Júlia, Mihalicza Erzsébet, 2. Fábián Beáta, Simon Mária, 3. Barsi Tünde, Faragó Mária, 4. Pintér Zsuzsanna, Szállási Edit

 

2020 mltc kupa morhardt vera ilyes rita2020 mltc kupa morhardt vera ilyes ritaMorhardt Veronika és Ilyés Rita

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline