search

A koronavírus-korlátozások utáni első hazai esemény az ATT Tour vasárnapi vegyes páros viadala volt az Építők pályán.

Ezen a héten ismét várják az amatőr teniszezőket: szombaton női, illetve férfi egyesben, vasárnap vegyes párosban lesznek meccsek a Népliget Kupáért.

 

Simon László, az ATT Tour sorozat főszervezője a Facebook oldalán számolt be a szabadtéri idény első versenyéről.

„Elkezdtük, és mindjárt új bajnokot avattunk! Az ATT Tour idei első szabadtéri versenyén ezúttal 11 pár tette tiszteletét. A csoportmérkőzésekkel kezdődött versenyen már az elején komoly meglepetés született. Az 1. helyen kiemelt, Guruz Fanni, Őri Ádám duó ezúttal két mérkőzést is elveszítve búcsúzott a további küzdelmektől. A dr. Heincz Judit, Németh Oszi kettős tie-breakben, Őrsi Anikó és Klimasevszky András párosa könnyedén kerekedett felül a többszörös bajnok kettős ellen. A másik két csoportból a kiemeltek, Lipták Juli,Horváth Peti, és Gyimesi Kata, Szántó András jutott az elődöntőbe, ahova legjobb másodikként Janina Hrabovszky, Szemerédi Gyuri is kvalifikálta magát. Gyimesiék Liptákékat, Őrsiék Janináékat búcsúztatták. Majd következhetett a finálé, ahol parádés, szoros küzdelemben Gyimesi Kata, Szántó András diadalmaskodott (9-7), és vehette át a győztesek díját.


Ezúttal is volt vigaszverseny, ahol Deáki Mónika, Lacsny Gergő négy ellenfelüket legyőzve nyertek.

Folytatás: Május 16-17. Népliget kupa Szombaton Női, Férfi egyéni, vasárnap vegyes páros verseny! Várunk szeretettel!”

 

ptk 2ptk 2

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline